Nem szeretném, hogy sablonos legyen, de ebből már olyan sok van. Mindenesetre szerintetek nem olyan rossz a vázlatom?
Eddig már annyi könyvbe belekezdtem, és még egyiket se sikerült befejeznem. De most végre kitaláltam egy olyat, amit lehet, meg tudnék írni végig. De ilyen regényből már annyi van.
Egy családról szólna (Amerikában), ahol hat gyerek van. De minden gyereknek külön története van, mert a két szülő örökbe fogadta őket, mert nekik nem lehetett saját gyerekük. Mindenesetre elég különös lett a felállás:
van benne német, kínai, indián gyerek, meg még két amerikai. Az indiánok ikrek.
És nagyjából az egész sztori bonyodalma a költözés.
Tudom, hogy ez szörnyen sablonos, de úgysem szeretnék vele mit csinálni, csak írni, meg rokonoknak, barátoknak odaadni.
Tudod olyan ez, mint amikor elindulsz egy uton, egy olyan uton, amin Te vegig AKARSZ menni!
Ne figyeld azt, hogy a masik ezt hogyan tette meg, s ne legyen olyan erzes benned, hogy mar a masik is atment ott, hanem Te indulj el es haladj, es menj at!
En valamikor elkezdtem embereknek segiteni, s nem is torodtem azzal, hogy masok is gyogyitanak, s hogyan, En csak kutattam es kerestem, s kozben haladtam.
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy "valaki" kritizal", mivel kozben elobujtak a sok "gyogyitok" es csoda tevok, de kozben eltelt tobb evtized is.
S En most is folytatom azt, amit En elkezdtem,mivel hiaba van sok ebbol, de az Enyem az "egyedi", az nem lesz sablonos, mivel jol kidolgozott, es kulonbozik a tobbitol.
Tehat amikor valamit szeretnel, akkor csak arra koncentralj, s ne figyelj a masikra.
A Te konyved is lehet kulonleges es egyedi, de amikor irod, akkor ne a masik iro konyvenek a tartalmara figyelj, hanem a Te irasod legyen!
Nagyon szépen köszönöm ezt a szép kommentet!
Sokat segítettél vele!
"De most végre kitaláltam egy olyat, amit lehet, meg tudnék írni végig."
Akkor írd végig.
"De ilyen regényből már annyi van."
Ne viccelődjünk. Minden regényre igaz, hogy "annyi van" belőlük. Minden témát megírtak már 200-szor. Ennek ellenére léteznek jó könyvek, és évente tucatjával írják a jó könyveket.
"Tudom, hogy ez szörnyen sablonos"
Az "Az eltűnt idő nyomában" c. 7 kötetes regény meg arról szól, hogy van egy szerencsétlen lúzer fiatalember, aki visszaemlékszik néhány jelenetre a gyerek- és fiatalkorából, van néhány nyomoronc szerelmi kalandja meg sehova se vezető barátsága, és próbál (nem sok eredménnyel) sikeres lenni, de kb. végig nem történik semmi. Ez a világirodalom egyik legnagyobb regénye. Nem azért, amiről szól, hanem ahogyan meg van írva.
Ha jól tudsz érdekes karaktereket leírni és jól szövöd a cselekményt , némi helyzetkomikummal némi iróniával, ha jól formálod a hangulatokat, életképeket és ha dicsérték már a fogalmazókészséged a szókincsed akkor bátran vágj bele. Többféle módszer van de a lényeg h a fejedben egybe legyen mit akarsz akkor már csak a részleteket kell kidolgozni.Nem lesz könnyű munka ,de amikor kész lesz büszke leszel rá.De azért még akkor se biztos a siker.
Nem tudom miért pont Amerikában. Biztos abban vagy jártas.
Ifjonti bohó fejjel én is próbálkoztam ilyesmikkel , de aztán soha nem lettek befejezve nekem se.Főleg idő híján. Elég sok érdekes történet van meg még mindig belőlük. Találkozik az ember érdekes történetekkel, élethelyzetekkel csak észre kell venni és nagyon jól tálalni.De olyan is van amikor teljesen mindennapos dolgokat tudnak olyan módon olyan szemszögből előadni , hogy attól lesz kiváló.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!