Hisztek az objektív moralitás letezésében?

Természetesen nem, hiszen folyon változik. Más korokban és más helyeken más-más volt.

35/F

Nincs szó felsőbbrendű teremtmény által létrehozott objektív erkölcsről, erkölcsi követelményekről.

Szó van viszont az élet fenntartásáról, amelyet a növényeknél és az állatoknál közvetlen, szellemet nem igénylő reflexekkel, automatizmusokkal ér el a természet. Az embernél azonban az alábbiak szerint alakult és alakul a helyzet:

Az erkölcs kialakulása és működése 21 pontban:

1. Az ember élőlény, az élő természet része;

2. Az élőlények ösztönösen életben akarnak maradni;

3. Ezt az embernél is az evolúciós (életfenntartó) ösztöneink biztosítják (a továbbiakban: ösztöneink);

4. A vágyakról: az ösztöneink, annak érdekében, hogy hatékonyan rá tudjanak minket kényszeríteni az élet fennmaradásához szükséges tennivalók elvégzésére, a szükséges viselkedés betartatására, vágyakat ébresztenek bennünk.

5. A vágyak kielégítéséről: ezeket a vágyakat az ösztöneink akkor elégítik ki, ha lelkiismeretesen végrehajtjuk az ösztöneink által késztetett gondolkodási- és viselkedési kötelességeket, melyek az ösztöneinkben tárolt tapasztalatok szerint az élet fennmaradásához fontosak és elengedhetetlenek. Ekkor az egyén megkapja beteljesülésként a neki járó evolúciós jutalom-érzést, az örömöt, a boldogságot, vagy éppen az élvezetet, a kéjt, és ráadásként a tiszta, nyugodt lelkiismeret érzését, mely nélkül ember egészségesen nem élhet…

6. A vágyainkat tehát kétféle módon elégíthetjük ki; az erkölcsös úton maradva, az evolúciós kötelességeink teljesítésével; vagy a könnyebb utat választva, ezeket a kötelességeket nem felvállalva. Az evolúció során az emberben kialakult a lelkiismeret, mely a legkellemesebb érzésekkel jutalmaz meg minket, ha az erkölcsös úton maradunk, és felvállaljuk a nehézségeket, és „rossz lelkiismeretet”, szorongást, rettegést és betegséget küld ránk, ha engedünk a „könnyebb út” csábításának és ezzel ártunk az élet fennmaradása esélyeinek. Így az evolúció során kifejlődött a vágy a tiszta lelkiismeretre, a lelki nyugalomra. Ez a vágy a boldogság különböző fokozataival jutalmaz minket, az örömtől a rendkívüli boldogságig, az ún. eksztázisig, amelyet szokás "flow"-nak is nevezni Csíkszentmihályi után, én pedig ezt a testi orgazmus után "lelki orgazmusnak" hívom.

A lelkiismeretünk tehát a legfőbb létfenntartó ösztönünk, a jóravivő ösztönös késztetéseink legfontosabbika.

7. Az állati időkben: az ösztönök késztetéseit az állati egyedek még maradéktalanul megvalósították. Az egyed meg is kapta mindig az ezért járó jutalom-érzést, és a vágya is kielégülést nyert és az evolúció igényei is teljesültek. Az alakoskodás, a színlelés, a képmutatás a legfejlettebb állatoknál is létezik, talán még az önámítás is bizonyos szerényebb értelemben, hiszen a sikeres képmutatáshoz szükséges némi önámítás is. De még a gorilla, a csimpánz vagy a bonobo fejlett állati értelme sem jelent tényleges veszélyt az élő természetre, mert még a legfejlettebb állati értelem sem képes ilyen veszélyt megvalósítani.

8. Az emberi elme csalásáról: az emberi elme megjelenése lehetővé tette, hogy az ember a végtelenül élvezetes jutalom-érzéseket (kéj, élvezet, öröm, boldogság, stb.) az elme csalásai segítségével akkor is megszerezhesse, ha nem hajtja végre az ösztönös késztetéseink utasításait, ha nem veszi figyelembe a lelkiismeret szavát, ha nem vállalja fel azokat a nehézségeket, amelyek az ösztönös késztetéseink végrehajtásával járnak. Az emberi elme, az emberi személyiség tehát csal, annak érdekében, hogy a nehézségeket ne kelljen vállalni, és elvtelenül, erkölcstelenül a könnyebb utat választja, elfogadja a könnyebb útra csábító, rosszra vivő késztetéseket. Ezt a hibás elme-működést és azt, hogy a „könnyebb út” választásába belenyugszunk, nevezzük erkölcsi gyengeségnek, erkölcsi esendőségnek, erkölcstelenségnek.

