Szerintetek hova tud még, , fejlőni" a festészet és a művészet maga?

Én is úgy érzem, hogy a festészet kezd ugyanúgy működni, mint a divat. Az esztétikum alárendelődik az újdonság iránti vágynak, minél másabb valami, mint a korábbi alkotások, annál érdekesebb lesz. Az impresszionizmus még gyönyörködtetett, de sajnos az is elhalt van Gogh-gal.

Remélem előbb-utóbb belefáradunk a dekadenciába, és lesz egy kis "retró" hullám, ami új irányt ad.

A barokk festészet semmivel sem volt kevésbé botrányos akkor, mint a mai ma. És még számos más korral ugyanez a helyzet. Az is igaz, hogy nagyon sok ma zseninek tartott festőt nem értet és nem fogadott el a kora. Ezért mondják, hogy az igazi művészetet az idő érleli meg.

A gondolkodás a régitől a mai felé haladva bonyolódik, ahogy a technika, a tudomány, az emberek egymás közti viszonya és még sok más is.

Ezt a bonyolultságot az egyes művészek különféleképpen igyekeznek megfogalmazni, és nem mindig sikerrel. Ezért a megértésükhöz is kell némi jártasság, élvezetükhöz pedig komoly elmélyülés, tárgyi tudás.

Azt mondani tehát, hogy nincs fejlődés, nem lehet. Azt pedig, hogy kinek mi tetszik, szíve joga megválasztani.

@12:44, igen, ez is igaz. Talán csak nem értjük meg a változást. De azért kíváncsi lennék, hogy az unokáink vajon többre fogják tartani a posztmodern alkotásokat, mint mi most. :)

"A barokk festészet semmivel sem volt kevésbé botrányos akkor, mint a mai ma."

Az nem botrányos volt, hanem forradalmi, izgalmas, magával ragadó. A kortárs alkotásoknál nem érzem ugyanezt. Lehet, hogy tényleg én vagyok alulművelt hozzá, de szerintem egy művészeti alkotásnak ki kellene váltani belőlem valamit (érzést, gondolatot), hatással kellene lennie rám. A barokk festészet szerintem mindenkire hatással volt, nem csak a művészetre fogékony elitre.

De nem vitázni akarok, mert amúgy tök igaz, amit az időről írtál. :)

Én mikor festek, akkor a tájfestészetet próbálom szürreaálissá tenni, pl színekkel formákkal, nem absztrakt módon.

Véleményem szerint egy adott kor művészete mindig tükrözi annak sajátosságait és jellegét.

Persze, időnként újra felélednek régi stílusok új köntösben.

És azért ez a kijelentés, hogy bármi lehet művészi alkotás, az azért enyhe túlzás...

Mindenki tud pacákat festeni. De egy alkotásban mindennek meg van a miértje és ezeket a miérteket sok éves tanulás és kemény munka előzi meg.

Lássuk be, van különbség egy amatőr taknyolás és egy profi absztrakt kép között...Csak, ugye a befogadónak is fel kell nőni ehhez a dologhoz.

Ezért van ma is igény nagyobb körben a giccses, realistának csúfolt tanya festményekre, mert az befogadható, persze mögöttes tartalma a nullával egyenlő.

A 4 -es vagyok!

A lényeg kimaradt! :D

Hogy, hova fejlődhet még a művészet? Szerintem ez csak az alkotókon múlik. Mondják sokan, már minden lehetőséget ellőttünk, nincs már új a nap alatt.

De, vajon Csontváry-éknál nem ugyan ezt mondták ?

Úgy hiszem a jövő a performance szerű élénk vibráló expresszív kompozíciókban van. A modern színkeverő eszközök, fénytechnika 3d modellek, Uv fény, a modern világ kietlenségét rögzítő kollázs (Orvosi szerkezetek, lézerek, fémes mozgó bigyók), a festészetnek ki kell törnie a "hazudozás" világából (2 dimenzióban 3 dimenziót rajzolok = Hazudok a szemnek) ezzel a 3.-ben történő kivetítős festészetre gondolok, mintha lebegnének, vagy állnának a kép alkotórészei. Éles progresszió, modern kísérletezőszellem valami egészen új megalkotására, ami kellő befogadókészséggel új tárlatokat nyithat. Éles progresszió. Zeneileg szerintem vissza kell térni a XX. század második feléhez a divatzenék világából és az igényesség szellemével alkotni mondjuk mélynyomós elektronikával, műzenei minőségben, felidézni az elfeledett kultúrát a globalizációval szemben.

A szobrászoknak túl kell lépni a pusztán elektronikai kinetikus művészeten (persze csak miután betetőzték azt) aztán organikus, esetleg elektro-szecessziós vonalba lépni

tovább. Úgy hiszem van még hová előretekinteni.

Nos, öröm látni, ha valaki értékeli, élvezi és műveli a művészetet. Néhány adalékkal hadd járuljak hozzá véleményetek kialakításához, ha megengeditek.

Abba a végeláthatatlan és értelmetlen szócséplésbe, mi maga a művészet (és mi nem az, és mi értékes, mi nem,) most nem akarok belemenni, most csak hétköznapi, összefoglaló értelemben fogom használni a szót, jó? Nem generálni akarom a további vitát. Talán árnyalni.

