Mit gondoltok a versemről?

Oké, tudom nem egy Petőfi vers, csak egy kis szárnypróbálgatás és kíváncsi vagyok milyen vélemények érkeznek rá. Normális hangnemű negatív kritikát is szívesen fogadok. Lényeg az őszinteség.

Az én drogom

Függő vagyok. Nem tudok leállni.

Az én drogom minden nap kábulatba ejt,

Nem, nem szoktam vele felhők között szállni,

Az én drogom az az ösvény, ami lejt.

A délutánt már nem győzöm kivárni.

Hazaértem. Az ebéd? Az várhat.

Indulok. A nyomás rendben, a fékek fognak,

kerék forog, s ellenőrzöm a vázat.

Ma is sár van. Legalább a gumik nem kopnak

így is leharcoltam már párat.

Indulhatok, vár a domb s a lejtő

az ugratók, a dőlt kanyarok, az esés.

Célom ma is a város széli erdő,

Hol a kilátás 2 év után is mesés.

Vagy mondhatnám úgy is észveszejtő.

Csúcson vagyok, elindulok nincs, megállás.

A kanyarok ismerősek, a sebesség egyre nő,

Emelkedik az ösvény, tönkrement a váltás.

Jön az egyenes szakasz a sok gyökér és kő,

Utána a letörés már szinte megváltás.

Leértem. Nem estem el, áldom az Istent, újra

feltolom a drótszamaram a tetőre,

És jöhet a következő veszélyes túra.

Engem ez éltet s élek még... Egyelőre.

De ezen a drogon nem segít az elvonókúra.