9. Az erkölcsös viselkedésről: abban az esetben, ha az egyén képes és hajlandó felvállalni a nehézségeket ill. hajlandó lemondani az érdemtelenül megszerezhető jutalom-érzésekről, és lelkiismeretesen törekszik arra, hogy tartsa magát az ösztönök által előírt viselkedéshez ill. elvégzi a kívánt tennivalókat, erkölcsös viselkedésről beszélünk, az ellenkező esetben pedig erkölcstelen, gyenge, esendő, gyarló viselkedésről.

10. Az öntranszcendenciáról: az "öntranszcendenciát" a Freud, Jung, Adler vonulatba illeszkedő, Freuddal fiatal kora óta szellemi kapcsolatban lévő Viktor Frankl írta le.

Az én megfogalmazásomban az erkölcsös eset azt jelenti, hogy a szóbanforgó mozzanattal (nehézséggel, feladattal) kapcsolatban az egyén túllendül önmagán, meghaladja saját magát, „öntranszcendens” módon viszonyul a kihívásokhoz, vagyis: képes akkora lelki erőt gyakorolni, hogy egyrészt képes uralkodni vágyain, másrészt hajlandó a nehézségeket fölvállalni, így jön létre az egyén erkölcsössége a kérdéses mozzanattal kapcsolatban.

Úgy is mondhatjuk, hogy az egyén erkölcsös esetben legyőzi a rosszra vivő vágyait, késztetéseit, vagyis az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerét, érthetőbben: az ösztönös, hedonisztikus, opportunista, elemi erejű örömszerzési- és önbecsülési kényszerét. Ez a kényszer kétféle alapvető formában jelenhet meg, egyrészt a testi vágyakkal, vagyis az „élvezetszerzéssel” kapcsolatosan, másrészt a lelki-érzelmi vágyakkal, vagyis az „öröm- ill. boldogságszerzéssel” kapcsolatosan.

11. A testi vágyak szabályozása: a testi vágyak visszaszorításának az a létfenntartási jelentősége szerintem, hogy az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodást szabályozza, a létfenntartó ösztöneink késztetései alapján ezt a szabályozást elvileg az optimumon tartsa, mert pl. az erőforrásokhoz való hozzáférés igazságos rendjét, mely a közösségen belül kialakult erősorrenden alapul, be kell tartani, de úgy, hogy mindenképpen biztosítva legyen az elemi szükségletek kielégítése a leggyengébb egyedek számára is, és pl. a pazarlást, a mértéktelenséget, tehát a túlfogyasztást, melyet az erkölcstelen, egoisztikus, hedonisztikus jellegű élvezetszerzés, élvhajhászat érdekében folytatna bárki, meg kell akadályozni.

12. A lelki-érzelmi jellegű vágyak szabályozása: a nem-testi (az érzelmi-lelki) jellegű vágyak kordában tartása képezi a gyakorlatban az erkölcsi küzdelem legjavát, annak megfelelően, hogy az ember megjelenése óta az evolúció, az élet fenntartása egyre inkább szellemi-, ma már leginkább kulturális, közösségi síkon zajlik. A gének helyett ma már egész közösségek, sőt hatalmas lélekszámú kultúrák egyetlen egészként versengenek a túlélésért, az erőforrásokért.

13. A két fő ösztöncsoport: a létfenntartó ösztönök két fő csoportra oszlanak az etológia eredményei alapján: a falka-ösztön (a közösséghez tartozás kényszere) és a rangsor-ösztön (az önbecsülési kényszer) által meghatározott területre. Mindkét területhez sok erkölcsileg fontos vonás – erény - tartozik, amelyeknél az erkölcsi „könnyebb út” kérdése felmerül, éspedig amiatt, hogy a szóbanforgó vonás, tulajdonság, ösztönös követelmény kielégítése, vagyis a szóbanforgó erény gyakorlása, megtartása nehézségekkel jár, melyeket mindenki ösztönösen el akar kerülni.

