Hogyan lesz valakiből festőművész?

1. A legmagasabb szintű iskolát kell hozzá végezni. (ez nálunk MKE vagy a Moholy)

2. Támogatót kell találni.

3. Egy jó aukciósházzal kapcsolatot építeni.

Megélni belőle csak kevesen tudnak, sokan dolgoznak mellette múzeumoknak, kiállító termeknek. A komolyabb művészeti oktatást is ők végzik.

Festőművészként diplomáztam, de azt mondnám, hogy így belelátva a színfalak mögé, sokkal lelombozóbb a helyzet.

Itt magyarországon ezekre az Képzőre és a Moholyra nagy a túljelentkezés. Az általános gyakorlat az, hoy 3-4szer újrafelvételiztetnek, hogy biztos legyél a dolgodban. A művészeti karokon gyakorlati felvételi van, az elmeltszintű ötöseiddel kitörölheted, ha nem felelsz meg a profok szeméyles ízlésének. Mondjuk, hogy szerencséd van, megtetszel a mestereknek és felvesznek.

Az egyetemi tanárok jó része abból él, hogy a diákok ötleteit nyúlja le, és valósítja meg. Ha szerencséd van, nem a legjobbakat. Persze ezalatt jópár hátsót kell végignyalni és hálásnak lenni mindezért. Emellett persze anyagilag sem könnyű benntmaradni, mert a művészkellékek drágák.

A csapda része az, hogy a tanárok jól formálható tehetségeket keresnek. Akinek túlzottan egyedi a stílusa, azt nem veszik fel, hiszen a mester a saját szépérzékét akarja belédnevelni a technikai tudás mellé.

Ha az egyetem után nem lettél egy unalmas klón, és vannak még ötleteid, akkor elkezdhetsz pályázni, kiállítóhelyet keresni. Ezeknél persze régi jó cimboraként ott lesznek konkurenciaként vagy tulajként a már ismert arcok, mert a legtöbb tanár művész vagy galériás, esetleg műkritikus is.

Feltűnni viszonylag könnyű, de benntmaradni nagyon nehéz. Mint a modelleknél is, itt is a fiatalság az egyik legnagyobb erény. A művészeti élet mindig a legújjabbat, a legfrissebbet szeretnék. Emiatt van az, hogy harminc éves kor fölött alig lehet valamit megpályázni. Szóval nagyjából maximum öt-hat éved van megalkotni életed nagy művét és befutni vele.

Támogatót, galériást, aukciós házat megnyerni nehéz dolog. A legtöbb vár is valamit a pénzéért, általában azt, hogy giccses naplementés tájakat meg meztelen nőket fess a nappalijába. A galériás pedig monopóliumot kér minden képre, vagyis csak rajta keresztül lehet eladni képeket, a saját szabott árain (amiben sokszor akár 2-3 szoros haszna van). Vagyis nem festhetsz a barátaidnak ajándékba, tesvéred névnapjára stb.

A legtöbb művész nem tud ebből megélni ma Magyaroszágon. Talán 2-3 ember van csak, aki kizárólag "magasművészetből" él. A többiek elmennek mellékállásban tanárnak, díszlet-jelmeztervezőnek, alkalmazott grafikusnak, kreatívnak, kézművesnek stb.

Szóval igen, a megélhetés nagyon nehéz, de azért meg lehet oldani.

Elongolkodtatóak a 4-es hozzászóló szavai...És elkeserítőek.

Nekem már mondtak olyat is, ha elérek egy önálló kiállítást, akkor mondhatom, mondhatják, hogy művész vagyok... Sztem ez egy gyökérség. (illetve a kérdés szempontjából lényegtelen is)

Vannak olyan festőművész ismerőseim, akik még csak tanfolyamra se jártak, most pedig, 10 - 12 év festés után (számomra) horribilis összegekért adogatják el a képeiket, rendelések sora, portrékat, egyéb képeket kérnek a festő stílusában.

Én erről a részéről láttam bele ebbe, hogy autodidaktaként is finanszírozzák az életüket egyesek a művészetből.

Félre ne értsétek nem azt mondom, hogy nem lehet diploma nélkül magasművészetet alkotni, hiszen épp erről beszéltem, hogy maga az egyetemi képzés nagyrészt a csontig benyalásról szól.

Akiket pm-ben kaptam, hát, annyira nem mutattak forradalmit.

Ezeket a megoldásokat már a 10es-20as években megcsinálták ettől sokkal nagyobb színtani és technikai tudással, szóval ez lejárt lemez, ezen a művészet már rég túlhaladt. A természet romantikus ábrázolása az 1800-as évek elején tényleg újszerűnek hatott, de azóta már rég unalomig ismételték, megrágták, kiköpték. A mögöttes mondanivalót, gondolatot, üzenetet, vizuális vagy emberi problémák megfogalmazását vagy tabuk döngetését se nagyon látom. Lehet azzal takarózni, hogy meg nem értett művészek, de akinek van szeme és némi művészettörténeti ismerete, az azért ennyitől nem esik hanyatt.

Ha valaki komolyan gondolja ezt a hivatást, annak tisztában kell lennie a szakma múltjával és a jelennel is. Ezt nem csak az emgyetemen lehet megtanulni, lehet olvasgatni az artportalt, a juxtapoz.com-ot, olvasni a magyar és külföldi folyóiratokat, eljárni a kortársak kiállításaira.

A technikai fogásokat, az anatómiát, a geometriát és perspektívát, színtant tanulni kell. Ebből néhányat talán igen, de az összeset egyszerre nem lehet megúszni, legalább kettőből-háromból jónak kell lenni.

Bocsánat, de Bob Ross egy bohóc, a fél internet rajta röhög. Amellett, hogy giccs amit fest, még betépett hippi módjára valami trippes virággyerek ideológiát is gyárt hozzá, aminek a lényege, hogy fessünk idealizált havas hegyoldalakat fejből és legyünk boldogok tőle. Ez hol nem cukros giccs?

Őt az amerikaiak ízléstelensége tette híressé, de mint művész nem adott sokat a világnak. Ő a festészet Paulo Coelhoja, akit a populáris média termelt ki és tart el.

A mondanivalóm továbbra is az, hogy a művészet (beleértve a zenét, a képző és iparművészetet, a színházat...) lényegében prostitúció. Annyi a különbség, hogy itt nem a teste hanem a lelket váltják fillérekre, és dobják oda azoknak, akik a legkevésbé érdemlik meg.

Vannak szintjei, mert nem mindegy, hogy a Velencei Biennálén luxusprosti valaki vagy az ecserin strihelő fogatlan riherongy. Ha az ember egyszer odadobja magát, akkor legalább fizessék meg rendesen, és igyekezzék némi emberi méltóságot is megőrizni.

Igen, tényleg hobbi szinten kell tartani. Aki tehetséges, de látja magáról, hogy nem sztáralkat, az végezze el a sulit, jól mutat a diploma, aztán valami testhezálló alkalmazott művészeti munkát, és mellette fessen.

Van egy film is erről, az a magyar címe hogy Ízlésficam.

[link]

Aki járt művészeti suliba, az sokat fog röhögni rajta, mert ezek az arcok, dumák, konfliktusok minden ilyen intézményben megvannak.