Kritika erről a történetről?

Prolológ (P1)

A felkelő nap vörösre festette a tájat. A szél gyöngéden fújta a fákat, virágokat. Hideg reggel volt. A mező növényeit már megcsípte a fagy, a táj a tél közeledtével egyre kietlenebb lett. A mezőn katonák szenderedtek örök álomba az éjszaka folyamán. Véres harc dúlt a királypártiak és a lázadók között, melyben az uralkodóhoz hű harcosok nyertek, embert nem kímélve. Hadifoglyot egyáltalán nem szereztek. Mindenkit lemészároltak, aki ellenük volt. Az ellenség tetemeit kizsákmányolták értékeiket, fegyvereiket, használható páncélzatukat mind elvették. Még maguk között sem osztozkodtak, a kapzsiság és a bosszúvágy teljesen elvette az eszüket. Végezvén a zsákmányolással saját portájukon kezdtek sepregetni. Halottaikat egy nagy kupacba gyűjtötték. Annyi tisztességük maradt, hogy a bajtársaik hulláit nem fosztották ki. Miután minden halottat összeszedtek, elégették őket. Ám nem minden halott katonát temettek el.Voltak akik a barátaiknak sírt ástak, és abba helyezték őket örök nyugalomra. Agari Brendvall két barátját is eltemette a közeli dombon. Mindkettőt a háború kezdetén ismerte meg s, azóta a legjobb barátai lettek. De most már nem élnek, és Istennel együtt vannak fent, egy jobb világban. Brendvall fiatal volt, még ki sem tanulhatta a kovácsmesterséget, melyet apjától tanult. A lázadást követően apja életét vesztette, miután néhány lázadó huligán fegyvereket akart az apjától, ám ő nem volt hajlandó adni nekik. Dühükben megölték, és kifosztották a kovácsműhelyt. Fegyvert, páncélt, mindent elvittek. Csak az üres műhelyt és az apja holttestét hagyták hátra. A bosszútól vezérelve belépett a királyi haderőbe, hogy harcoljon a lázadás ellen. Ám a bosszútól hamar elment a kedve, barbári és kegyetlen csatákat látván, és csak túlélni akarta. Lassan már két éve folyt a háború, és ő a legelején csatlakozott. Az emberségét kezdte elveszteni. Miután eltemette a barátait és megsiratta őket, visszament a táborba. Ott ünnepi hangulat volt. A győzelemtől mindenki boldog volt. A legjobb borokat megbontották, a legízletesebb állat húst pedig nyárson sütötték. Zene is volt, nem is akármilyen. Akinek volt hangszere, az mind a saját nótáját kezdte fújni, a többiek pedig táncoltak rá. Az öregebbek inkább ültek és ittak a finom borból, és jókat nevettek. Brendvall is megfogott egy korsót, és nagyot merítve a boros hordóból, ivott a korsóból. Máris jobb lett a kedve, és egykori barátainak az elvesztése sem zavarta annyira. A merítések egymást követték, míg a negyedik után nem csúszott le több. Ledobta a korsót és táncolni kezdett, pityókás kedvében. A mulatság egész délig tartott, addigra elfogyott a hús, bor és a zene is alábbhagyott. Az emberek össze visszafeküdtek a földön a másnaposságtól. Az idillt egy csapat könnyűlovas zavarta meg, kik a királytól hoztak parancsot.

- Mi ez a szétszórtság, fegyelmezetlenség XIII. ezred?! Tán az ellenséget várják, hogy lemészárolja magukat?! Felkelni csürhe banda, vagy magam végzek mindegyikkel.- A kemény ébresztő után,mindenki loholt, hogy harcra kész legyen. Az ezred vezetője átvette a parancsot a lovastól, ki jól megszidta, hogy lehet ilyen felelőtlen egy háború idején, és többet ne történjen ilyen vagy leváltják. Persze a vezető egyből kijózanodott a hallottak után, és azonnal elrendelte, hogy az ezred készüljön fel a tovább állásra. Brendvall lassan tért magához, egy másik katonának kellet fölkelteni. Persze a miután meghallotta mi a helyzet, ő is rohant szedelőzködni. Fél órával később már ott állt a többiekkel együtt harcra készen. Az ezred vezetője lováról kezdte értesíteni az embereit a parancsról.