Azoknál a fajoknál, amelyek csoportban (falkában, csordában stb) élnek, mint a kutya, majom, ember) élnek ill. törzsfejlődtek, azért fejlődött ki az evolúció során ez a két fő létfenntartási ösztön, nevesítve a falka-ösztön (annak a kényszere, hogy közösséghez tartozzunk) és a rangsor-ösztön (a ranglistán elfoglalt helyezésünk javítása vagy „az önbecsülési kényszer”), mert az egyén a falka ereje révén védelmet kap és nőnek a túlélési esélyei (falka-ösztön, a közösséghez tartozás kényszere) és a közösségen belüli magasabb rang révén nőnek a közösség erőforrásaihoz való hozzáférés lehetőségei, és így az egyén és utódai túlélési esélyei (rangsor-ösztön vagy önbecsülési kényszer).

14. A nyugati erkölcsfilozófia mai állása: a mai nyugati filozófia az emberi természet megértésében kb. ott tart, hogy „az erkölcsösség megvalósulásához az egyénnek túl kell lendülnie saját magán”, tehát az öntranszcendencia mozzanatáig jutottak el, néhány alap-erényt önkényesen kiemeltek (kutatója válogatja, hányat és melyiket), és azok összességét kinevezték erkölcsnek, „alap-erkölcsi-értékeknek”.

15. A privilegizált „fő erények”: Pl. Candace E. Vogler (Uni Chicago): bátorság, mértékletesség, igazság, nagylelkűség, alázatosság, hála, szánalom; ///// Jonathan Haidt (New York University's Stern School of Business) és Craig Joseph a „Moral foundations theory”-ban: Gondoskodás, Méltányosság, Szabadság, Csoporthoz való hűség, Tekintély, Méltóság; ///// J. Haidt: On the Moral Mind c. munkájában: Oltalom, Igazságosság, Csoporton belüli lojalitás, Tekintélytisztelet, Feddhetetlenség.

16. A mai "hivatalos, élvonalbéli"... filozófia nem hozza kapcsolatba az erkölcsöt a létfenntartással, vagyis az evolúcióval! Tehát a mostani élvonalbéli filozófia egyáltalán nem hozza összefüggésbe az erkölcsöt a létfenntartási ösztönökkel illetve magával a létfenntartással, holott ez szerintem a legtermészetesebb kiindulópont, hiszen élőlények vagyunk, és az élet élni akar, folytatódni akar, minden erejével. Ez talán a legnagyobb, alapvető hibája a mai filozófiának!

Pedig innen, az evolúcióból kiindulva világossá, átláthatóvá és ésszerűvé válik minden az erkölcstanban, az emberi személyiségben, az emberi viselkedésben, az emberi természetben, és minden a helyére kerül; és ebből is látszik, hogy ez a helyes megközelítés!

17. A lelkiismeret szerepe, eredete: a lelkiismeretünk mindig jelzi, ha erkölcstelenek vagyunk vagy le akarunk térni a helyes útról. A lelkiismeret létező jelenség, mert minden kultúrában előfordul (és így Darwin és Dawkins szerint létező, sőt öröklődő emberi vonás), vélhetően a genetikai anyagunkból származik, és vélhetően, a többi ösztönünkhöz hasonlóan, magával hozza az előző nemzedékek tapasztalatait, és gondolati formában közli velünk ezeket. A genetikai anyagunkról már ezerszer többet tudunk, mint száz évvel ezelőtt, és néhány évtized múlva százszor annyit fogunk tudni róla, mint most. A kutatás nagy erőkkel folyik, és évről-évre megdöbbentő dolgok derülnek ki az örökítő-anyagunkról.

18. Az erkölcs a túlélésnek logikailag is a fő feltétele: a túlélésünkhöz folyamatosan döntéseket kell hoznunk, ezekhez hiteles ismeretekre van szükségünk, hogy a döntéseink szilárd talajra támaszkodhassanak. Ha erkölcstelen módon hagyjuk, hogy az elménk csalásokat kövessen el, akkor megfosztjuk magunkat a helyes döntések előnyeitől, a döntéseinket ingoványos talajra alapozva ezek egy része helytelen döntésként születik meg, és így a túlélésünk, a létfenntartásunk előbb-utóbb végzetes veszélybe kerül.

19. Az önámítás és a képmutatás ösztönös kényszeréről: az erkölcsi „könnyebb út” leggyakrabban úgy valósul meg, hogy az elménk által meghamisított valóságot (főként a saját negatívumainkkal kapcsolatban!...) az elménk igyekszik saját magunkkal valóságként elfogadtatni, ugyanakkor a képmutatásunk segítségével a környezetünkkel, a külvilággal is elhitetni mint valóságot.

