Akik régi rendszerben "fekete vonatokon" voltak ingázó vidéki munkások, tudtak normális társadalmi életet élni?

Mit értesz normális társadalmi élet alatt?

Nézzünk egy embert.

Lakóhelye Nyíregyháza melletti falu.

Munkahelye zalai olajfúráson van.

Hétfőn hajnai kettőkor minimális tiszta ruhával, s újságpapírba csomagolt zsíros kenyérrel elindul otthonról. Zsebében egy doboz Terv cigaretta.

Felül a vonatra a hasonszőrű haverokkal.

Az utazás hosszú. Beszélgetnek, kártyáznak, sört isznak.

Miről beszélgetnek? Hát nem a reneszánsz festők kiemelkedő alkotásairól.

Kit csalt meg az asszony, kivel. Ki csalta meg az asszonyt kivel. Hogy a gyerek bukásra áll hat tárgyból is, s hogy megint nem lehet húst kapni a hentesnél.

Mire odaérnek a munkahelyre, már hulla fáradtak.

A szálláshelyük valami ócska barakk. Mosakodni lavór fölé hajolva tudnak. Szerencsés esetben meleg vízzel.

Kezet, arcot, nyakat. Kb. ennyi.

Korán reggel kelnek, késő estig melóznak, mint az állat.

Jó esetben hétvégén haza tudnak menni.

Az azt jelenti, hogy egy nap vonatozás, egy nap otthon (vagy semmi!), egy nap utazás újra a melóba.

És közben elmúlik az élet.

Egyszer csak azon kapják magukat, hogy mindenük fáj. Húsz éve építkeznek, de még semmi nincs kész.

Van valami nő is ott, meg valami ismeretlen srác, aki állítólag a fia. De azt sem látja sűrűn, mert Pesten melózik a vasgyárban. Nemigen jár haza.

Mire gondolsz társadalmi élet alatt?

Hétköznap munka után a szállón elolvasta a Népszabadságot reggelről meg az Esti hírlapot délutánról. Jobb szállón hetente volt filmvetítés, azon elaludt.

Szombaton este berúgott, vasárnap a családdal meglátogatta a falubeli rokonokat.