Ez milyen? Elő a kritikákkal, javítani akarok! :D Máshogy nem tudtam beilleszteni.

1.fejezet

efaaiúpajújaúhphirhúzav taawúttttvwtvawwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwevawevvvvvvvvvvvvvvvvvvv

Tudtam,hogy komolyan gondolta amit mondott,mégsem figyeltem oda. Nem volt szükség rá,hogy odafigyeljek. De ,semelyikünk sem tett így. Semmi szükség nem volt rá,hogy odafigyeljünk .Riley az a féle ember volt,aki mindenre magyarázatot keresett. Inkább a gonosz ,pszichopata szellemek bosszúállásának és kísértésének a mivoltát állította a szalvéta leesésének okára ,minthogy elhiggye,a szél miatt van,mivel valaki megérkezett,és felkavarta a levegőt. Most is így ültünk a gimi ebédlőjében öten ,mire belépett a hatodik tag. Achmed . Kisebb termetű,fekete,”sörtés hajú”vágott szemű,sötét bőrű fazon volt,akiről lerítt hogy a lehető legeslegázsiaibb. Mindenféle amulettet hordott a nyakában,és a hétvégéket általában rizsfőzéssel töltötte . J Mindig eljárkált valahova,de senki se tudta hova. Szerintem ő se tudta nagyon.Ő az a állandóan mozgó,sétálunksétálunkegykisdomralecsücsülünkcsüccs féle ember volt,mindig akadt valami dolga.

-Heyhó őszilé! Jajj ,már megint csirkeeeeeee,unom már hogy…tudjátok…ez ,…. Mi a bajod már megint? – kérdezte Riley aggódó ,ijedt kék szemeit látva. Ez a pofája Rileynak inkább hasonlított egy mangáéhoz,mint egy civiléhez.

- Szokásos. Misztikus lények,furcsa igazságok,gravitáció eltűnése,bajjósló álmok,sárkánytojás ízű rántotta ,bár elég fura,hogy te tudod,milyen íze van egy sárkánytojásnak,- vetett szánalommal teli pillantást Rileyra - koponya alakú krumpli,kémiai szakszavak,amik szerinte tuti,hogy frankó varázsigék,sellő létű konyhás nénik ,feltámadott boncbékák ,régi pénzérmék, szellemek és fekete macskák. Megint csak macskák. – fejelte le az asztalt Laura .

- Riley vérfarkast látott per pill. – egészítette ki az ikre,Linda mint mindig. Nem volt egy olyan mondata Laurának,se Lindának,ami nem lett volna kiegészítésre méltó.

- Az beletartozik a misztikus lények kategóriába,szóval…

- Mi a disznó?? A misztikus lények csoportba egyaránt benne lehet mondjuk egy csillámpóni és egy vérfarkas is. Szerinted mégis ,ember ,van különbség?

- Ugyan kérlek,ha fel kéne sorolni,amiket Riley látott,akkor még annyi évig kéne mondani,amennyi idős ez a csirke. –bökött bele villájával a brutálisan elszíneződött csirkéjébe. Na hát igen. A suli nem az ételéről volt híres ,az biztos.

- Oké,értem - huppant le Achmed az egyik helyre a bokszunkban .Ez volt a szokásos helyünk,itt voltunk szinte mindegyik szünetben. Közel az ablakhoz ,az ebédlő legszélén ,növényekkel mellettünk. Az utóbbi Riley igényeneinek a teljesítése miatt volt,mert szerinte a fikuszok és az orchideák szerencsét hoznak…

–Apropó,Jane!- fordult hozzám John,aki eddig csöndben ült. Néha rájött ez a filózós kedv ,amikor se kép se hang,semmi életjelet nem mutatott,máskor meg mint egy őrült,sikoltozva rohangált végig a folyosón. Általában lehangolt kedve inkább esőben volt,olyankor az esőt bámulta ,és magának suttogott mindenféle drámai idézetet. Pont mint eme szent napon. Irgalmatlanul zuhogott az eső.

- Volt már válaszoló ? – kérdezte .Körülbelül egy hete feltörték a szekrényeinket és ellopták mind a hatunk cuccait. Nem tudtunk semmit,de valaki biztos tud valamit ebben az átkozott iskolában. Rengetegen járnak ide,még órák alatt is van egy jókora nép a folyosón,szóval láthattak valamit a rablásból. Látniuk kellett. Így hát mindenféle cetlit tettem ki mindenhova a suliba,hátha valaki tud valamit.