20. Az ösztönös önbecsülési kényszerről: a rangsor-ösztönünk által alkalmazott lelki hajtóerő, mely arra ösztönöz minden embert, hogy saját értékességét állandóan fejlessze és így a közösségen belül (a társadalomban) minél magasabb helyezést, rangot, minél nagyobb befolyást érjen el, mert mindenkor a ranggal, befolyással arányos az egyén lehetősége a közösség erőforrásaihoz való hozzáférésre, saját maga és az utódai túlélése esélyei növelésére.

21. A hamis önbecsülés ösztönös kényszeréről: az önbecsülési kényszerünket tisztességes úton-módon legtöbben képtelenek vagyunk kielégíteni, és saját magunkat olyan értékessé, élenjáróvá fejleszteni, mint amilyenre az önbecsülési kényszerünk szeretné. Ekkor lép be az öncsalás, és az ő szokásos csaló módján megpróbálja elhitetni saját magunkkal, hogy márpedig milyen kiváló egyének vagyunk is mi. És meg is valósult a hamis önbecsülés, máris többnek, jobbnak, értékesebbnek érezzük magunkat, mint amennyit valójában érünk.

Kedves Kérdező

Az "ojbjektív" jelző értelmezése pontosításra szorul, ha biztosak akarunk lenni benne, hogy egy dologról beszélünk.

Az "objektív"-et etimológiailag megközelítve: Tárgyszerű, abban az értelemben, hogy mindenki ugyan annak látja, mivel állandó és az egyéntől (szubjektum) függetlenül létezik. (Ezzel függ össze ugyebár, hogy az objektívet használjuk a képalkotó eszközök optikájának megnevezésére is)

Nyilvánvaló, hogy ebben az értelemben nem létezik "objektív morál", hiszen a tárgyakat sem látjuk egy nézőpontból, legfeljebb fényképen. Az fényképezőgép objektívje azonban nem ragadja meg a teljes valóságot, mikor sokdimenziós világunkat síkra képezi le.

Mondhatnánk, hogy egyetérthetünk egyes tárgyak valóságát illetően, azaz lehet azonos a képzetünk róluk. Ugyan így elméletileg létezhetne objektív morál. Ehhez csupán az kell, hogy minden emberi lényt megismertessünk a valakik által megfogalmazott erkölcsi tételekkel, és mindenki azt el is fogadja. Persze a fogalmazás értelmezésénél megint felmerülhet a szubjektivitás, azaz fenn áll az esélye, hogy a definiálás a morál síkra képezését, azaz egyes "dimenziók" elhagyását jelentené. Ez utóbbival megint csak értelmét vesztené az objektivitás keresése.

Magyarban a "elfogulatlan" "pártatlan" kifejezések használata javasolt helyette.(legalábbis így fordítják)

Ebben az értelemben a kérdés átalakul olyanná, amire (2-es) Harcz László igyekezett kimerítő választ adni. Tehát elfogulatlan erkölcs abban az értelemben, hogy független mindegyikünk személyes álláspontjától (szubjektív véleményétől), ugyanakkor egységet, teljes, egész és állandó. Ehhez meg kell találni azt az általánosan elfogadott kiindulási pontot, amiből levezetjük napi szinten alkalmazandó normákra. Ezt már megtették filozófusok pár száz éve. Volt aki kifejezetten ateista megközelítéssel, azaz szent "kinyilatkoztatásokat" kerülve az logikai építkezés folyamatában. A végeredmény, amire jutott (sajnos keverednek bennem a nevek, és inkább nem szeretnék téveset írni) nem mellesleg teljesen egyezik a következő tanítással:

"A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal"

Szóval az nagyjából feltalálta a "spanyol viaszt", csak kevésbé tömören fogalmazva.

Nem e inkább az a kérdés, hogy létezik-e (létezhet-e) olyan erkölcsi rend, ami abszolút, azaz nem viszonyítási pont kérdése. Ennek nem felel meg Harcz László rendszere, hiszen az az evolúciós elmélet faj és egyén fenntartási tényezőinek viszonylatában határozza meg mi erkölcsös. De ha jól értem te nem az abszolútumot keresed, hiszen annak a relativitás elmélet korában csak a hit, a vallások oldalán marad hely.

