Mi a véleményetek az első fejezetről? Az írás személyes volta miatt, a Ti, idegenek véleményére vagyok kíváncsi.

"Nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". A barátaimnak csak akkor fogom megmutatni, ha teljesen elkészültem, de addig is érdekel, hogy kinek mi a benyomása az írásól, esetleg van-e valamilyen tanácsotok, stb. Csak őszintén:)

Violet Adler naplója

1.fejezet

Hajnali negyed három. Kiégett aggyal és szívvel meredek a képernyőre. Órák óta gondolkodtam, hogy nekikezdjek-e ennek a naplónak. Van értelme? Lesz valaha valaki, aki majd elolvassa? Vagy csak pocsékolom az óráimat? A terapeutám szerint jót fog tenni, ha mindent kiírok magamból, én viszont félek, ha végeztem a naplóval teljesen kifogyok, élettelen tekintettel dőlök majd el kis garzonom padlóján.

Kedves Olvasó! Ha megtalálod ezt a kis könyvet, úgy forgasd, hogy benne van az összes vérem, verítékem, könnyem, de nem minden szó igaz. A valóság túl fájdalmas és szánalmas, hogy önnön magában írjam le, így hozzáköltöttem, lefaragtam dolgokat. A teljes őszinteség sosem volt erényem, bármennyire is ezt bizonygattam, bizonygatom még most is. Igazából az egész életem merő hazugság, és magamnak hazudok a legtöbbet. Például nem is Violet Adlernek hívnak. Minő meglepő fordulat, nemde? Bár elhatároztam, hogy körítés nélkül a puszta valóságot írom le, megnyílok, kitárulkozom, úgysem fogom megtenni, mert semmi közöd hozzá. Még a jövőbeli énemnek se, ha valaha elolvassa/elolvasom. Kissé hasadt, kissé bizalmatlan, de jobb, ha már most hozzászoksz, mert a későbbiekben csak még rosszabb, udvariatlanabb lesz. Legalábbis szívből remélem.

Hol is kezdjük? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisbaba, aki boldog tudatlanságban élte nyugodt kis életét, mígnem egy szép napon édesapja úgy döntött, pedofil nem lesz.

Igencsak szörnyű kezdés, bár mentségemre szóljon, nem vagyok író, csak annak gondolom magam. Méghozzá a meg nem értett, született művész fajtából… Persze, persze, tudom, hogy a pedofília nem döntés, hanem egy szörnyű betegség, amiben a páciens is legalább annyira szenved, mint áldozatai. Hogy nem börtönben, hanem kórházban kellene szegény párákat kezelni. Egy részével valóban egyetértek. Irány az 1800-as évek óta fel nem újított, elhagyatott lápvidéken rothadó elmegyógyintézet, kössék rá őket a kettőhúszra, süssék jól át az agyukat,majd tálalják fel azt a többi páciensnek, némi grillezett cukkini társaságban. Most miért? Az egészséges táplálkozás alapja a zöldségek rendszeres fogyasztása. Utóbbi sorokat olvasva, Kedves Mélyen Nem Tisztelt Olvasó, gondolom már érted, miért járok én terapeutához. Aki szintúgy én vagyok. Természetesen, hiszen nem fogom kidobni a pénzem egy vadidegennek, aki épphogy le tudott diplomázni. Én úgyis mindent jobban tudok másoknál, pláne magamat pszichoanalizálni. Tudom magam kívülről nézni, és tökéletesen látom a problémát, ami meg kell valljam, nem kicsi. De kérem szépen, erről sem én tehetek, az agybaj öröklődő. Fent említett apám pedofil, anyám pánikbeteg, anyai nagyanyám többször kísérelt meg öngyilkosságot, sajnos sikertelenül. Az ő anyja idült alkoholista, édesapja, és féltestvére szintén. Mindegyik az alkohol miatt halt meg. Illetve a bátyja legutóbbi információim szerint még él, de ő is a mája miatt fog végül elpatkolni. Említettem már, hogy remek belgyógyász és diagnoszta is vagyok?

Nos tehát Mr. Adler egy igen beteg ember. Vele kapcsolatban nem sok emlékem van, a legtöbbet törölte az agyam. Csak a szemeire emlékszem. Azokra az eszelős, jégkék szemeire, melyben az őrület és a gonoszság tüze tombolt. Mai napig képtelen vagyok megérteni, anyám hogy nem látta? Miért nem vette észre? Vagy csak nem akarta észrevenni, mert ő is menekült, csak ő épp a saját anyja elől. Egyenesen belerohant az egyik elmebajos karjaiból a másikéba. Találtam néhány videokazettát, amin anyám, apám és én vagyok újszülöttként. Már akkor is látszott apámon, hogy igencsak megbomlott az elméje, de ekkor anyámnak még nem tűnt fel. Vajon csak az elmém játéka? Lehet, hogy valóban csak egy hétköznapi apukának tűnik, csupán az elfojtott emlékek miatt látom őt a Sátán földi inkarnációjának? Össze kellene állítanom egy kontrollcsoportot, akikkel megnézethetném a felvételt. De honnan kerítsek erre embereket? Adjak fel hirdetést? „Saját elméjében kutakodó, enyhén hasadt személyiségű, szociopata vonásokat mutató dekoratív fiatalasszony keres olyan disszociatív személyiségzavarban szenvedőket, akiknek legalább az egyik személyiségük pszichiáter, és ha egy bizonyos videó megtekintése után rejtélyes körülmények között eltűnnének, senki sem hiányolná őket.” Lenyűgöző, mondhatom. Ezek után felváltva csengetnének nálam kezdő és gyakorló sorozatgyilkosok, illetve a törvény rendíthetetlen őrei. Más sem hiányzik, mint néhány idióta fakabát a nyakamra.

Nos, egyelőre ennyi, a többi még készülőben.