- Nem ,senki. - csóváltam a fejemet,bár tulajdonképpen nem is sajnáltam annyira. Míg nem kerülnek meg a cuccok,vagy a tolvaj,a suli könyvtára lát el könyvekkel,és a megoldások könyvét is megkaphatom,vagy bármelyik könyvet a könyvtárból. És mivel a tankönyveim könyvtáriak,nem írhatok beléjük ,így jóformán semmit sem kell csinálnom órán. Bár amúgy sem csinálnék.

Itt egy pár másodperces csönd következett,mert éreztük,ahogy egy pár magassarkú közeledik felénk.Ütemre hangolódva,akadályok nélkül lett egyre hangosabb és hangosabb. A francba! A diri. Mindenki rágni kezdte a levegőt. Nem érte meg volna kockáztatni a csirkével.

- Miss Jannett! – állt meg előttünk piros öltözetében. A feje tiszta ránc volt,hát meg a haja sem volt samponreklámba való. Vöröses színű „lomkoronája” az égnek állt , nem lehetett hajviseletnek nevezni. Ruhája rogyásig volt vasalva ,egy narancssárga színű kokárda díszítette a fölső részét. Bármelyik kosztümjét viselte,mindig ez volt rá tűzve,de senki sem tudta,miért. Biztos megnyert valami kutyaszépségversenyt,vagy mit…

Teljesen nyúzott volt. Szeme alatt sötét sminkfolt volt ,szája széle meg szokásosan ki volt húzva bordóra. De nagyon bordóra.

–Az irodámba! –rikácsolta méltóságteljesen,szúrós szemét belém döfve. Felálltam ,majd követtem. Éreztem ahogy a társaim tekintete a hátamba fúródik.

- Dzsén asszonka!- lökött bele a székbe az a nyomorult igazgató. A nevemet nem tudta kimondani,löködni bezzeg tudott!!!

- Ez itt az érzékelő mérési eredménye. Azt írja,hogy a jelszó legutolsó használata 11 óra 37 perckor volt mindegyik szekrénynél. Az összes kis barátocskájának ekkor testnevelési felmérése volt ,kivéve magának. Magácskának édes picike szivecském biológia órája volt ekkor,úgy látszik.

- Olyankor már rég becsengettek,hogya…- erre a szemembe világította a hülye lámpáját.

- Na ide figyelj!Tudom ,hogy te loptad el a holmikat! A tanárod leküldött a naplóért órán és te azt mondtad,hogy nem tudtad megszerezni. Muuuuuhaha! Pedig megszerezhetted volna ,de nem tetted! Elmentél és raboltál,majd vissza mentél kényelmesen órára.

- Bocsánat ,de nekem azt mondták ,nem a legokosabb dolog kirabolni saját magamat,sőt ,szerintem abszolút hülyeség.

- Akkor is te raboltál ! Még nincs bizonyítékom ,de majd megkeresem!!!- böködött tovább ropi állagú ujjával.

- Mit? – kérdeztem. Kezdett ez a párbeszéd elég értelmetlenné válni.

- Hát a bizonyítékot..- megszólalt a csengő- Most pedig menj órára. –vert hátba egy szép lendülettel.

Fálálltam hát ,megköszöntem,elköszöntem majd siettem a következő órára. De amikor már elég messze voltam,kitört belőlem a nevetés. Öt perc röhögés után szórakozva bementem órára.

Miután véget ért az a hosszú,unalmas ,soha véget nem érő,öngyilkosságot kívánó hasztalan,ordibálós ,agyi szintet leromboló óra,újra találkoztam mindenkivel,és kinyaggattak belőlem mindent.

- Marha okos. Tudhatná ,hogy saját magadat kirabolni csak stukkerrel célszerű. Plehh…-legyintett sznobosan Achmed ,majd újra dolgára sietetve elvonult a páfrányok között.

Csönd következett,ám ezt a ritka megnyugtató eseményt gyorsan elhajítva kezdett el újra csacsogni Linda.

- Nah szóval a Joshi baráth-nak való misztériát és a tolvajos incidenseket most tegyük félre,és jöjjön egy sokkal aggasztóbb kérdés : Melyik napszemcsimet vigyem el a táborba? A tengerkéket vagy a masnirózsaszínt? Jól van na,tudom,hogy a legtöbb ember nem tudja,milyen szín az a masnirózsaszín,viszont meg tudom mutatni neked,hogy nagyjából milyen és…-tovább hadarva a nagy dilemmát előhúzta a tükrét ,melynek hátoldala ,feltételezem masnirózsaszín volt. Az apró ,kifinomultan kidíszített tükröt,körbeforgatta,majd hirtelen a képembe nyomta,de az én barátságos reakcióm az volt,hogy lendületesen visszalöktem a kezét,majd őt is ,így szerencsémre a tükör kiesett a kezéből. A tükör esett,esett,majd a békés zuhanást megszakítva ,apró darabokra törve reccsent egyet a földre éréskor.

