Mi a véleményetek a versemről?

Az a címe, hogy egyszer élünk.

Mit gondoltok róla? Jó, szar, borzalmas? Minden vélemény érdekel.

Két kezemmel fogtam amit egy kézzel nem bírtam,

A nevemet a porba egy faággal felírtam,

És nem sírtam, mikor talán sírnom kellett volna.

Úgy kattog az agyam ahogy nem kattog az óra.

A jóra tettem fel az életem

Nem számolva azzal, hogy beleszól a véletlen.

Éretlen alma. A tudás eledel,

Aki őszinte az szerintetek felesel.

Nem kellett volna ragaszkodnom hozzá,

Mert törvény szerűen válik minden porrá.

Elmúlik a szó és elmúlik a tisztelet,

Forró sóval gyógyítják az orvosok a nyílt sebet.

És tudom jól, hogy azt hiszed nem értheti senki,

Hogy milyen érzés halottként mély levegőt venni,

De hidd el szorítottam már a torkom saját kezemmel,

És szemeztem már a fürdőben is az ütőeremmel.

Most már nem szöknék el tőle hisz a világ kerek,

Ugyanoda érkeznék ahonnan útra kelek.

Inkább megyek, megkeresem a végét.

Erdő mellett faház, fölötte a kék ég.

Egyszer élünk, mondták ezt már neked?

Feküdj ide mellém használd párnának a kezed.

Látod a felhőben amit én is látok?

Messzi földről érkező halvány délibábok.

Látod a csillagokat? Kívánj ha lehullik,

Egyszer majd fölöttünk a nap is elmúlik,

Egyszer élünk. Mondták ezt már neked?

Létezz csak egy percig hajtsd a vállamra a fejed.

Nézd milyen csendes, világos az ég ma,

Csobog a patak de a világ meg néma,

Léha levelek mozognak a szélben,

Nézd ezt a szirmot amit most letéptem,

Nem értem, sokszor nem látom tisztán,

Gondolatok gyűlnek mint hordalék a Tiszán.

Üvegbe töltöm őket és bedobom a mélyre,

Kenyér morzsát csipegetni szállunk az erkélyre.

A veszélyre azt mondjuk játék,

A sötétségre meg azt hogy csak egy árnyék,

És válnék bármelyik pillanatban köddé,

Vagy boros poharaddá, hogyha kell bölcsőddé.

Egyszer élünk. Mondták ezt már neked?

Maradj itt velem kicsit. Ürítsd ki a zsebed,

Ha van benne szó, tedd a polcra ahelyett, hogy várnál.

Legalább egyszer élj mielőtt a koporsódba vágynál.