A budapestiek miért nézik le ennyire (kollektíven) a vidékieket?

"Szövegértelmezési gondod, problémád van."

Nekem nincs. A lényeg pedig nem konkrétan Debrecen városa, hanem az, hogy az illető doktor csak tanítani jár a főváros egyetemére...meg a Stanfordra és a Harvardra, vendégelőadóként.:-)

Amúgy 8 évig éltem a fővárosban, egyetemi hallgatóként, dolgoztam is ott. Elég is volt belőle ennyi, hazajöttem a szülővárosomba Dunántúlra, ahol semmiben sem különböznek az emberek a budaiaktól (szándékosan nem budapestit írtam, ég és föld Buda és Pest.) Gyakran megyek vissza barátokhoz, szakmai rendezvényekre, színházba, operába, de élni jobban szeretek itthon, nyugaton.:-)

"A buta ember igyekszik fekete-fehéren látni a világot, mégpedig úgy, hogy az az ő egóját növelje."

Jó..., igazából mindenki igyekszik a lehető legegyszerűbb modellel leírni az őt kevésbé érdeklő kérdéseket. Ennek egyik eredménye az, hogy sok pesti úgy gondolja, hogy a vidéki hülye. Ez egy természetes emberi tulajdonság, így születünk. Természetesen ezen az attitűdön lehet változtatni, de azt nem tanítják a BME-én.

"Ismerek olyan más vidéki egyetemen és Budapesten végzett orvost, akik olyan kutatási eredményeket értek el, hogy őket is hívták USA elitegyetemre kutatni, csak velük nincs tele a sajtó. "

Nyugi, én is ismerek.:-) Meskó Berci volt a legeklatánsabb példa (az egyáltalán nem alaptalan ismertsége okán), akit fel lehet mutatni ennek a szerencsétlennek, hogy lássa a saját hülyeségét.

Ez általános, hogy lenézik egymást az emberek, szerintem nemcsak a pestiek nézik le a vidékieket, sok vidéki lenézi a beképzelt és elkényelmesedett fővárosit.

Amúgy aki földdel foglalkozik azok jó része főiskolával, egyetemi végzettséggel rendelkezik, szóval nem azért lesz vki földműves, mert buta.

Saját sztorim, ami hátha elgondolkodtat kicsit: a fővárosban születtem és nőttem fel, sőt egyik ágon a nagyszüleim és dédszüleim is itt születtek/vannak eltemetve. Gyerekkoromban sokat nyaraltunk vidéken, ahol sosem volt téma, hogy nem oda születtünk. Középiskolában jártak hozzánk vidékiek, okosak, kedvesek voltak, abszolút tiszteltük őket. Sikerült elérnem a felnőttkort úgy, hogy soha nem találkoztam semmilyen Vidék-Budapest témájú ellentéttel. És akkor elmentem egyetemre: Budapestről szándékosan Vidékre...

Mert nekem viszont voltak előítéleteim a Vidékről, csak éppen POZITÍVAK. Hogy ott az emberek nyugodtabbak, közvetlenek, jó a levegő, több a zöld, emberközelibb az élettér és vonzott, hogy megismerhetek más vidékeket is. Ezzel a nyitottsággal, optimista reményekkel megérkeztem az egyetem gólyatáborába, ahol persze nap mint nap be kellett mutatkozni újabb és újabb csoportoknak, embereknek és el kellett mondani, honnan jövök.

Pár nap alatt a visszajelzésekből megtanultam, hogy CIKI Budapestről jönni, hogy aki Budapestről jön, az csak beképzelt, vidékieket LENÉZŐ nyomorult lehet és onnantól mindenki irtó kimért vagy épp szenvedélyesen be akarja bizonyítani, hogy ő is ugyanolyan "jó", sőt jobb, mint a "pestiek".

A pont az i-n az volt, amikor kb. a 2. nap megint egy körben ültem, ahol sorban mindenki bemutatkozott, s én még akkor gyanútlanul megint elmondtam, hogy a fővárosból jöttem. Levegő szokás szerint lefagy, a bemutatkozást vezető idősebb hallgató a szokásosnál hosszabb szünetet tart, majd megkérdezi: - És... Te is úgy érzed, hogy vannak előítéletek...?

Erre nekem eszembe jutott, amit megérkezésem óta folyamatosan tapasztalok "álmaim városában", hogy csak tömény előítéletekkel találkozom: megbélyegez a származási helyem. Valahogy akkor azt hittem, hogy jé, hát valaki megért, látja, hogy milyen kellemetlen ez, így naivan kijelentettem, hogy igen, tök sok előítéletet élek meg irányomban csak azért, mert budapesti vagyok. Mire a vezető:

- Úgy értem, hogy tapasztalsz-e előítéleteket a vidékiek felé magatok közt.

...

Így az én szemszögemből - aki sosem találkoztam előtte negatív előítélettel, mégis "bűnös népem gonosz előítéleteit" kérték tőlem folyamatosan számon - érthető talán, hogy miért érzem teljesen értelmetlennek, de még inkább szomorúnak ezen rugózni.

Viszont történetesen társadalomtudományi az egyik végzettségem, így volt bennem érdeklődés így is megszemlélni a dolgokat.

