Engem az a kérdés foglalkoztat, hogy miként maradhat/ott ennyi évig titokban a szervezett zaklatás nevű jelenség, melynek része az elektromágneses fegyverek általi kínzás?
Kérdező:
Nem maradt titokban. Ha rákeresel a tevékenység elnevezéseire más nyelveken akkor rá fogsz döbbenni, hogy többmillió honlap, videó és más tájékoztatóanyag létezik a témában. Mind Amerikában, mind az EU-ban voltak már szervezett zaklatás/bandazaklatás konferenciák és szinte már nincs is olyan öntisztelő amerikai szenátor, aki nem tenné szóvá a tevékenységet a honlapján vagy valamilyen politikai kommunikációjában. Más országokban már a média is beszámolt erről a tevékenységről.
Nagyon-nagyon sokan tudnak róla. Hazánkban van az, hogy minden áron leplezik a tevékenység létezését, mert itt egy páratlanul arcátlan haza és nemzetáruló média és értelmiség létezik. És mert olyan sok civil vesz részt a saját embertársa zaklatásában és napi szintű gyötrésében, hogy kb. a hazai lakosság 1/3-át börtönbe kellene zárni vagy gyűlölet-bűncselekmények elkövetésében való részt vételért vagy emberiesség ellen elkövetett bűntettben való részt vételért.
Egyébként nem minden célszemélyt támadnak távoli elektronikus zaklatással. Kb. a fele évtizedes vagy akár hosszabb időn át tartó összességében kínzásnak minősülő állandó zaklatásnak van kitéve, de nem vetnek be ellenük szubletális fegyvertechnológiákat.
Remélem ez segített.
Válaszoló:
Szervezett zaklatás, bandazaklatás avagy organized stalking, gang-stalking.
De hadd szóljon Ted Gunderson nyugdíjazott rangidős FBI különleges ügynök bírósági tanúvallomása minden áldozat helyett világszerte. Annyit hozzá tennék, hogy a tevékenység minden NATO és nem-NATO volt szocialist országban jelen van és az FBI MŰKÖDTETI a kormányaink és a rendőrségeink tudtával és közreműködésével.
Ted Gunderson, volt FBI rangidős különleges ügynök írott bírósági tanúvallomása a Keith Labella kontra FBI és Igazságügyi Minisztérium perben bandazaklatás/szervezett zaklatás ügyben:
Én, Ted Gunderson, az esküdtszék által kiszabható büntetés terhe alatt esküszöm, hogy az alábbi állítások igazak és pontosak:
1. A nevem Ted Gunderson. Én vagyok a tulajdonosa és műküdtetője a Santa Monica, Kalifornia-i bázisú Ted Gunderson és Társai nemzetközi biztonsági és tánacsadói cégnek. Jelenleg Kalifornia Államban mint engedélyezett magányomozó dolgozok. A cégem 1979-es megalapítása óta számtalan személynek, vállalatnak és kormánynak végeztem magánnyomozói és biztonsági munkákat világszerte. Dolgoztam, többek között, F. Lee Bailey Esquire-nek, a kaliforniai Narkortikum Hatóságnak Jerry Brown kormányzó jelölésével, az 1984-es Olimpiai Bizottságnak, és az 1979-es Pánamerikai Játékoknak San Juan, Puerto Rico-ban az akkori amerikai legfőbb ügyész, Griffin Bell jelölésével.
2. A magánnyomozói munkámat megelőzően közel három évtizedet töltöttem el a Szövetségi Nyomozó Irodánál [innen kezdve csak "FBI"]. 1961 és 1960 között az FBI egy különleges ügynöke voltam. 1960-ban felügyelővé léptettek elő az FBI székházában Washington, D.C.-ben, ahol én voltam a felelőse az országszerte 26 FBI területi irodát lefedő szervezett bűnözés és gangszterkedés nyomozásoknak. John F. Kennedy elnök meggyilkolását követően átrendeltek a Fehérház Ügyek Különleges Vizsgálatához. 1965-ben újra előléptettek mint különleges felelős ügynök asszisztenst a Belbiztonsági és Anti-terrorizmus Osztályhoz az FBI New Haven, Connecticut-i területi irodájába. 1970-ben előléptettek felelős különleges ügynök asszisztenssé a Philadelphia, Pennsylvania-i területi irodába. 1972. július 12-én sikeresen tárgyaltam a Philadephia-i Nemzetközi Repülőtéren a National Airlines 496-os járatának két terrorista repülőgépeltérítőjével 119 utas elengedéséről. 1973-ban főfelügyelővé léptettek elő az FBI székházába. Az FBI Memphis-i és Dallas-i területi hivatalaiban is szolgáltam, mint felelős különleges ügynök. 1979-ben mint a Los Angeles-i területi iroda rangidős felelős különleges ügynöke mentem nyugdíjba az FBI-tól, ahol ekkor már 700 munkavállalóért és 22 millió dolláros költségvetésért voltam felelős.
