Milyen írások foglalkoznak a szolipszizmussal? Hogyan érthetném meg mélyebben a szolipszizmust?

A szolipszizmusnak mint filozófiai irányzatnak a legismertebb magyar képviselője László András. Saját megfogalmazásában a szolipszizmus lényege a következő: A filozófiai és filozófia-feletti szolipszizmus értelmében sok létező van, sok személy, sok ember – de Alany csak egy van. Én – mint személy – egy vagyok a személyek, emberek, a létezők között, de Alanyként (mint ‚subiectum’, mint ‚auton’, mint ‚Selbst’ – mint ‚Ich-Selbst’, mint ‚ātmā’ és mint ‚aham-ātmā’) egyedül vagyok az egész tudati létben. Egyszerre vagyok (s itt csakis az egyes szám első személyben való fogalmazás lehet helyénvaló) – személy és alany. Önmagamat csak a személyemből – mint a személyi identifikáció kiinduló pontjából – vezethetem vissza önmagamhoz mint Alanyhoz. Az Alanyba redukált Alany többé már Alanynak sem nevezhető: ez a metafizikai abszolútum, az abszolút metafizikum.

László András elsősorban nem író, hanem inkább előadó, mindeddig öt könyve és több mint százharminc tanulmánya jelent meg. Legelső könyve, egyúttal doktori értekezése, A mindenség fénye az emberben a világ antropológiai struktúrájának – főként a távol-keleti tradíciók alapján történő – egyedülálló mélységű feltárása. Már ebben a korai művében is megjelenik gondolkozásának egyik legfőbb tárgya: maga a gondolkozás, s ezen belül is a gondolkozás kardinális spirituális illetve realizációs szerepe. A sors egészen különös kegye, hogy egy ilyen munka, ha korlátozott mértékben is, de megjelenhetett a kádári diktatúra kellős közepén. Második könyvében, a Tradicionalitás és létszemléletben (1995) szemléletének összefoglalását adja elsődlegesen a metafizikai tradicionalitás fundamentális témáira koncentrálva. Harmadik könyve a Baranyi Tibor Imrével és Horváth Róberttel közösen írt Kard, kereszt, korona, mely három, specifikusan a magyar történelemmel foglalkozó tanulmányát tartalmazza, s amelyek iskolapéldái annak, hogyan lehet a tradicionális radikalizmust alkalmazni olyan, egymástól időbelileg nagyon távoli, eszmeileg azonban mégis szoros kapcsolatban lévő területeken is, mint a magyar Szent Korona eredete és II. világháborút követő Magyarország de facto és de jure államformájának kérdése. Negyedik munkájának, a Solum Ipsumnak a címe szemléletének hüperontológiai fundamentumát, a szolipszizmust idézi. E mű valójában aforizmakötet, s mint ahogy a szerkesztő fogalmaz utószavában, „az az esszenciális tudás, amely bennefoglaltatik ezekben a maxi­mák­ban, mindazt tartalmazza, amit tud­ni érdemes. Megfogalmazásainak kivételes intenzitása, aforiz­má­inak éles fénye révén Lász­ló András képes volt arra, hogy olyan mélységeket is bevilágítson, amelyeket mindeddig a sötétség fátyla borított. Maximái rendelkeznek azzal az erővel, hogy az olvasóban lángra lobbantsák az értésnek azt a fokát, amely már az intuíciók világához tartozik.” Horváth Róbert írásban feltett kérdéseire úgyszintén írásban adott válaszaiból állt össze a Tradíció és metafizika. Kérdések és válaszok (2007) című kötet. Kérdései révén a szerkesztő e műben László Andrásnak elsősorban azokra a doktrinális és perszonális vonatkozásaira koncentrált, amelyek mindeddig nem kaptak elegendő fényt – miközben válaszai során a szerzőnek a korábban már kimerítő részletességgel tárgyalt tanításelemeit is sikerült még jobban elmélyítenie. E művein kívül tanulmányaiban rendkívül széles spektrumban foglalkozott szorosan vett metafizikai, realizációs, általános tradicionális, történelmi, politikai, asztrológiai témákkal. Ami ez utóbbit illeti, csupán néhány asztrológiai tanulmánya jelent meg, aki azonban részt vett asztrológiai kurzusain, s emellett rátekintése van a magyar és idegen nyelvű asztrológiai irodalomra, az tisztában van azzal, hogy László András a jelenkor egyik legképzettebb, legalaposabb teoretikus asztrológusa. Könyveit és tanulmányait – mely utóbbiak egy része előadásainak írott változata – az apodiktikus fogalmazásmód és az intellektuális szigorúság jellemzi. Bármilyen témához is nyúljon hozzá, rendkívül eredeti szemlélete miatt olyan módon tudja látni és láttatni azt, ahogyan korábban senki más. Eredetisége azonban nem individualisztikus alapú, hanem tradicionális megalapozottságú, s egy olyan koherens világlátásba, sőt világharmóniába illeszkedik bele, amelyről a modern világ már mit sem tud.