- Áhh,,,Jajj,annyira sajnálom,veszek neked egy újat,csak mondd meg hol vetted. – kezdtem el ,annak ellenre ,hogy Linda arcképe semmiféle érdeklődést nem mutatott a tükör iránt.

- Á ,semmi baj,hagyjad,van még ilyenem. - húzott elő egy tükröt ,mely színét eltekintve hajszálpontosan olyan volt ,mint az utódja. – Odasüss,ez meg tengerkék! Na mostmár mindkét színt láttad,szóval válassz: masnirózsaszín vagy tengerkék?

- Jajjmár,nem mindegy? Különben is ,minek vinnél el napszemüveget a táborba ? Félsz a magas UV-től novemberben?Amúgy meg sze….-állj. Valami nagyon nem volt a helyén az előbbi beszélgetésben. Összetört a tükör,és semmi sikítozás,meg olyan kiáltások,hogy „Hét év,hét év balszerencse”? Hova tűnt Riley??

És ekkor már láttam is s kiderült,hol járt. Éppen valami szőke csajt átkarolva (inkább kapaszkodva rajta)sétálgatott be szemöldökét hullámoztatva.

- Linda,Jane,Laura,John! Köszönjetek szépen Carla baby-nek!- torpant be . Próbálta adni a laza nőcsábászt,ami láthatóan ment neki. A csaj megint egy új volt a sok közül.Hosszú szőke haja volt és zöldeskék szeme és NAGYON magas volt. Riley anyjának is lehetett volna nézni.

- Helló Carla!- vágtuk rá vigyorogva. Riley sóhatozva lassan fölemelte majd csóválta az ujját.

- Nononono! Carla baby!- emelte ki. A Carla nevezetű nőszemély röhögni kezdett. Végül is kedvesnek tűnt,nem úgy mint Riley előző csajai…..és fiújaXD. De erről majd még később esik szó.

- Helló Carla baby! –mormoltuk szánakozva. - erre Riley bólintott,majd elmentek. Viszont ahogy ők elmentek ,megérkezett Achmed és ő is lehuppant az egyik székre. .Én eközben a tükör törmelékét takarítottam el.Erre megvágtam magam ,majd egy vámpír idefutott és indokolatlanul beleharapott a páfrányba,majd engem is kinyírt.

Csak vicceltem. Nem történt semmi ilyesmi.

- Ez meg most ki a disznó már megint? Vagy ez még mindig Andrea?- kérdezte. Riley előző barátnőjét Andreának hívták.

- Dehogy is! Ez most Carla baby!- konzultálta Laura nyakát ropogtatva. Achmed bólintott majd szemét forgatva gondolkozott el rajta. Gondolkozott el volna,ha Linda nem rohanta le volna a szemüvegproblémával.

- ….na szóval melyiket???- fejezte be végül bepánikozva a sokperces mese után.

- A zöldet. – mondta végül ijedtében Achmed. Linda nem vágott túl elégedett képet.

- Te nem is figyelsz rám! Na jó,itt másik emberek véleményére lesz szükségem. Nini,ki az ott?- mutatott a legközelebbi asztalra tőlünk. Ammáék aztala volt ez. Egy elég zárkózott csapat volt,csak akkor válaszoltak ,ha kérdezték őket. Összesen négyen voltak : Amma ,Jeremy,Eliot és Lea . Linda már pattant is fel és vitte az összetört tükör hátoldalának a darabkáját,és a másikat. Meg kellett állítani. De ő ezt tudta,úgyhogy gyorsan nekiindult,és már ott is volt az asztalnál .Persze már rohantunk is utána,de ez átlagos volt.Sokszor kellett bébicsőszködni,ha ő is ott volt. Az asztaluknál,most csak hárman voltak,Amma nem volt ott. Éppen valami lapokat rendezgettek,vagy valami ilyesmi.

- Rövid kérdés. Melyik szín jobb?- kérdezte gyorsan Linda ,míg még lehetett,aztán John befogta a száját. Míg ez történt,érdekes dolgot láttam. Szemem sarkéból az asztalon egy fényképet láttam. Egy régi fényképet rólam. Kint állok a kertbe gyerekként , valami virággal foglalkozom. Hogyan került ez hozzájuk ?Miért?

- ÖÖÖÖ….bocsi ,az ott mi? – kérdeztem a Jeremy nevű fiútól az asztalhoz közeledve. Szeme idegességtől rebegő,az arca meg dühhel teli. Valamiért nem akarta,hogy lássam. Persze,ezt akkor még nem tudhattam…

Így hát,félre rántott,és ennyit mondott:

- Kikötődött a cipőfűződ!Kösd be gyorsan! –ez egyébként is elég gáz és hülye ok volt a löködésre, de úgy ,hogy csizma volt rajtam már nyilvánvaló volt,hogy akar valamit. Vagy pont ,hogy nagyon nem akar.

