Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Művészetek » Mit gondoltok erről? Egy...

Mit gondoltok erről? Egy kicsit hosszú, légyszi olvad el. Novellaszerűség.

Figyelt kérdés

Jobbról előzni tilos


Lassan elérkezem az utolsó kilométerekhez, feltűnnek számomra még sohasem látott ismeretlen, színes házak. A teraszokon emberélet nyomai: kiterített ruhák, növények és mögöttük éberen figyelő szemek az ablakok, szaruhártyájuk üveg. Ők már megérkeztek. Bár ezt nem tudom biztosra, csak úgy gondolom.

Útitársaim legtöbbször csak a kilométerek az autópályán, bár aki itt közlekedik, senki sem tudja, ki és mikor hagyott a háta mögött egy újabbat. Itt nincsenek zöld útbaigazító táblák, hogy melyik város még milyen messze van. Kilométerkövek szobroznak ugyan, de általában nem jeleznek számot, csak azt, hogy jó-e, amerre mész. Vannak leágazások lehajtókkal, csak nem tudhatod, hová vezetnek, mert nincs irányjelző tábla. Maximum onnét tudhatod az úticéljukat, ha találkozol valakivel, aki visszajött onnét. Felhajtók is léteznek, de nem tudom, miként talál ide a többi autós, hiszen nincs átfogó, egységes térkép. Másik autópályák is futnak, de abban már alig-alig segíthetnek mások, hogy hol hajts fel rájuk (néha feletted száguld el az egyik). Valami pedig az összesre érvényes: ha egyszer lehajtottál, nem tudod, valaha visszatalál(hat)sz-e rá. Csak abban az esetben menj rá a lehajtósávra, ha sziklaszilárd az elhatározásod. Az autópálya számodra is egyirányú: visszafordulásra lehetőség nincs. A szembeoldal nem látható a kőtorlaszok miatt, a hangtompítók következtében pedig rengetegszer a környezet, a „hol vagyok” sem észlelhető. Legalábbis gyárak, városok biztosan nem. A földek pedig mindenhol ugyanolyanok: ismeretlenek.

Néhanapján megnézem a belső és a külső visszapillantó tükörből a mögöttem hagyott utat. Vannak kátyúk, amelyek képesek kitörni egy „egészséges” kocsi kerekét. Vannak sávok, amiket a terelővonal választ el. Vannak lejtők és emelkedők, ahol lehet túl sok a fék és kevés a gáz. Van lehajtó- és leállósáv, amelyekre ok nélkül vagy esetleg a forgalom megtévesztése végett ráhajtani tilos. Táblák nincsenek, csak ritkán bukkannak fel néha felirat nélküli zöld kilométerkövek. Tankállomások vannak pihenőkkel, valahol talán, bár én még egyet sem láttam. Sebességkorlátozás nincs és ugyanakkor rendőrök sem, akik ezt betartatnák veled. Nincs autópályafelügyelet, sem vészhívó készülék az út mellett, hiszen nincs, akinél megcsörrenne. Nincs autópályamatrica, követési távolság és traffipax sem. Nincs figyelmeztetés sehol, hogy az adott útszakasz mennyire járható biztonságosan. Nincs rádió, ami bemondja, milyen lesz holnap az időjárás, hol van dugó vagy éppen baleset. Nincs rendőr, tűzoltó, mentő, ha balesetet szenvedtél, csak a többi autós. Ők vagy segítenek, vagy nem. Kamion, busz is közlekedik egyes útszakaszokon. Irányjelzőt illik használni.

Nincsenek szigorú szabályok, ebből kifolyólag senki sem szól bele, hogy melyik sávban haladj. Általában kettő vagy három sáv áll rendelkezésre, de akár több is előfordul. Értelemszerűen a legkülsőben mennek a leglassabban, a többiben előznek. A belsőbb sávokban nem illik lassabban hajtani, mint amilyen sebességet a mögötted jövő elvár(na). A lehajtó- és leállósáv egy külön állatfaj: ha nincs rá nyomós okod, hogy rámenj, akkor nem tanácsod vezetni rajtuk. Egy szabály van mindössze, de ha megszeged, akkor véged van: jobbról előzni autópályán szigorúan tilos. Ha megteszed, a többiek megbosszulják.

Természetesen itt is esett márciusban a hó hóátfúvásokkal fűszerezve, valamint itt éjszaka sem állnak meg az autók. Nincs hótoló, sem világítás. Ha ellapátoltad a havat magad elől, akkor mehetsz tovább. Vagy ülhetsz a dugóban, ha táncol körülötted a hó és a szélvédődbe, a Te szemedbe süvít. Ha elfogyott a benzined, nincs pokrócod és elemózsiád, meghalhatsz. Senki sem foglalkozik vele, kiraknak az út szélére, esetleg továbbmennek a kocsiddal, ha tudnak. Megmondták, hogy nem kötelező útnak indulni. Éjjel csak a többi autó fénye és a sajátodé lehet a mérvadó. Alagutak, hidak útba eshetnek. Sebesség visszakapcsolás ritkán indokolt, az eső gyakori.

Igen, ez egy autópálya, egy a sok közül. Ne kérdezd, hány van még, hiszen nem tudhatom. Nincs térképen, mint ahogy sok embernek nincs errefelé. Hallottam, hogy volt olyan, aki szívében hasadó hajnali boldogsággal elérte az utolsó kilométerkövet, de láttam kettétörött autókat és fekete hullazsákokat, a leállósávon pihenni. Ültem dugóban, amikor esett a hó vagy valaki balesetet szenvedett. Mentem kátyúba, váltottam sávokat, visszarángattak a lehajtóról, indultam el leállósávról, láttam jó pár kilométerkövet és autót, kamion, buszt. Adtam gázt, ha fékeznem kellet volna és fékeztem gázadás helyett. Sőt, mentem behúzott kézifékkel, álltam meg satufékkel és hajtottam 200-al is, bár itt ezt nem tiltja senki. Szinte bármit szabad, csak légy tisztában az árával. A Te döntésed, a Te felelősséged, a Te sikered vagy a Te hibád.

Engem egy profi tanított meg vezetni itt és mondta, hogy a vége csak kétféle lehet: vagy megérkezel, vagy nem. Az útitársakat vagy ismered, vagy nem. Mindig akad, aki segíteni fog és olyan is, aki könnyűszerrel ki fog nevetni. Bár ő nem tudja, hogy ezen az autópályán is tilos jobbról előzni…


2013. márc. 27. 15:36
 1/4 A kérdező kommentje:

Egyébként ihlet: Örkény István egypercesei.


Bármilyen kritikát szívesen fogadók,csak legyen megfogalmazva.Első "novellám" egyébként,már ha ez egyáltalán az.

2013. márc. 27. 15:43
 2/4 A kérdező kommentje:

+ érdekelne,hogy folytassam-e vagy inkább vagyok reménytelen :)


Köszönöm szépen előre is!

2013. márc. 27. 15:51
 3/4 anonim ***** válasza:
Nem olvastam végig, csak egy kicsit az elejéből, mert látom, hogy tanácstalan vagy :) Szerintem tehetséges vagy. De nem biztos, hogy a vezetésről kéne írnod. próbálkozz mással. Mondjuk krimivel. Ezt a tehetséget fejleszteni kell
2013. márc. 27. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Engem valahogy nem fogott meg. :/
2013. márc. 29. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!