3. Elolvastam a jelen Keith Labella kontra az FBI és az Igazságügyi Minisztérium eljárás Panaszát. Szerzett információkon, tudáson és hiten alapuló szakmai véleményem, hogy a Labella úr által keresett információ ebben a FOIA perben a bandazaklatásról, bandazaklató csoportokról és bandazaklató módszerekről egy folyamatban lévő, aktív, leplezett egész országot lefedő programot ír le, ami ma is hatályos, és a saját nyomozásom és tapasztalatom alapján a korai 1980'as évek óta működik. Az új kommunikációs és megfigyelési technológiákat adaptálva a bandazaklatás megnövekedett területben, intenzitásban és szofisztikáltságban 1980 óta. Ez a tevékenység olyan kódneveket használ, mint az Echelon Program, a Carnovior Rendszer és a Tempest Rendszerek. Az Echelon Programot a Nemzetbiztonsági Hivatal működteti Fort Meade, Maryland-ból, és megfigyel minden email és telefon hívást a világon. A Carnivore Rendszert a Nemzetbiztonsági Hivatal működteti és képes akármelyik számítógépes rendszer letöltésére minden nyom nélkül anélkül, hogy a tulajdonos bármilyen tudomást szerezhetne róla. A Tempest Rendszerek le tudják olvasni akármelyik számítógép monitorán látható karaktereket negyed mérföld hatótávolságban. Ezek a programok negatív módon befolyásolnak többezer amerikait napi szinten súlyosan megsértve a civil jogaikat.
4. A titkosszolgálatok (beleértve az FBI-t, CIA-t, az NSA és a katonai titkoszolgálatokat) berkeiben még aktív és már nem aktív forrásoktól szerzett információkra, bűnöző tevékenységekben aktív besúgóktól szerzett információkra és áldozatok tanúvallomásaira alapozott nyomozati munkám alapján, arra a következtetésre jutottam, hogy többezer áldozatot vett célba egy állami vörös bűnöző vállalkozás, ami napi 24 órában aktív az Amerikai Egyesült Államokban. Ez az összeesküvés túl aktív ahhoz, hogy egy anyagi nyereség megszerzésére irányuló magánvállalkozás működtesse. Ezek a műveletek kiterjedt finanszírozást igényelnek és nincs haszon a befektetésen. Ennek a programnak a műveleteit illegális fekete műveletekből, pl. narkotikumforgalmazásból, prostítucióból, gyermekrablásból (a gyermekeket titkos aukciókon árúsítják 50.000 dolláros árig), emberkereskedelemből, szerencsejátékokból és más gangszterkedésekből finanszírozzák.
5. Dokumentációs bizonyítékaim vannak és tudom, hogy létezik egy napi 24 órában és heti 7 napban működő Irányító Központ az USA területén belül, több szatellit irodával, amelynek adminisztrátorai azonnali hatállyal megfigyelést, telefonlehallgatást és zaklatást kezdeményezhetnek bármely személy ellen az ország egész területén. Birtokukban van a technológia, az anyagi és emberi erőforrás, hogy jogtalan megfigyelést és zaklatást folytassanak bárki ellen bármikor, nappal vagy éjjel. Számtalan aktám van aktív, programszerű, illegális kormány általi zaklatásról, amely jelenleg folyamatban van többezer amerikai ellen. Ehhez a tevékenységhez képest az FBI régi COINTEL programja, amelyben én magam is részt vettem, még felügyelői kapacitásban is, szinte vasárnapi kisiskolás programnak tűnik.
