A milyen volt című versben a költő, hogy fejezi ki az érzéseit?

Juhász Gyula egyik legszebb impresszionista hangulatlírája, amiben a természeti és a szerelmi emlékek erősítik egymást. Egész életét átszövi a társtalan magány, boldogtalanság, ezt az érzést önti líráiba és ennek egyik legszebb megnyilvánulása ez a vers. Nem szerelmi vallomás, hanem fájó lemondás, az elmúlás érzése, halványodó emlékek összessége. A hangulata végig mélabús, lemondó, valós és valótlan emlékek felidézése a társtalan magányban. Ezt a verset Szakolcán írta, ahol tanár volt, téli magányában, elmerengve egy soha be nem teljesült, viszonzatlan szerelemről. Hiszen a múzsája, egy szőke színésznő, Sárváry Anna, nem is tudott a költő érzéseiről felé, alig ismerte Juhász Gyulát, jóval később tudta meg, hogy a híres Anna-versek neki szólnak. A költő megszépíti az emlékeket, nem lázadó hanem lemondó és szomorú, csak a halványodó emlékek között kutat, elmerengve és végig érezteti, hogy nem feledi Annát soha.

„Milyen volt szőkesége, nem tudom már,” - érzésvilág, rezignált mélabús

„De azt tudom, hogy szőkék a mezők

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár

S e szőkeségben újra érzem őt.” - érzésvilágát rávetíti a tájleírásra, impresszionista ragyogó elemek.

Parnasszistaként, mélyen hisz a szépségekben és egy elvont világban éli meg, ez kárpótolja a kudarcokért.