- Ajj,de most komolyan,mi az ott ? – löktem félre az útból. Eliot és Lea fura grimaszai suhantak át mellettem. Hirtelen egy sikolyba fojtott sóhajtást hallottam. Hátranéztem ,és láttam,hogy Jeremy rogyva fekszik a földön karját fogva. Nem értettem semmit. Odasiettem hozzá,majd utánam Lea jött.

- Mi a baja?- kérdeztem a hosszú,fekete hajú,fehér bőrű ,alacsonyabb lánytól,kinek fekete szemben egyfajta aggodalom játszódott. Jeremy forgolódni kezdett,majd ordítani kezdett.

- Hmmm…Hát…Szóval. Egy olyan fajta betegsége van,ami miatt a csontjai nagyon könnyen törnek. És mivel meglökted,valószínleg megrepedt a csontja. Linda,Laura,Achmed ,John! Hozzatok annyi vizet,amennyit csak tudtok! Jane,te pedig kérj egy konyharuhát a konyhásoktól.Rendbe fog ez jönni,csak menj már!- utasított,majd aggódva a most már megérkezett Ammára és Eliotra nézett. Ők valamit pakolgattak,biztos gyógyszert kerestek,vagy ilyesmit.

- Jó napot! Kérem adjon gyorsan egy konyharuhát!- mondtam,a konyhához érve.

- Minek?- kérdezte a már szottyos állapotban lévő ráncos nénike. Tudtam,hogy elég nehéz kérni bármit is el tőlük,minimum nemzetközinek kellene lennie ahhoz a bajnak,hogy egyből odaadja azt a konyharuhát.

- Az egyik tanulónak szüksége van rá.

- Miért?

- Mert baj van a kezével.

- Hogyhogy?

- Mert meglöktem és elrepedt.

- Miért lökted meg?

- Mert kíváncsi voltam valamire,de az ,hogy mire az már túl hosszú,hogy elmondjam.

- Jól van,nesze!- adta végre oda,és már futottam is vissza Jeremyhez. Nem kellett volna futni. Jeremy vigyorogva állt Lea mellett és kezét forgatta.

- Nem kell,most mér jól vagyok,csak egy kicsirepedés lehetett,de már eltűnt.- leesett az állam.

- Peeeersze! Egy repedés teljesen be tud gyógyulni fél perc alatt is. Nem nagy cucc. Á,dehogy.

De most komolyan! Mi folyik itt?- kérdeztem. Erre az eddig csendben maradt magas fiú, Eliot elkezdett nevetni,majd a társai is.

- Hahaha! Becsaptunk! Nem történt semmi! Most jól megvicceltünk! Haha!- rötyögte el . Szánakozva néztem rájuk,majd Linda semmivel sem törődve közbekiáltott:

- Na most melyik szín a jobb?

Én még egyszer rá kellett ,hogy nézzek az asztalra. Muszáj volt megnézni,hogy az ott valóban az én képem e. De nem volt ott semmi,csak egy üres lap,rajta firkált bárányokkal,kutyákkal és macskákkal.Sok –sok macskával.

Innentől üres párbeszédek következtek,és egész jó kapcsolatot sikerült kialakítani köztünk és Jeremy,Lea és Eliot közt ,Ammával nem találkozhattunk. Furcsák voltak s nagyon egy hullámhosszon pendültek. Valamennyien nyugodtak és békések voltak,de jól el lehetett velük szórakozni. Eliot volt a legfurcsább kinézetű,szőke hajához illően kék szemet viselt,de csak egyet. A másik szeme zöld volt. Suli végére sikerült Lindának eldöntenie a szemüvegkérdést és felírhatta egy papírra,hogy „ A masnirózsaszín nyert. Talán ő volt az ,akit legkevésbé bírtak Ammáék,de meg lehet érteni őket.

2.fejezet

Maszk,tejszínhab,légfrissítő,hangulatlámpa,popcorn ,sok popcorn,taco ,paróka és kóla nagyobb mennyiségben. Mindent bepakoltam a holnapi táborra,kivéve a rendes cuccaimat. Az mellékes. A táborlakók bulit fognak csapni holnap este,és mindenkinek kell vinnie valamit. Hanyadika van ma? 12.-e .Csütörtök. Kinyitottam a szétgyűrődött határidőnaplómat,és megkerestem a mai napot . Az oldal ki volt tépve. A tegnapi a mai és a holnapi rész már elveszett. Remek. A húgom. Zoey. A kis 8 éves kertitörpe már megint turkált a cuccaim között.

