Lehet hasonlósn hinni a művészetben, mint az Istenben? Bármilyen forrás ezzel kapcsolatban?

"Egyszerűen látható, hogy a művészet valahol valamilyen formában mindig is mozgatórugója volt a társadalomnak. Így vagy úgy, mindenhol ott van."

Jó helyen keresgélsz, mivel a művészet és a vallás az emberi kultúra alapját képezi. Kezdetben még teljesen egy volt a kettő, az ember világszemlélete egységes volt, a tapasztalatait nem szabadalta fel külön tudásterületekre, és a fizikai és spirituális világban tett cselekedetek is azonosnak számítottak. Ez a mágikus világkép, amit lassanként felváltott a mitikus világkép. Ebben már szétválik a valóság és a transzcendencia, de még erősen összefonódik a kettő, majd ezt váltja fel a vallási világkép, amiben még határozottabb a szétválasztás és már a mindennapi cselekedetek szintjén nem feltétlenül van jelen a spirituális dimenzió. A modern korban pedig a vallási világkép is elhalványul és átveszi a helyét a racionalitás. Így nő fel az emberiség, és a felnőtté válási folyamat eléggé fájdalmas. Minden világkép-változás azzal járt, hogy bár bővült és pontosodott a tudásunk a világról, cserébe elvesztettünk valami fontosat. És itt jön be a művészet szerepe, mert a művészet az, ami ezekből az elvesztett dolgokból valamit még megőrzött. A művészet képes megidézni az elveszett paradicsomot, a boldog gyermekkort, annak misztikumával, mágiájával együtt.

"Nem egy földön kívüli Isten ereje, vagy egy akármilyen lényé (nem tudom hogy fogalmazzam meg szebben/tisztelettudóbban) hanem egy koncepciónak, emberek között létrejövő dolognak az ereje."

Ez csak a vallási világképben, és különösen az ábrahámi vallásokban válik így külön. Más vallások, pl. a hinduizmus, vagy az animista vallások, bár más-más alapon, de az isteni erőt és az emberi szellem erejét ugyanazon dolog két oldalának tekintik. Szóval, ha a keresztény Istenben nem is hiszel, de kicsit túl tudsz tekinteni a keresztény világképen, akkor látni fogod, hogy a vallás és művészet mindig egybe tartozik valahol a gyökereknél. És én úgy vélem, hogy az emberi szellem friss erőt mindig csak a gyökerekből tud meríteni.

"Nem igazán spirituális, de úgy érzem, hogy az emberekből akik komolyabban foglalkoznak a művészettel, azokból előhoz egy hihetetlenül őszinte létezési formát."

Ha a szó szűkebb értelmében nézzük, akkor nem feltétlenül kell, hogy spirituális legyen, de ha a spirituális szót tágabb értelemben "szellemi"-ként értelmezzük, akkor a művészet szükségszerűen az. Az "őszinte létezési forma" az, amiről eddig beszéltem, az ősi szellemi örökségünk továbbélése, a gyermeki aranykor megidézése, ebbe a létformába való visszatérés, ha nem is tökéletesen.

"Aztán nem tudom én se miről beszélek, csak 16 vagyok :,)"

Ahhoz képest nagyon jól rátapintasz a dolgok lényegére. Ezek a kérdések amúgy is olyan határterületnek számítanak, a pszichológia, filozófia, esztétika, vallásfilozófia foglalkozik ilyen dologokkal, de tényleg nem könnyű eligazodni ezen a területen.

Lehet, csak kár... xddd

Na de komolyra fordítva a szót. Természetesen abban higyjél, amiben jól esik. Mindent fel lehet fogni a vallás eszközeivel - főként azért, mert a teljes logikai és fogalmi készletünk a keresztény kultúrkörré épül, tehát a vallás sokféle felfogásnak az alapja.

A művészetben viszont jelenleg (vagy talán pontosabb, hogy hosszú ideje) sokkal fontosabb a szabadság, az autoritás, és kicsit az a fajta lazaság, ami nehezen egyeztethető össze az áhítatossággal. Ez alatt arra gondolok, hogy mondjuk az amerikai absztrakt expresszionizmus a múlt században kifejezetten ilyen szent, kultikus dolog volt, de ez mára eléggé halott (mondjuk az áraik nem azok).