22 éves lányként már nagyon öreg vagyok, hogy megváltoztassam az életemet? Illetve hogy elkezdjem végre élni?

22 éves lány vagyok. Amit tudni kell rólam, hogy mindig is iszonyatosan önbizalom hiányos voltam, mindig nagyon nagy gondjaim voltak magammal, ami az egész életemre rá nyomtaa a bélyeget. 16-20 éves korom között mély depresszióba estem, ami miatt 4 évig konkrétan csak sírtam meg aludtam, néha a plafont is lestem. Nem voltam képes semmire, agyilag és érzelmileg annyira lehúzott ez az állapot. Ebbe közre játszott a neveltetésem, az otthoni légkör, és az iskolai csúfolódások.

Jártam zongorára 10 évig, és művészetire 7 évig, de semmibe nem tudtam nem mertem kiteljesedni. Így 18 éves koromba okj-re mentem, és 20 éves koromba végeztem.

20 évesen megismertem a barátomat aki nagyon lendített rajtam, vagyis 20 évesen eljutottam oda hogy az évek óta szedett antidepresszánst el tudtam hagyni, és nagy már annyira nem fostam az emberektől. 21 évesen egyetemre mentem, de nem tetszett a szak, úgyhogy most 22 évesen vagyok egy másik szakon.

Úgy érzem teljesen el ment a fiatalságom. Mindig is arra vágytam, hogy rengeteg haverom, barátom, barátnőm van, és végig bulizom a fiatalságomat, és az egyetemi időszakot.

E helyett nem merek csinosan öltözködni, mert nem érzem rá magamat méltónak ill. nőnek se érzem magam. Emberekkel nem merek kialakítani szoros viszonyt, mert az van bennem hogy én csak untatok mindenkit és lenéz engem mindenki, meg hasonló agymenéseim vannak.

Konkrétan én szeparálom el magam mindentől. És most vagyok azon a ponton hogy nem akarom tovább ezt az életet élni.

Viszont annyira szerencsétlennek és lúzernek érzem magam, hogy ennyi idősen az ismerőseim nagy része már diplomás, van legalább 1-2 nyelvvizsgájuk, munkájuk, van egy csomó barátjuk, és élményük.

Úgy érzem hogy teljesen lecsúsztam ezekről, és soha többé nem térnek vissza ezek az idők :(

Ti hogy látjátok? Szerintetek is már ki öregedtem mindenből? :( Nagyon magam alatt vagyok e miatt...