- Fiúk.. A királytól új parancsot kaptunk. Mivel megállítottuk Eldern tábornok csapait, sikerült elég időt biztosítani a Dél-erdei városok megerősítésére. Így őket már nem fenyegeti veszély. Az új parancsunk szerint haladjunk tovább északra, egyenesen a fővárosig. A király azt adta parancsba, hogy támadjuk meg az ostromgyűrűt, ezzel elterelve a figyelmet, míg ők nyugaton verik vissza a lázadókat, majd ezt követően csatlakoznak hozzánk. Ha szerencsénk van sikerül áttörnünk az ostromgyűrűt, illetve az ellenség megijed, hogy a fő haderőnk is erre tart. Igen.. Jó formán az, hogy túléljük a szerencsénktől függ. Mivel nincsenek varázslóink, az ostromlóknak meg több tucatnyi van, készüljetek kellemetlen meglepetésekre. Fél óra múlva indulunk, addig mindenki legyen elkészülve. Amit nem tudunk magunkkal vinni azt itthaggyuk. Oszolj.- Brendvallba mint a villám, úgy hasított bele a tudat, hogy most jóformán a halálba küldték őket. Eddig nem félt a haláltól, ugyanis többnyire egyenlőek voltak az esélyek a harcban. Most pedig többszörös túlerő ellen küldik őket. Úgy érezte, ez lesz az utolsó nap, amit megél. Úgy döntött a végső ütközet előtt megélezteti a kardját. Ha már meghal, minél több haljon vele együtt. Pajzsát nem akarta lecserélni, ha bár ütött kopott volt. A táborban mindenki arcáról a félelmet tudta leolvasni. Voltak olyanok kik búcsúlevelet írtak szeretteiknek, mások inkább feküdtek és pihentek. Egy két kisebb incidens is történt persze. Voltak akik a nem akartak meghalni és el akarták hagyni az ezredet, és egyben a hadsereget. Ám miután megtudták, hogy ezt háború idején nem tehetik meg eszement módon rá támadtak az egykori társaikra. Szerencsére csak pár darab esett történt. Miután letelt a fél óra, Brendvall hidegvérrel állt be a helyére. Nem sokat kellet várni mire megjelent a parancsnok és indulásra vezényelte őket.

- Rendben fiúk. Fárasztó utunk lesz. A főváros innen 4-5 napnyi gyalogútnyira van tőlünk. Pihenőt hajnalban és sötétedéskor tartunk. Nem állunk meg senki és semmi miatt, ha csak nem az ellenség támad ránk. Indulás!- A sereg megindult észak fele, a végzete irányába. Brendvall nagyot nyelt, majd elindult ő is. Az ezred egész nap csak menetelt, a hidegben. A páncél teljesen át volt fagyva a katonákon, kik nem törődtek a kellemetlenséggel, hanem csak a célt tartották szem előtt. Út közben több falvat is érintettek, mely a háború folyamán teljesen megsemmisült. A természet is erősen megsínylelte a pusztításokat. Rengeteg fát vágtak ki, hogy majd ostromgépeket készítsenek belőlük. Nem is beszélve az állatokról, melyeknek az élőhelyei pusztultak el ez által. Csak néha érintettek egy-egy olyan falut ahol éltek még. Az ilyen falvakban megálltak egy pár percre, katonákat toborozni, kevés sikerrel. Kevés olyan ember volt, aki harcra fogható lett volna. A legtöbb fiatalt már besorozták, az idősek meg már nem voltak olyan állapotban, hogy harcoljanak. Persze azért még így is akadt néhány tucat újonc. Egy gyors kiképzés után megkapták a páncélzatukat és a fegyverüket, és beálltak hátulra. Az ilyenek után persze ugyan úgy folytatták útjukat, a főváros felé. Persze nem zökkenő mentesen. Néha egy egész napot kellet sétálniuk, hogy átjussanak egy folyón, vagy egy hegyen. Ám végül sikeresen elérték a Falanar folyó torkolatát, ahol a főváros is fekszik. A várostól pár km-re letáboroztak. Miután felverték a sátrakat, a parancsnok összehívta a katonáit, hogy ismertessen néhány további dolgot.

