"Az írók jobban értenek az emberi lélekhez, mint a pszichológusok. " Mit gondolsz erről az idézetről?
""Én most itt elsősorban a jó írókra gondoltam persze."
és a pszichológusok közt is a "jó" pszichológusokra, vagy náluk csak úgy általánosságban? "
Nyilván a jó pszichológusokra, mert a rosszakról fölösleges lenne bármilyen vitát folytatni. Csak korábban az írókkal kapcsolatban hangzott el valami, amire ezt reagáltam.
Egyébként én nem is tudom, mit gondolok. Teljesen igazatok van abban, hogy egy pszichológus nyilván jobban elmélyed a témában, és tanulja a dolgokat. Azonban egy könyvhöz nem biztos, hogy arra a tudásra van szükség, amit egy pszichológus tanul. Mármint nyilván arra is, de a pszichológusok nagyon sokat tanulnak a memóriáról, a megismerésről, az agyról, stb., ami inkább tudományos, és egy regénybe nem kerül bele. Persze tanulnak az emberi lélekről is, és az belekívánkozhat egy regénybe, de elképzelhető, hogy valaki kellő empátiával ilyen tanulmányok nélkül is ráérez erre.
Utolsónak: én sem emlékszem már, hogy hol hallottam ezt az idézetet, de biztos, hogy több helyen is. Ha esetleg valaki tudja, hogy kitől származik, megmondhatja. (Nem biztos, hogy pontosan idéztem. Lehet, hogy nem is idézet, csak egy amolyan mondás.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!