- Zoeeeeeeey!Hagyd békén a cuccaimat! –kiabáltam át a szomszéd szobába,mely nagyobb volt ,mint az enyém.

- Nem csináltam semmit! –jött a levegőben elsuhanó válasz,majd szökkenések hangjai ,ahogy Zoey lesiet a lpcsőn.Szőke,rövid haja lángként lobogott a szélben miközben futva elmondta még párszor,hogy nem ő volt. Hát persze. Mindegy,úgyis csak egy lap.

Már pizsamában voltam,úgyhogy 10 percnyi tanakodás után arra jutottam,hogy lefekszem aludni,de előtte bepakolom a rendes cuccaimat. Közbe a régi szekrényben megtaláltam a fotóalbumokat. Meg is néztem az összes képet,de az egyiket nem találtam. A „Jane a kertben virággal” feliratosat. Még kerestem egy darabig,majd eszembe jutott egy kép. Egy kép ahol a keresett tárgy Ammáék asztalánál hever. Egy kép ,ahol én állok és majdnem úgy nézek ki,mint most, csak zöld szememhez szőke hajam van ,és nem barna. Egy kép. Jól elnevetgéltem magamban ezen,vicces ötletnek tűnt az,hogy egy képet rólam kiakasztanának Ammáék a falra. Miután pihent agyúan beledőltem az ágyba,hagytam,hogy az álmok magáévá tegyenek.

Másnap reggel mindenki táborra felszerelkezve állott a suli kapuja előtt,melynek rácsai közt átnézve láthattuk az épület márványszínű falait hatalmas ablakokkal tarkítva. Riley mindenféle ázsiai jelképpel meg vagy egy könyvtárnyi misztikáról szóló könyvvel jelent meg. Laura szokásosan, vörös haját kontyba fogna,fehér,szeplős arcától és barna szemétől eltűzve jött el,nem úgy ,mint Linda,akinek a kiengedett haja a masnirózsaszínű napszemüveggel lett megkoronázva. John már boldogabbnak látszott,tábori hangulatban volt mindenki .

- Tessék,ez a tiéd! –akasztotta nyakamba Riley a nekem szánt fokhagymafüzért.

- Vámpírok. – jelentettük ki egyhangúan,majd levettem a láncot rövid,barna hajamat szétborzolva.

- Na meg C-vitamin!!! – tolta vissza a fejemre,majd a többieknek is kiosztotta a méretes,bűzölgő füzért. Szemöldökét ráncolva ráeszmélt,hogy négy füzér még a kezében maradt.

- Eliot,Lea ,Jeremy és…?

- Később jönnek csak.- szólalt meg egy bársonyos ,idegenebb hang mögottünk. Ott állt egy szelíd arcú, világosbarna hajú ,fehér ruhás lány ,titokzatos,zöldessárga szemekkel. Amma. Nem beszélt egyikünk sem vele,a tegnapi esemény után eltűnt valahova. Ő is kedvesnek tűnt,és Riley homlokára rá volt írva,hogy min gondolkodik. Azonnal reagált.

- Helló Amma! Riley vok ,de szólíts csak……………Rileynak. – karolta át Ammát laza,nőcsábász stílussal,majd vgigsimította tüsis szőke haját. Egy ismert hang siklott át fülünk mellett,majd Rileyéban érkezett meg.

- Riley!! Te…te…..-hangzott el Carla panaszkodása,majd lépteinek gyorsulása. Riley azonnal reagált.

- Nem,dehogy is,hülyeség! Bébi!!!!- futott utána Riley,és próbálta menteni a menthetőt,nem sok sikerrel.

Közben mindenki beszélgetésbe keveredett Ammával.

- És te hol laksz? –kérdezte John könnyedén.

- Yorkban,csakúgy ,mint Jane. – mormolta,majd észrevette,hogy hibázott. Honnan tudja,hogy ott lakom? Nem kérdeztem meg,hogy honnan tudja,fölösleges lenne.

- Emberek! Csomagokat a sofőrnek,saját magatokat pedig buszba! – recsegte a hangosbemondó. Jobb lett volna ha nem hallgatok rá…

Miután mindenki leszállt a buszról a zötyögős,de hangulatos út után, elindultunk a szállásra. Sűrű erdőn keresztüli út vezetett el odáig,melynek söttségéről John vagy öt verset költött ott azonnal. Geszenyebarna szeme csillogott a lelkesegéstől,nagyon élvezi az ilyen költői helyeket. Miközben a műt alkotta ,a hosszabb,sötétvörös,már inkább lila haját csavargatta ujjai köré.