- Rendben fiúk, jól bírtátok a menetelést. Ez az utolsó éjszaka. Holnap már mindenki máshol fog aludni, vagy másképp. Mivel holnap van a csata ezért akinél egy korsónyi bort is látok a tábor előtt végzem ki személyesen. Katonák vagytok, nem holmi banditák kik sirassák, hogy talán nem élik meg a holnap utánt. Rend és fegyelem! Ezen kívül. Új híreket kaptam, nyugattól, a királytól. Sikerült visszaverni a lázadó csürhéket, kik észak kelet felé vonultak vissza, egészen a Brutaliszk határig. Az ottani hegyekben akarják összevonni a csapataikat. A király haderő úton van, nekünk csak ki kell tartanunk. Ha sikeresen bevonulunk a fővárosba, mindenki a vendégem egy pofa sörre vagy borra. Most pedig oszolj!- A nép nem lett sokkal lelkesebb a beszéd után. Sokan még mindig úgy vélték, holnap meghalnak. Sokan nem is tudtak aludni. Brendvall sem. Bár felkészült mindenre, valamiért mégsem jött a szemére az álom. Sok gondolat kavargott benne. Érzések. Gondolatok. És mind ez a jövőjét illetően. A múltjával kapcsolatban lezárt mindent. Néha vetett egy pillantást a kardjára, melyet saját maga kovácsolt. Már a gondolat is ijesztette hány tucat embert ölhetett meg azzal a fegyverrel. Nem katonának való. Csak egy egyszerű kovács akart lenni. Miután teljesen belezavarodott a gondolataiba, keresett egy pengét és kiment a folyó partra. Ott, aztán ahogy tudott megpróbált borotválkozni. A sok küszködés után egy körszakállat hagyott magának. Nem akarta a szájánál megvágni magát. A borotválkozás után megmosakodott a folyóban. A hideg víz csak még jobban felébresztette. Miután végzett magára vette a páncélját, kardját az oldalára kötötte és visszaindult a táborba. A nap közben megjelent a horizonton, ám nem sikerült az eget pirosra festenie. Felhők gyülekeztek a város és a környéke felett. Ahogy reggeledet, úgy támadt fel a szél is. A táborban mindenki készülődött. Mindenki baljósnak tartotta az időjárást. Brendvall visszament az ágyához, leült rá és a fejét a kezébe fogta. Egy könnycsepp hullott ki a szeméből, és lassan csúszott az arcán lefele. Mégsem volt felkészülve arra, amivel szembe kell mindenkinek néznie: a múlandósággal. A tábort hírtelen egy kűrt hangja zengte be. Mindenki rohant, a harci felállásba. Brendvall is letörölte a könnycseppet és rohant, hogy beálljon. A parancsnok díszes, fényes páncélban ült a lován, kezében a kürttel, amit az előbb fújt meg. Kardja még a hüvelyében volt. Az eső lassan csepegni kezdett, mintha siratná őket, kik a halálba mennek. A háttérben az ellenség ostromolta a várost szüntelenül. A parancsnok előhúzta a kardját a hüvelyéből, majd előre szegezte

( nem itt van vége de kétt részre kell szednem hosszúsága miatt )