Az hétköznapi emberek (értsd: nem művészek vagy műkedvelők) többsége miért nem értékeli annyira a kissé elvont, a valóságtól elrugaszkodó műveket, nem úgy, mint a csendéleteket, portrékat vagy egyéb ilyen realisztikus műveket?

A "hétköznapi" emberek szerintem azért szeretik a nem "elvont" képeket, mert a felismerés pszichésen gyors örömöt okoz és nem kell kockáztatni az energiát és időt mindenféle gondolkodással és kockázatos döntéssel arról, hogy ez most művészet vagy se.

Viszont az másik kérdés, és (szerintem) megválaszolhatatlan, hogy mi a művészet. Mert nem mindig művészet, amit annak szánnak és az sem az, amit az adott társadalom annak tart, sőt az sem biztos, hogy az a művészet, amit sokan szeretnek. Csak az idő dönti el (na meg a pénz/hatalom és a szerencse) a kiválasztódást.

Ha valami fontos a művésznek (bármilyen műfaj vagy stílus legyen), azt 100%-osan kell csinálni, és ha egy élet alátámasztja, igazolja a jelentőségét, van esélye a fennmaradásra. De ugyi sosincs garancia az örök életű nyomhagyásra :) így ha már kényszerünk van rá, inkább jobb örömmel, ami szeretünk, mint kínlódva, ami mások akarnak alkotni.

Azért mert az emberek annyira elvannak butulva, lustulva, annyira nem tudják értékelni a művészetet. Számukra csak az jelent örömet amin nem kell gondolkozni, mindenki egyből érti. De ha már valami "mélyebb" komolyabb dolgo lenne az ami a festő világát képviseli, némelyeknek nincs hozzá eszük hogy elgondolkodjanak rajta egy kicsit, vagy lusták rászánni az időt vagy nincs rászánható idő az absztrakt művészeten való merengésnek. van egy kép ami nekem tetszik az antiabsztraktkedvelők is megérthetik akár ebben a videoklipben van : [link]

kb 3:10 perckor mutatják :D

"Azért mert az emberek annyira elvannak butulva, lustulva, annyira nem tudják értékelni a művészetet. Számukra csak az jelent örömet amin nem kell gondolkozni, mindenki egyből érti. De ha már valami "mélyebb" komolyabb dolgo lenne az ami a festő világát képviseli, némelyeknek nincs hozzá eszük hogy elgondolkodjanak rajta egy kicsit, vagy lusták rászánni az időt"

de szeretem az olyan művészlelkű bölcsészeket, akik felhúzott orral lehülyéznek mindenkit, aki nem esik hanyatt az általuk megtalált "mélységtől". Az fel se merül bennük, hogy amit ők olyan nagy "mélységnek" tartanak, az mások számára csak üres belemagyarázás, pont úgy, ahogy ami mások számára tartogathat igazi mélységet, az nekik lehet semmitmondó.

Ennek az egyszerű dolognak a felismerésének lenne valami köze az intelligenciához, nem pedig annak, hogy kinek milyen művészet jön be, melyik jön át. És főleg nem annak, hogy mennyire pökhendien tudunk ex catedra kijelenteni személyes véleményeket, mint ősigazság.

Mondom ezt matematikusként, szóval nem picit használom többet napi szinten az agyamat, mint te valószínűleg egy egész hónapban, és mindezt olyan elvont és absztrakt szinten és olyan elvont és absztrakt dolgokkal kapcsolatban teszem, amikhez hasonlókról te még elképzelni se tudnád, hogy te ilyeneket valaha el tudnál képzelni.

És főleg nem picit mászok falra a semmire felfújt, önmagukat modoros pökhendiséggel előadó, a semmire folytonos szellemi onanizációt folytató bölcsészpalántáktól.

18.00: Alapvetően igazad van, de kicsit azért eltúlzod a dolgot szerintem.

Én úgy gondolom, hogy egy mű csak annyira legyen elvont, amennyire a való élet is az. Ennél jobban felesleges. Mert a hétköznapokban sem minden teljesen egyértelmű, sokszor kell a dolgok mögé látni, mélyebb összefüggéseket, apró utalásokat, jeleket keresni. Ehhez élettapasztalat kell,amihez egy jó műalkotás is hozzájárulhat. De ha valami értelmetlen, logikátlan, bárhogy értelmezhető, az csak inkább összezavarja az embert.