Valóban van olyan jelenség, hogy egy adott településen élő többre tartja magát a máshonnan származóknál. Egy egy, a néprajztudomány által is leírt dolog, ami a mai napig él és jellemzően kisebb településeken jobban tetten érhető. Ez az, amikor a máshonnan jött embert gyanakvással kezelik, kívülállónak tekintik, "gyüttmentnek" nevezik akkor is, ha ott öregszik meg. Ennek következményeként sok településen, településcsoportban inkább egymás között házasodtak, a környező települések lakosságát gúnynevekkel, általánosító, lesújtó jelzőkkel illették, miközben a megvetett különbségek sokszor nüansznyiak voltak, de már ez is elég volt ahhoz, hogy lenézően nyilatkozzanak a szomszéd falu lányairól, akiknek fél centivel keskenyebb volt a hajában a szalag, micsoda erkölcsi fertő...

Szóval mondhatjuk, ez a fajta ítélkezés nem idegen az emberi természettől.

Viszont az ítélkezésnek van egy lélektana. Elégedett emberekre ugyanis nem igazán jellemző, hogy környezetük vad elítélésével szórakoztatnák magukat. Utána lehet olvasni, mit mond a pszichológia erről. Amikor a személy a környezetét figyeli árgus szemekkel és mindig talál olyat, aki nála "rosszabb". Miért érzi szükségét, hogy másokkal foglalkozzon, hogy azokat górcső alá vegye és méregesse? Mi ennek a nyeresége számára, honnan ered a hajlandóság?

Persze ez nagyon összetett kérdés, de Budapest vonatkozásában van egy érdekes tendencia. Azok az emberek ugyanis, akik több generációnyi felmenővel kötődnek a fővároshoz, sokszor egyáltalán nem tartják ezt valami különös előjognak. Egyszerűen nem "téma". Hol téma ez akkor?

Amikor mélyinterjúkat készítettünk kis falvakban és nem egy idős ember büszkén meséli, hogy a gyermeke a fővárosban él/tanul - Nekik téma. Megyeszékelyről származó diák áhítattal beszél nagy álmáról, hogy Budapestre költözik, ahol minden hajszálára jut majd egy színház - Neki téma. Az évek során egy érdekes ellentmondásra lettem figyelmes: Budapestet tagadni kell, mert hát ugye a "budapestiek lenéznek minket" - szól a "mantra", tehát mi is viszontlenézzük Budapestet. :) És persze azt hangoztatjuk, hogy utáljuk és nem költöznénk oda. Titokban pedig de, nagyon is költöznénk. Úgyhogy ha "véletlenül" ott kapunk munkát, akkor megyünk is mint a huzat, de persze kifelé csak ímmel-ámmal, hiszen na, hát ki akar oda menni, de hát mit is tehetnék, ha csak ott van munka... :) S pár év eltelik, ugyan csak albérletben vagy éppen munkásszálláson élek, de már "budapesti" vagyok és aztán már úgy is viselkedek, ahogy azt otthon hiszik az ottani népekről. Hát kerültek ilyen példák a szemem elé, ha azt nézzük, hogy van-e egyáltalán valami alapja ennek a mantrának vagy csak egyszerű népmese, amin kesergő hajlamú emberek kesereghetnek. Mert van itt egy egyszerű pszichológia: amire rá van állva az agy, azt veszi észre. Amire nem nyitott, azt nem veszi észre.

És még egy személyes észrevétel: nekem sokat segített a világ megismerésében az, hogy próbáltam mindig igazságos lenni. Mindig meghagyni a lehetőségét annak, hogy amit széles körben tapasztalok, az nem egy általános, mindenre, mindenkire igaz dolog. Megengedtem, hogy legyenek kivételek, s észre is vettem azokat. Fontos ugyanis, hogy a kivétel nem erősíti a szabályt. Éppen hogy gyengíti azt. Ha akár csak egy ciklámen teve is van a barna tevékből álló karavánban, akkor az a karaván nem kollektíven barna.

Csak egy statisztika. Jártam 2 évig nyelvtanfolyamra, kellett a diplomámhoz. A 3 csoport ahol megfordultam 98%-ban vidéki diák, fiatal stb.

Ki számít ma városinak és ki nem? Hétvégén és ünnepnapokon a város kiürül amikor a sok vidéki haza megy. Aztán persze idejönnek hétköznap jajgatni hogy de borzalmas ez a pest, mekkora tömeg, mennyi "paraszt", észre sem veszik, hogy ők lepik el... De amúgy peace.

Egy igazi városit sem ismerek akik lenézik a vidékieket, nem számítva az "alja népet" (alka nép nálam a tanulatlan réteg). Ha viszont te őket is beszámítod, te is közéjük tartozol. És nem csoda, hogy hallod szavukat.

Én mind Budapesten, mind pedig vidéken a tanult, jó gondolkodású és jószívű embereket szeretek és ismerek, és kerülöm a hülyéket, akik nem attól függően hülyék hogy épp vidéki, vagy épp középkorú vagy épp nő. Hagyjuk már ezeket a tanulatlan agyak ontotta közhelyes hülyeségeket. Vagy csináljátok, végül is ti fulladtok bele...