Egyébként abszolút értelemben az evolúciós elmélet tényezőit is "felsőbb hatalomnak" kellene tekintenünk.

A fenébe...

bedőltem a trükkös kérdésnek! :D

Hitek alapján nem lehet megítélni, hogy van-e objektív moralitás!

:D

szóval:

Én nem hiszek az objektív moralitás létezésében.

A 3-as által idézett mondat Kanttól származik, és az erkölcs meghatározásaként azóta is nagyon gyakran ezt idézik, de szerintem ez csak közvetett és részleges meghatározása az erkölcsnek.

Az 1-es által írt vélemény egyáltalán nem elfogadott általánosan, én pl. abszolút helytelenítem. Az erkölcs nem egyes személyek vagy közösségek vagy korszakok kénye-kedvétől függ, hanem az evolúció szempontjából meglévő hasznosságához mérten lehet csak elbírálni.

A 3-as válaszolóval egyetértek abban, hogy az evolúciót az erkölcsösség megítélése szempontjából "felsőbb hatalomnak" kell tekinteni. Ráadásul az evolúció úgy is hat ránk, úgy is jelenik meg az emberi gondolkodásban, érzelmekben, viselkedésben, mint felsőbb hatalom, hiszen ma már tudjuk, hogy mindezeket (gondolkodást stb.) a létfenntartó ösztöneink határozzák meg túlnyomórészt, a tudat, tehát az egyén szerepe eltörpül az ösztönök hatásaihoz képest. Az ösztöneink hatását pedig a genetikai örökítő anyagunkkal fennálló kommunikációja révén a lelkiismeretünk közvetíti, és e kapcsolat folyamatossága következtében viselkedésünk, gondolkodásunk állandó evolúciós, tehát erkölcsi kontroll alatt van. Kell ennél felsőbb hatalom?... Egyszerű ez, mint a hangyaboly lehugyozása... Ha az evolúció felől közelítjük az emberi élet bármely szempontját, legfőképp a lényegét, az erkölcsösséget, akkor minden egyszerű, világos és érthető lesz. Ez is mutatja, hogy igazam van, emiatt is ragaszkodom az általam bevezetett paradigmához, "Az evolúció filozófiájához". Olvassátok el, mert eligazít az emberi élet legfontosabb területén. De ha még egyszer az a baromság áll a hozzászólásom alatt, hogy "a hozzászóló 34 %-ban hasznos válaszokat ad", akkor többet ide nem írok. Nem tudom, ezt hogy számolják ki, de primitív személyiség, aki ezt kigondolta! Ha bemész a kocsmába, és megkérdezed, melyik hasznosabb ember, az, aki az utóbbi három rundot fizette az egész kocsmai csőcseléknek, vagy az óvodát saját pénzén felépítő vállalkozó, akkor nem a vállalkozót fogják "hasznosnak" minősíteni, és még örülhetsz, ha ép bőrrel megúszod a kérdésfeltevést. Nem lehet a részegség megítélését a kocsmai csőcselékre bízni, ugyanígy nem lehet a filozófiai megnyilvánulásokat sem a jelenkorra, legfőképpen a vitapartnerekre bízni. Majd az utókor, a történelem helyes ítéletet mond.

Természetesen kor- és kultúrafüggő, ezernyi példát lehet hozni, hogy akár néhány évtizeden belül akár itt Magyarországon hogyan változott meg az erkölcsi megítélése egyes dolgoknak.

Vagy mást értünk erkölcs alatt...

Kérdező 7-es -re

Az hagyján, hogy ha az erkölcs nem jár előnnyel, de sajnos az erkölcstelenség előnnyel jár! Azaz járNA genetikailag, ami azt jelenteni, hogy mára a genetikai állományra az volna a jellemző... röviden az evolúciós okfejtés alapján most mást kellene gondolnunk az erkölcsről.

Ezért gondolom, hogy az erkölcs nem a genetikai öröklődéssel függ össze, hanem memetikailag öröklődik. Ez érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy az ember közösségeiben függetlenítette magát a természet szelekciós viszontagságaitól. A természet törvényei helyére kellet az emberi "törvényeket", adott esetben mondhatjuk az "erkölcsöt" állítani, ami gyakorlatilag a hagyományos közösségi rend formájában, azaz memetikailag öröklődik.

Az ősi hagyományok persze a természet rendjéből eredeztethetők...

