Miért nem hederít a mostani tizen-, huszonévesek nagy része a szépirodalmi alkotásokra, a képzőművészet remekműveire és a komolyzenére?

részben szerintem azért, mert túlságosan sznobisztikussá vált a művészet mibenlétéhez való hozzáállás, és nem tud haladni a korral

itt arra gondolok például, hogy nem csak nagy, 60, 70 éves művészfilmek lehetnek értékesek, hanem egy mai igényesen megcsinált drámafilmsorozat is képes szólni az ember lelkéhez

vagy nem csak egy Jókai, hanem egy mai bestseller "ponyva" is tud adni, igényes olvasók számára is valami pluszt a maga módján...

Az oktatás, a hivatalos álláspont nagyon kirekesztő, elitista ilyen szempontból - az alkotásokat befogadó réteg véleményét gyakorlatikag semmibe veszi, és elfeledkezik róla, hogy a művész elsősorban a befogadó réteg számára alkot, nem a kritikusok számára.

Ez persze, hogy előbb-utóbb ellenérzést szül az emberekben, bennem is. És végül azokon a régi, a kánonba már bevett műveken csattan az ostor, amik pedig valóban figyelmet érdemelnének.

a másik ok pedig a felgyorsult életritmus.

Egy Kőszívű ember fiai, hiába gyönyörű, mesterien megkomponált mű, hosszúnak és lassú folyásúnak tűnhet egy mai tempóhoz szokott fiatal számára, míg egy mai regényben pörögnek az események. Ugyanez elmondható a filmek világáról, és a komoly- és a mai könnyűzene kontrasztjáról meg aztán végképp.

Egész egyszerűen a túl gyors mai tempó miatt fogyaszthatatlanná válnak a régi dolgok - és ez nem a fiatalok hibája, hanem a koré, amibe születnek és élniük kell.

Jó példa, én nagyon kedvelem a Kabos korabeli magyar filmeket. Most ne firtassuk, ezeknek mekkora a művszi értékük. A lényeg, hogy annak ellenére, hogy nagyon közel állnak hozzám, és szívesebbem nézem őket bármelyik átlagos mai filmnél, észrevettem, hogy már nem tudom őket egy ültő helyemben végignézni - félidőnél elunom, és két részben nézem meg őket, mert túlságosan lassúnak tűnnek. - És ez valahol nagyon szomorú.