6. Úgy hiszem, hogy az FBI, más titkosszolgálati ügynökségek, és a kormány alkalazottainak többsége becsületes, törvénytisztelő közszolga. Azonban egy szofisztikált vörös operatív hálózat beszivárgott az FBI-ba és más titkoszálgálati ügynökségekbe, beleértve a CIA-t, illetve más kormányzati kulcspozíciókba. Ez a vörös elemens személyes hatalmat, gazdagságot akar és önmagát törvény és alkotmány felettinek tekinti. Ők viszik véghez az említett megfigyelési és zaklatási műveleteket együttműködve a szervezett bűnözéssel, amerikai szekta mozgalmakkal, beleértve sátánista szektákat, más kereskedelmi és politikai érdekltségekkel, és továbbá megvezetett civil szervzezetekkel és szomszédságfigyelő csoportokkal. Ezt az illegális megfigyelési és zaklatási programot nevezik a célba vett áldozatok "bandazaklatásnak" és "szervezett zaklatásnak". Az áldozatokat különböző okokból veszik célba, beleértve állami és vállalati leleplezőket, gazdasági és munkahelyi viták felpereseit, házassági viták résztvevőit (általában elvált nőket), és még átvágott szeretőket is. Vitatott problémákról tudósító újságírókat, és nem közkedvelt ügyeket vagy ügyfeleket képviselő ügyvédeket és magányomozókat is célba vettek ezzel a programmal.
7. A program által célba vett személyeket jogtalan és alkotmányellenes telefonos lehallgatásnak, az üzleti és magán hívásaik zaklatás célú átirányításának, az otthonaikba, irodáikba és járműveikbe való titkos behatolásoknak, az otthonaikba jogtalanul elhelyezett mini távirányítású vezetéknélküli kamerákkal való megfigyelésnek, illegális internet spywares megfigyelésnek, jogtalan GPS-es követésnek (nem ritkán a saját telefonjaik segítségével), fixált és mozgó megfigyelésnek, a levelezéseik félreirányításának, ellopásának és más illetéktelenkedésének, anyagi és munkahelyi szabotázsoknak, rágalom és lejárató kampányoknak, mérgezésnek, testi sértésnek és gyilkosságnak, jogtalan csapdahelyzeteknek és hamis drogvádaknak vagy más komoly bűncselekmény vádaknak teszik ki, további polgári jogaik megsértésével egyetemben.
8. Az FBI magasrangú tagjai, más titkosszolgálati ügynökségeknek és a kormánynak a tagjai, bűnöző szindikátusok gazdag és hatalommal bíró tagjai, multimilliomosok és a vállalati elit tagjai felhasználják az állam létező bandazaklató programját ellenségek zaklatására. A célba vett személyeket akár az életük végégi zaklattathatják (nem ritka a tíz éven felül tartó zaklatás az áldozatoknál). A bandazaklató összeesküvés magasabb rangú tagjai kezdeményezik az aktuális zaklatást és koordinálják a logisztikát és a finanszírozást. Alacsonyabb rangú echelon állami vörös operatívok, a katonaság alacsonyabb rangú tagjai (megsértve a Posse Comitatus törvényt), pitiáner bűnözők és közönséges utcai orgyilkosok viszik véghez a célba vett személyek napiszintű megfigyelési és zaklatási terepmunkáját.
9. A saját szakmai tapasztalatomra, széleskörű titkoszolgálati információkra és a hitemre alapozott szakmai véleményem, hogy az FBI részt vesz a bandazklatásban és van nyomozati aktája a bandazaklatásról, illetve a bandazaklató módszerekről és bandazaklató csoportokról az FBI hatalmas titkosszolgálati fájlrendszerének fájljaiban, amelyek válaszolnak Labella úr FOIA panaszára. Továbbá, én magam is számtalan bandazaklatás áldozatot referáltam a megelelő FBI ügynökhökhöz az FBI-nál az ügyük kivizsgálásáért. ,,,,,,,,,,,,, Az FBI és más titkosszolgálati ügynökségek adminisztrálják és leplezik a bandazaklatás vörös, titkos, állami bűnüző vállalkozást. A bandazaklatás jelensége jelen van mind az FBI, mind pedig az Nemzetbiztonsági Hivatal Echelon Program, Carnivore Rendszer és Tempest Rendszerekkel kapcsolatos feljegyzéseiben. Továbbá, a bandazaklatás jelensége jelen van a Narus rendszer által gyűjtütt információkkal kapcsolatos feljegyzésekben mind az FBI-nál, mind a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. A Narus a Boeing védelmi alvállalkozó leányvállalata, amely szofisztikált, tömegmegfigyelő számítógépes rendszereket gyárt, amiket jelenleg az FBI és a Nemzetbiztonsági Hivatal is használ.
