Mi a kedvenc versetek?

William Shakespeare: LXXV. Szonett - Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

Ha ez versnek számít! :D

József Attila : Tudod, hogy nincs bocsánat

Ezen kívül még a saját verseim :D

VÉGRE,micsoda jó kérdés!!!Igen jó megismerni másokat mi fog meg.

Tóth Árpád:Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szívembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek, -

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!

És Szabó Lőrinc:Mindenütt ott Vagy,illetve Pilinszky János:Azt hiszem

Zelk Zoltán utolsó verse, asszem sehol sincs lejegyezve. Réz Pál (András apja) által készített interjúban hangzott el még a Bartók rádión:

"Seggem alatt ágytál,

Fa.omban katéter,

Nem csoda,hogy nem ízlik már,

Se élet, se étel."

Ezt a neten találtam, de nekem kicsit másképp mesélték.

Wordsworth: A szivárvány

„Ha fenn a szivárvány ragyog,

megdobban a szívem:

így volt, hogy kezdtem éltemet,

így van most, hogy év évre megy,

így legyen mindig, s meghalok

inkább, ha nem!

A férfi apja a gyerek;

hadd fűzze hát napjaimat

egymáshoz a természet-áhítat.”

Szabó Lőrinc: Különbéke

Babits Mihály: Esti kérdés