Átgázolva a sötétségen ,világosabb helyekre értünk az erdő végén. Ott a klubbház ajtajába mindenki lerakta a holmijait,majd feltártuk a szobákat. Üres volt teljesen a hotel,így mindenkinek volt egy saját,kisebb szobája,fehér falakkal,egy ablakkal,közönséges bútorokkal. A kilátás is jó volt ,hegyek kupacai a fekete lombok után szóródtak széjjel a síkságon. A nap még az égen volt,bár késő délután ,5 óra felé járhatott az idő.Szürke volt az ég mindenütt,ez a tábor is szokásosnak látszódott,és az is volt. Estig….

3.fejezet

Pakolás ,és a szerényebb vacsora után , célkeresztbe raktuk a klubház auláját,majd egy brutálisan hangos zenével és a hektoliternyi kóla segítségével romba döntöttük az épületet pár perc alatt. Olyannyira,hogy egy technikazseninek a suliból fel kellett másznia egy létráre és visszaszerelni a lámpát. Persze ekkor sem szűnt meg semmi,mindenki egymás fején taposva táncolt.

- El innen! Fééééélre! Senki se hozzon ránk balszerencsét! – próbálta távol tartani a járókjelőket a létrától Riley. Azonban páran mégis csak akadtak akik átgyalogoltak rajta,ilyenkor Riley pánikolni kezdett,és odament azokhoz,akik megtették,majd őszinte részvétét fejezte ki nekik.

- Riley,nyugi.Semmi rossz nem fog történni velük. Főleg ha te ott vagy ,hogy megvédd őket,hős,bátor herceg!!– fejtette ki szánalmát iránta egy grimasszal a fején Laura.

- Maradj már Vöröske!

- Szöszi,csak annyit mondtam,hogy te vagy a leggyávább féreg ,akit valaha is láttam,semmi rosszat. – karolta át röhögcsélve. Riley erősen és intenzíven filózni kezdett a gyávaságán,amikor a zajt félbeszakította egy „ Hey!”

- Oké! Aki akar üvegezni az jöjjön ide!! – kiabálta egy végzős az egyik asztalon ácsorogva.

- Szöszi? Mered?- kérdezte kihívóan Achmed,aki felvett egy partis kalapot,amiben pont úgy nézett ki,mint valami pókerbajnok.

- Merem! –indult neki,a tömegbe belevágva,áttaposva mindenkin,amire mellesleg sokan felhorkantak és visszarúgtak. Kéken-zölden megérkeztünk a játék színhejére ,és leültünk a helyünkre.

- Kékhajú! –szólt a kiabálós srác nekem,ugyanis kék parókát viseltem. – Te is játszol?

- Játszom. –egyeztem bele,csakhogy Riley ne legyen egyedül,mire az ikrek és a két fiú is beszállt.

Jött az első pörgetés,majd a második,és így következett mindenki,akik őrültségekkel rombolták le erkölcsi és építették fel bátorsági értéküket. Egy újabb pörgetés,forog a zöld üveg,forog,majd megáll. Nyaka egyenesen egy pár kék szemmel ütközik ,mely aggódó ,” Jaj ,ne” tekintettel ötvözve lesz egy ismert arc.Riley.

- Oké,Szőke ! Felelsz,vagy mersz? –kérdezte a játékvezető.

- Először is,a nevem Riley. Másodszor,pedig felelek. – mondta határozottan teljesen megnyugodva.Jelentkeztem. Muszály volt. Három ok miatt. Az első,mert nagyon égő. A második,mert ezzel bizonyítaná,hogy van benne elegendő kurázsi. A harmadik pedig,mert tényleg nagyon égő.

- Kékhaj,mondd! - szólítottak fel. Fújtam egyet.

- Meséld el ,hogy mi volt a legégőbb eseményed kerek e világon! Tudod,melyikre gondolok!- emelgettem a szemöldökömet.

- Mi az? –kérdezték az ikrek kórusban kíváncsian.

- Majd ő elmondja. –mutattam Rileyra.

- Najj,jól van,elmesélem. –fintorodott el.- Egy évve ezelőtt, megismerkedtem nyáron egy tyúkkal….- itt közbeköhögött Carla,aki tágra nyílt szemmel nézett Rileyra – lánnyal, és hosszas nyálas smsezések után elhatároztuk,hogy összefutunk,és így is lett.Samnek hívták. Mindenkinek áradoztam róla,hogy milyen jó csaj ,meg minden.Egyik nap egy virággal a kezemben,jelentem meg a mozi bejáratánál,de nem láttam sehol. Küldtem egy sms-t,hogy hol van,és azt kaptam válaszul,hogy ő is itt áll. Majd végül felhívtam,és abban a pillanatban láttam,ahogy egy fekete fiú felveszi a telefont. Tudtam,őrült ötlet,de odamentem hozzá és megkérdeztem ,hogy mi a száma. Kiderült,hogy majdnem ugyanaz,mint Samé,csak egy számjegy más. Majd,megegyeztünk ,hogy nem hívjuk egymást Drágámnak és Szívemnek és más egyébnek. –fejezte be végül.