Kelt 2011, április 26. napján.
Los Angeles, California
Ted Gunderson aláírása
Azért nem halad ez az ügy, mert általában nincs kézzelfogható bizonyíték. Az, hogy önmagában valaki zavarodott és frusztrált, mert azzá válik sajnos, nem bizonyít semmit, sőt a megítélése sem lesz pozitív a külvilág számára.
A másik. Úgy láttam, rengetegen a szomszédjukat teszik meg felelőssé vagy haragosukat, hogy ő áll a zaklatások mögött, pedig legtöbbször teljesen ártatlan az illető. Elég ha valaki csúnyán néz máris gyanúsított lesz egy TI (targeted invidual) számára.
Emlékszem egyszer a dr. Oz műsorába is meghívtak egy TI-t, lementek vele az utcára és mutatta a kamerába, hogy nézzük meg most milyen színű autó fordul be aztán figyeljük meg, hogy ilyen tipusú autó hányszor fog még befordulni az utcába. Kb. 10 percig kanyargó forgalmat mutatták, de ugyanaz az autó sosem tünt fel.
ezért a külső szemlélő semmit sem fog felfogni, csak kb. annyit hogy emberünk kényszeres. Nincs konkrét bizonyíték.
Továbbá a TI-k rendkívül bizalmatlanná válnak idővel, beszűkül a privát terük, kapcsolataik lazulnak vagy teljesen megszünnek, mert pontosan tudják, hogy nem mondhatják el mindenkinek a tapasztalataikat, mert nem értenék meg mások a helyzetüket, hiszen ők sosem tapasztaltak ilyesmit.
Olyan is akad aki paranoiás beteg, de akkor is ragaszkodik a saját igazához, hogy megfigyelik, mert olvasott ezekről a rejtett katonai technikákról. Egy idő után önműködő az egész, mert megváltozik az illető valósága, pl. sokkal jobban megfigyel dolgokat embereket, mint régebben aki azt hiszi hogy figyelik mindent jelnek fog venni, az érzékei becsaphatják függetlenül attól, hogy megfigyelik e vagy sem.
Vannak olyan mobillal készült külföldi felvételek ahol a zaklatott szabályosan neki meg, számon kér és szid embereket a metrón vagy étteremben. Ebből sem derül ki semmi, nem lehet felhasználni bíróságon, ellenben egy agresszív kötekedő ember benyomását fogja kelteni.
Többször volt olyan évekkel ezelőtt, hogy "magamról" olvastam a neten akár itt is, nem név szerint, de teljesen magamra ismertem a sztoriból, mert voltak benne olyan részletek együtt ami kizárt hogy másról szóljanak. Ilyenformán megtudtam , hogy mindent tudnak rólam, sokszor nagyon bántó, lekezelő primitív stílusban irogattak, mintha valami jó kis hecc lenne.
Volt, hogy regisztráció nélküli anonim fórumon a kereszt nevemem szólítottak, és személyes degradáló megjegyzéseket tettek rám és szeretteimre. Ezek után ugyanúgy rólam irogattak csak úgy, hogy szerintük legjobb lenne ha pszichiátrian lennem. Talán így olvasva nem is tűnik durvának, itt is van aki beszól a másiknak, de az az igazság sorozatosan napi szinten átélve akkor nagyon kizökkentett addigi életstílusomból. Beleírtak vagy meghíúsították a levelezésemimet más megfigyeltekkel akikkel akár juthattam volna valamire.
Hogy kik álnak a háttérben azt nem tudom, mert nem mutatkoztak be, és nem fogják soha felfedni kilétüket, de biztos vagyok benne, hogy nem csak engem zaklattak ilyen formán. Ennek már 7-8 éve is van akkor nem igazán tudtam, hogy mi ez, azóta sokat olvastam a témában, a Drábik könyveit is, de sok mindent nem osztok amit leírnak a TI-sek, nekem az segített, hogy teljesen máhova tettem a figyelmemet, lekötöttem magam, és tudatosan nem olvastam olyan tartalmakat ami ilyen témával foglalkozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!