Mitől lesz valaki művész?

Ez egy jó kérdés, szerintem többféle megközelítés van. Hiába fest valaki, ha giccs, nincs művészeti értéke, akkor szeritem nem művész, akkor se, ha mindegyik képét megveszik és ebből él.

Művész az, aki magas szintű értéket képes alkotni valamikyen művészeti területen. Ugyanakkor egyetértek 10-essel, aki szerint (ha jól értem, és nem csak a szavakkal játszik), akkpr nem hagyományos művészeti területen is lehet műalkotást létrehozni. Van az a szint, ami felett már pl. a főzés is lehet művészet.

A művész szerintem olyan, mint az igazi vész, pont olyan veszélyes is, csak szerencsére mű. Ettől még persze a reakcióid hasonlóak a valódi veszélyre adottakhoz, legalábbis ha tényleg jól végzi a dolgát emberünk.

Mókát félretéve (jogot persze fenntartva a valósággal egyezésre a mókával kapcsolatban is) egy művész attól művész, hogy gondolatokkal gyógyít pont amikor fogékony vagy rá, anélkül, hogy ismerne, találkoznátok, bármi ilyesmi, de természetesen ezek se kizáró okok, csak akkor már interaktív a dolog, terapeuta módban működik. Szándékosan nem hozom kritériumnak vagy kizáró oknak a lélektani képzettséget, de a lélektani fogékonyságot, orron jóval túl látni akarást azért nagyon szívesen beraknám kritériumnak, holott tudom, hogy nem az, tudom, hogy mélyen analitikus lelkek is pusztán a jót akarással óriási és pótolhatatlan hozzájárulást dobnak kisebb tömegek önmegfejtéséhez bizonyos értelemben könnyedén. Nincs valódi megfejtés, természetesen. Egy jó támpont lehet az, hogy tényleg egy élhetőbb idővonal kiválasztása felé akarnak terelni minél többeket, magától értetődően erőszakmentesen, de a mély hatáskeltés jogát fenntartva ott, ahol van rá rezonancia.

Mi határozza meg hogy ki vagy? Az, hogy mibe fektetsz energiát, mivel vagy hajlandó önszántadból foglalkozni, mi a szenvedélyed, amitől flow állapotba kerülsz.

Szerintem attól művész valaki, hogy saját, belső motivációja van az alkotásra - azaz nem kell rávenni, ösztönözni, erőlködni, hogy csinálja, mert önazonos - és ez fejlett esztétikai érzékkel valósul meg.

Több féle módon fogalmaztad meg a kérdést.

Viszont nem mellékes, hogy melyiket tekintjük mérvadónak.

mondok példát:

Pngót is szólították művész úrnak. (aki nem tudná, az első Bib Brodher évadok valamelyikében volt villa lakó) Szóval a manapság celebnek a nagy semmi alapján kikiáltott figurák gondolom nem játszanak.

Tehát nem tekinteném szempontnak, azt, hogy kit neveznek művésznek. A fentit ugyanis kicsit enyhébb formák felé is ki lehet terjeszteni. Vannak divatos alkotók, akiket tudatosan vagy véletlen összatások során istenítésig pörgetnek fel, és "művészi kvalitásukkal" nem feltétlen arányosan.

Én magamban ezért a művészet meghatározásával kezdem.

Amit objektívan mondhatunk a művészetről, az csak annyi, hogy mindenféle emberi kultúrában elfogadottan valami kiemelkedő, különlegest jelent. Mégpedig jellemzően széleskörúen. Az objektivitás persze már itt is csorbulhat, hiszen a kulturák már gyerekkortól tanult értelmezési azaz látási keretet szabnak a kulturális közegben nevelkedetteknek. Más szóval, megtanuljuk példákon keresztül, hogy mi az.

Aztán szakirányú ismeretek szerzése ezt kézzel foghatóbbá teszi az egyén számára, illetve nem szakirányú módon általános műveltség által felszedegetett élmények alakítják az ízlést.

Az igazán mély megértés, az átélés viszont csak a művészeti ág személyes gyakorlásán át jöhet létre.

Visszatérve az objektivitáshoz.

A széleskörűen összecsengő elismerés a műtárgy értelmezhetőségével függ össze. Azonban a könyű, hétköznapi olvashatóság épp ellentmond a hétköznapiból való kiemelkedettségnek. Tehát az érthetőség kulcsa, minden ember kulturától független világlátásában kell legyen. Ennek alapja pedig nem más, mint maga a természetes rend. Az, amit az meberek tudat alatt az életük során törvényszerűségként felismernek.

Minden azaz bármilyen téren: színek, szerkezetek, összefüggések, közösségi viszonyok, emberi minőségek és hatásaik, testi, élettani arányok. Természetesek lehetnek a természettől elszakadt városi lét viszonyai, törvényszerűségei is.

Tehát arról van szó, hogy a mű által "megjelenített" viszonyrendszer hiteles-e.

A másik fontos összetevő, hogy a viszony kifejezése ne közvetlen, de legalábbis nem csak az legyen. Ez a fogalmak metaforikus összefüggései miatt bír erővel.

Mivel az emberi agy evolúciósan úgy alakult, hogy mindenhol, mindig már ismert mintákat keressen, a hasonlatokon át történő magyarázatokra érzékeny és nyitott.

Összefoglalva a következtetés: A művészi alkotásnál sarkalatos pont a befogadó élménye. Ő a hitelességet élvezi, és saját vilgálátásának igazolását - azaz jól esik, ha úgy érzi valaki egyetért vele, illetve ő igazán megért valakit (főleg ha híres)