Válasz a Kérdező 7-es sz. kommentjére:

Az, hogy bizonyos erkölcsi normák nem szolgálnak evolúciós előnnyel, az bizonyára amiatt van, merthogy azok nem erkölcsi normák, hanem társadalmi normák, tehát az adott helyen és korban érvényes normák, amelyek általában nem az erkölcsösségről szólnak, hanem pontosan az ellenkezőjéről: arról, hogy hogyan lehet valamelyik valódi erkölcsi norma alól kibújni! Tehát ezeket én inkább erkölcstelenségi normáknak nevezném… A társadalmi norma szerintem azt a módust, megoldást, módot jelenti, amelyik megkapja az adott társadalomban a többséget egy bizonyos erkölcsi norma alóli kibúvóhoz, tehát az erkölcstelenség egy bizonyos módját, társadalmon belüli rendező elvét, normáját. Bocs, hogy nem megyek bele az önámítás részletes tárgyalásába, akkor az egész napom azzal telne az ilyen viták során (amelyek szükségesek és üdvösek amúgy!), hogy a rendszerem bizonyos elemeit ismételgetem. „Az evolúció filozófiája fogalomtára” „önámítás” címszavát olvasd el, a harczlaszloblog.blogspot.hu – n. Annyit röviden elmondok, hogy az önámítás szerintem az emberi természet egyik legkártékonyabb jelensége, amely a hamis önbecsülést valósítja meg, amely viszont a rangsor-ösztönünk (vagyis az önbecsülési kényszerünk) elfajzása révén keletkezik, és az erkölcstelenségünket leggyakrabban megvalósító emberi (és így társadalmi!) jelenség. Én kb. 25 éve írtam róla először, azóta már foglalkozott vele Sartre is (és Schwendtner Tibor dolgozta fel 2013-ban, „Hogyan létezik az öncsalás?”, miután én bizonygattam neki, hogy az emberi természet, és így a filozófia egyik alapfogalma az önámítás, és én meg sehol nem találok róla említést a fil. irodalomban, még a Google segítségével sem.), másról még nem tudok ilyen szintű koponyákat tekintve. Sartre a freudi rendszerben próbálja megtalálni a választ arra, hogy mi is az öncsalás, de szerintem ez rossz irány, hiszen néhány év óta már tudjuk (tudható, mert tud. kísérletek igazolták), hogy az emberi gondolkodást, viselkedést túlnyomórészt a létfenntartó ösztönök határozzák meg, a tudat szerepe kicsiny. S habár a freudi rendszerben a tudatalatti is szerepel, de még nem mint az ösztöneink szava, intelmei, hanem valami elvont jelenség.

Tehát az emberi természet (és így a filozófia!) messze nem úgy működik, ahogy azt évezredek óta a társadalmat, tehát az emberi gyarlóságot kiszolgáló elmék művelik, akik nem az igazságot, hanem a társadalom gyarlóságát, önámítását szolgálják ki a siker, a pénz megszerzéséért!...

Valaki vagy az igazságot szolgálja, és akkor szembe kell szállnia az önámítással, az önigazoló öncsalással, vagy pedig a saját karrierjét, és akkor kiszolgálja a társadalom alapvető és kibillenthetetlen törekvését a könnyebb út igénybe vételére, az erkölcsösség alóli kibúvók keresésére. Nagyon jó a kérdező kérdése: „Vagy csak a lelkiismeret van az evolúció által formálva és amikor reflektálni kell bizonyos tetteinkre, a negatívan/pozitívan megítélt viselkedéshez már a kultúránk és környezetünk rendel előjelet?” Pontosan. És mivel a társadalom, néhány engesztelhetetlen igazságkereső mártírt leszámítva, nem az igazságot keresi, így a tisztességes kap negatív előjelet, és az ügyeskedő a pozitívat. Emiatt mondom én, hogy társadalmi erkölcs nem létezik, legfeljebb társadalmi erkölcstelenség. Az őskori falkában, amely max. 2-300 főt számlált, mindenki ismert mindenkit. Még a középkori falvakban is. Ott sokkal nagyobb becsülete volt a tisztességes embernek. A mai túlburjánzott emberi világban már csak az egyik fajta önámítás-képmutatás harcol a másik önámítás-képmutatással…, az egyik erkölcsnek kikiáltott erkölcstelenség harcol a többi hasonlóval.