Sok –sok röhögés után folytatódott a játszma,majd én is sorra kerültem.Felel–t választottam.

- Most te meséld el a legmegalázóbb sztoridat! –kiabálta a mérges Riley,aki mindenképp bosszút akart állni.

- Az a te feladatod volt!

- Nem Jane,én a legégőbbet meséltem el,te pedig a legmegalázóbbat fogod. Látod már,hogy mire képesek a szinonimák? – akaratoskodta .

- A Mrs.Waltorn –osat . Az a legrosszabb! – javasolta Amma,aki vörös,csillogó toppjával diszkógömb szerepét beteljesítve ugrált mögöttem. Miután kimondta,rögtön bezárta a száját ,és el is tűnt az emberek között. Várjunk csak ! Ezt honnan tudja?Honnan tud bármiféle Mrs Watsonról? Sosem említettem neki!

De mielőtt ezt végiggondolhattam volna,vagy belekezdhettem volna a mesémbe,hirtelen egy mennydörgést kísérve eleredt az eső. A fenébe is! Gyorsan kinéztem az apró,poros ablakon. A fellegek a teliholdat rejtve szórták magukból az esőt .A nap már félig elbújt a hegyek mögött,utolsó vöröses fényeket bocsátva az égre. Az erdőben a lombok hajolgattak,egy-kettő kisebb ki is tört talán. Még egy mennydörgés. Még jobban zuhogott az eső. Körülnéztem a poros földúton. Szétázott út,mely kanyarogva vág bele az erdőbe,melynek szélén ott áll……… Ott áll a bőröndöm?! Igen az az én bőröndöm. Egyszerű,khaki színű bőrönd egy fakó lila folttal rajta,melynek az okozója nem más,mint a húgom,és egy üveg ribizlilekvár.

- A bőröndöm! –kiáltottam fel,majd a zavartalan bulin átvágva keveredtem ki a tömegből.

- Hé! Ez nem ér!! – hallom még Riley panaszkodását a cigarettafüstben elveszve.

A zord időbe keveredve futottam a néhol macskaköves,de sáros úton,mely mint egy sekély folyó vezetett el a bőröndömig. Ott álltam bőröndöm mellett. A hűvös eső ütögetett,míg be nem álltam az egyik fa alá egy kis pihenőre.A sűrű erdő visszataszító mormolása bíztatott a továbbmenésre ,miután bőröndömet megfogva megtettem az első lépést vissza a panzióhoz. Ám hirtelen egy kéz ezt a célt semmibe véve dobott bele a földes árokba. Egy kéz,mely szorosan nyomva nyakamat és hátamat akadályozott meg. Egy vékony,világosbarna színű kéz. Egy kéz ,melyet ismertem….

- Jeremy! Mi a bajo…? – hagytam ,hogy a kérdés befejezetlenül szálljon a levegőben,ugyanis újjabb dolgokra lettem figyelmes. A lombok közül két újabb ismerős árny kúszott elő.

- Lea, Eliot! Segítsetek már! Ez az idióta nem hagy elmenni! – förmedtem túszul ejtőmre vízet kirázva a hajamból. A lány szigorú pillantást vetett rám,majd Jeremy-hez szólt:

- Amma hol van ? Készen állunk? –kérdezte lassan,fekete hajáról a patakokban folyó vízt kicsavarva.

- Készen? Mire? - néztem most Eliotra nyugtalanul. Ő sóhajtva előre lépett párat,majd leguggolt mellém.

- Sajnos meg fogunk ölni,különben nekünk kell. Nem sűrűn csináljuk ezt,nagyon amatőrök vagyunk ebben még. Erre kell készen lenni. –mondta szórakozottan pókerarcával.

- Mi?! Peeeersze! Minek ölnétek meg?! Pfff…..- reagáltam le azonnal a dolgot. Láttam a szemükbe ,hogy komolyodtak egyet. Jeremy még erősebben nyomott le a földre.