Művészet... nos. Asszem, Ti összekeveritek az egymás utániságot a fejlődéssel. Nem lehet a technikában vagy a biológiában értelmes fogalommal jellemezni az képzőművészetet (és tegyük hozzá: akiket ma korszakos zseninek hívunk azok fejlődési modellekből gyakran kilógtak). Amennyire én látom, az irányzatok, stílusok hatottak ugyan előrefelé az időben, de nem -nem minden- irányzat épül valamifajta előképre, nem az előzőkhöz méri magát. Némely stílus kifulladt, mielőtt betetőzött volna, és -ezt sajnálhatják az alkotók és a műélvezők egyaránt- némely stílusirányzat egyáltalán nem érdeklődött az elmúlt idők eredményei és törekvései iránt sem, stb. Épp ezért becsapós az irányzat kifejezés is: ezt utólag alkották, sajnos gyakran már csak stílus kimúlása után azok, akik művészettel, mint áruval hivatásszerűen foglalkoztak: vagyis kereskedők, kritikusok, művészettörténészek -tegyétek a szívetekre a kezeteket- és legritkábban az alkotók. És -ha elfogadjátok, amit írtam- ez alapján be kell lássuk, hogy amit most művészi alkotásnak nevezünk, az több, -nem utolsósorban gazdasági alapokon nyugvó- szűrőn ment át. Már maguk az emberek is egy szűrő alapján válhattak alkotóvá: vagy volt a munka mellett idejük ezt-azt piktorkodni, faragni stb, vagy nem jöttek létre alkotásik/hamar befejezték pályafutásuk/egyszerűen éhen haltak. Voltak -hála a jó Égnek- minden korban olyanok, akik áttörő tehetség+szerencse+sok tanulás után abban a szerencsés helyzetbe kerültek, hogy meg is éltek alkotásaikból. De e kisebbségen kívül volt még sok-sok próbálkozó, akinek már a kortársaik sem értették műveit, az övéik gy el is pusztultak. Ezek után pedig jöttek a Történelem és az Idő múlása, mint nagy 2 szűrő: más mivel nem lehet minden kor ízlésének megfelelni -a politikai alapú akaratlagos művészetpusztításról most ne is beszéljünk-, sok-sok dolog végezte a kukában/tűzben, enyészett el. Matematikailag modellálható, hogy a fennmaradt alkotások többszöröse pusztult el az idők folyamán, mint ami fennmaradt. Vagyis sose lesz valós képünk arról, iksz és ipszilon évvel ezelőtt mi történt, mi jött létre, ugyanúgy, ahogy a történelemben, úgy a művészetekben se.

A másik adalék, amivel asszem hozzá tudok járulni véleményetek kialakításához -ha nem untok még-, az az, hogy korunkban egyre több embernek egyre több ideje van a közvetlenül életfenntartó tevékenységeken felül. Vagyis a múlthoz képest rengeteg ember művel hobbiként/önkifejezésként/bármiért is művészetnek nevezhető dolgot (a művészettörténészek bánatára, akik a szédítő kavalkádban csak abban lehetnek biztosak, épp lemaradnak valami fontosról). Tehát most azért nincs egységes irányzat, mert e sok kukac sokfelé mászik. Minnél többen lesznek az alkotók, annál nehezebb lesz kategorizálni őket, ezért a káosz látszata. De ez ne tévesszen meg Titeket.

Tehát összefoglalva a mondókámat: ha a művészetet mint az létrehozó kor egyik tükrét, az alkotók és az akkori műélvezők közti egyfajta kommunikációs csatornát és mondani valót szemléljük, értelmezhetőbbé és élvezhetőbbé is tesszük az alkotásokat, és nem utolsó sorban nem futunk butácska műv. tört.-i csapdákba.

Egy dolog még és utána hagylak Titeket élvezi ezt a szép szombat délutánt: a fentieknek az értékfogalomhoz semmi köze. Gyakorlatilag nincs az az az emberi hatalom, amelyiknek érdemben és végérvényesen elbírálhatna egy-egy alkotást, hisz e bírálatnak nincsenek objektív mércéi. Örülök, hogy alkottok/jártok kiállításra/beszéltek ilyesmiről, de mindig tartsátok fenn saját véleményeteket, időnként felülvizsgálva azt: sokat elárul a vélemény a véleményezőről és vicces figyelni saját véleményünk idővel elengedhetetlenül bekövetkező változását.

Üdv és jó nézegetést/piktorkodást kíván R.

Kedves Kérdező, ha nem fárasztalak, folytatom.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a műveknek és művésznek tetszeni kellene/akarnak egyáltalán. Cél az élvezhetőség? Akkor nem ilyesmit csinálnának akik "el vannak ismerve". Abban sem vagyok biztos, hogy van-e valami belső mércéjük az előállítóknak arról, hogy egyáltalán valamifajta célnak/kívánalomnak/minőségnek megfelelnek-e.

Amiről nem beszéltünk még, hogy a XIX. század közepétől van hivatalos és nemhivatalos művészet, azóta jár külön a tömegízlés és hivatalos művészet (semelyik szót nem lekicsinylő jelentésében használom). Utóbb még inkább -főleg mostanában, hogy alkotók garmadája alkot nap mint nap kazalnyi alkotást- elváltak a csoportok egymástól és gyakran a "jó" "nem jó" megkülönböztetés is mesterséges.

De hogy mit is akarok ebből kihozni? Arra jöttem rá, hogy -sokat kell nézni mindenféle képeket, friss szemmel, lehetőleg előítéletek nélkül,

-a kritikus és kritikája rontja az ízlésem, először alakítok ki magamnak véleményt, aztán elolvasom másét,

- észrevettem a művészet és a pornó hasonlóságát is: jobb csinálni, mint nézni,

-valamint észrevettem, hogy veszítik el a művészet minősítésére használt szavak elég hamar a jelentésüket...

Jó kiállításra járást, jó élvezkedést, és kívánom Neked, fess-faragj Te is valamit!

Üdv R.