Filós kérdés, szerintetek egy ember erkölcse, és ez alapján ítélt értéke, az egy olyan dolog, amit le tud rombolni egy-egy dolog, vagy visszanyerhető?
Az indok most mindegy. Tegyük fel, csináltál valamit, ami az erkölcsi határodon már kívül esett. Bunkón viselkedtél valakivel aki kedves volt. Munkahelyen valakit "eltapostál", hogy előléptessenek. Szexuális szolgáltatást vettél igénybe. Hazudtál. Akármi.
Bűntudatod volt, rossz érzés volt utána, de megtörtént. Megfogadod magadnak, hogy máskor nem lesz ilyen.
Eltelik egy év, mondjuk nem történt tényleg ilyen azóta. De volt az az eset, ami úgymond lerombolta kicsit ezt az értékrendet amit gondoltál magadról.
Ilyesmi lenne a kérdésem, Ti mit gondoltok ezekről? A hibázás emberi dolog, de kevesebbek leszünk, ha valamit nem sikerült betartanunk? Ha magunkat cserbehnagyjuk úgymond.
Személy önvizsgálat alapján érdekel csak, nem vallásos, vagy egyéb szemszögből.
Én már nem úgy gondolkodom, hogy mi erkölcsös és mi nem. Hanem úgy, hogy mit érez a másik és mi lesz a tetteimnek a következménye.
Így nincsenek határaim. Mindent megtudok magyarázni, hogy miért jó vagy rossz. Olyat meg nem teszek, amit nem akarok, mert nem vagyok gyenge.
Ha mégis úgy gondolnám, hogy máshogy kellett volna cselekednem, akkor sem azért gondolnám, mert nem illik a magamról alkotott képbe. Hanem más eredményt szeretnék, mint ami történt.
Mindenki hibazik.
Emberek vagyunk.
Probald jova tenni az segitene.
Vagy legyel meg jobb ember.
Ha hibazok engem nem zavar,mert tudom,hogy csak egy ember vagyok.
Persze megviselne,ha ok nelkul bantanak valakit...akkor nehezen,de azt tennem,hogy bocsanatot kerek.
Úgy látom, hogy Mo.-n nem nyerheti vissza két oknál fogva: 1, Sokan leragadnak magukban ennél a pontnál, visszajönnek az emlékek-érzések (pszichikai betegségekben), és nem feltétlen fog tudni ezen változtatni pozitív irányban a továbbiakban. Ehhez "besegít" a;
2, Társadalom előítéletessége. Ha valaki csinált valamit, akkor a társadalom az alapján ítéli el, ítéli meg. Lehet ez egy 15 évvel ezelőtti dolog, de "aki rossz, az csak rossz lehet" alapján működteti a társadalom tovább.
És itt jön a választás:
A, vagy megváltozik az illető saját akaratával (nagy szembeszéllel indulva), és ebben a társadalom is segíti, hogy pl.: nem említi meg neki minden alkalommal a tettét (ez Mo.-n kizárt!);
B, nem sikerül az egyénnek a teljes átállás, ami Mo.-n gyakoribb.
Szerintem az ember alaptulajdonságai ettől még nem változnak. Van hogy rosszul reagálunk le helyzeteket, hibázunk, megbánjuk, általában valamilyen formában meg is bűnhődünk érte, de ettől még senki nem lesz "értékcsökkent" kategória, ilyen az esendőség, mind azok vagyunk, előbb-utóbb észre vesszük magunkon is, és éppen ezért kevésbé ítélkezünk.
A legjobb ezt egyenesen felvállalni magunk és mások előtt. Ezt tettem, én voltam érte a hibás, vállalom a következményeket.
Valahol persze hogy kevesebbnek érzi magát ettől az ember, de nem így van, senki nem határozhatja meg a saját "értèkét" (ha lenne ilyen), még önmaga előtt sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!