- Lea! –szólította fel . Lea bólintott,majd lassan felnézett az égre. Hirtelen az orra előre ugrott ,majd befeketedett. Ő maga elkezdett növekedni,majd hamarosan a lába és a keze is átalakult feketévé és csontosabbá vált. Hörgő morajlás hallatszott ki a gyomrából,majd az arca is fekete lett. Muszály volt becsukni a szememet. Jobb volt arra gondolni,hogy csak alszom,és amit esőnek hiszek,az a pohár víz ,amit a húgom rajtam ülve locsol a fejemre. Csak ez lehet.

- Zoey,hagyd abba! –ordítottam szememet csukva tartva,mire egy újabb hang szólt hozzám és kinyitottam a szememet. Amma állt ott előttem hosszú fehár ruhában,majd vigyorgott egyet.

- Aranyos kislány a húgod. – mormolta elismerően.

- Óh kössz,de ……te honnan tudod,hogy a húgom?- vontam kérdőre. Újabb vigyorgás játszott rajta.

- Sokat kell tervezni. Tudni kell mindent az áldozatról. Jól kidolgozott tervet kell készíteni. Ez a lényeg. Jane,Jane Jane. Ha egyszer arra készülsz,hogy megölj valakit kerüld a saját nyomokat,de építs fel újakat. – s ezzel egy papírt mutatott felém a határidőnaplómból. A múlt három nap volt rajta.

- Te szedted ki! És a cuccainkat is te szerezted meg ! Te lopdal el a fényképet is! Mi a fenének kell az neked? – nyafogtam. Erre a lapot az orrom elé rakta,így elolvashattam. A saját kézírásom volt rajta, és egy program a mai napról. Eddig az időpontig minden rendben van,de a következő program ez : „séta az erdőben”. Egyre nehezebben vettem levegőt . Az egész történet átfutott az agyamon,majd rebegő hangon megkérdeztem.

- És a barátaim holmiaji? Azok minek kellettek?

- Ők is jönnek utánad. Riley barátod táskája is mindjárt kikerül az erdő szélére,majd ha nem veszi észre hamar,Amma fogja figyelmeztetni rá,hogy ázik a cucca.

- Ne! De minek ? Miért akarjátok ezt? – próbáltam kiszabadítani magam Jeremy markából.

- Eleségnek! – bökött mosolyogva a másik irányba,s rögtön megértettem mindent. Előttem egy hatalmas,szőrös,feketeszemű,fekete kutyaszerű vérszomjas állat állt ,mancsait a földbe fúrva.

- Szűzmáriaszentjózsef! Ez meg micsoda?? – sikítoztam majd próbáltam rúgdosni és kiszabadítani magamat,majd elfutni innen,elfutni az országból valami békés helyre,ahol újra a szemüvegdilemmához hasonló problémák a legnagyobbak. Amma kuncogni kezdett,majd tenyerét összecsapva megadta a konkrét választ:

- Ez egy vérfarkas. – erre olyat láttam a lombok között ,amit nem akrtam semmikép. Egy kart egy kézzel,egy vékony kézzel,és egy táskát ,rajta gyöngyök ,medálok és kapszulák ezreivel. Ázott fokhagyma rácsiptetve és patkók gyűjteménye. Ez után nyúl egy ismerős kéz.

- Riley! – kiáltottam olyan hangosan ,ahogy csak tudtam. A hang szerencsétlenül tébolyogva a ködben indult neki a sok méternek,de nem tudhattam,hogyan ért véget,ugyanis a következő pillanat már teljesen másról szólt. Hűvös fogak szúródtak bele a torkomba élesen,mire felsikoltottam . Hirtelen lépteket láttam közeledni a salakos levelek közt,mire ráeszméltem támadóimmal együtt ,hogy ki az. Riley. Ő neki még lehetett volna esélye arra ,hogy segítségért kiáltson. Arra is,hogy akár elfusson,vagy szóljon valakinek. Megmenekülhetett volna. Csakhogy a gyilkosok most őt kellett,hogy célkeresztre tűzzék.

Hirtelen a fogak,amik eddig nyakamba döfve álltak,most rándultak egyet ,és az egész testemet a levegőbe repítették,mire nekicsapódtam a fának. Nyakamból a vér az esővel összevegyülve folyt el a sűrű levélrengetegbe. Tűz! Nyilaló égő fájdalomra emlékezhetek csak,amint lángok a torkomból szétmarnak,és beterítik az egész testemet. De a tűzemet kísérő kíáltások is sokkal kisebbek,mint az egyik társam utolsó sikolya. Az utolsó sikoly melyet világra hozhat,az a szelíd ,kékszemű,álmokkal teli arc,Riley arca. A sikoly abbamarad,majd csámcsogások és egy test esése hallatszik.

- Ne,Riley ! –ejtettem ki az utolsó szavaimat az életben a fájdalommal küszködve.

Az utolsó szavak .

Emberként.