Hitlernek a közös találkozásukkor miért nem volt szimpi Horthy Miklós?

Kölcsönösen utálták egymást. Horthy végtelenül lenézte a töpörödött káplárt, aki az ő nemesi-arisztokratikus értékrendjében maximum fegyverhordozója lehetett volna, Hitler meg gyűlölte a Monarchia mentalitásának továbbéltetőit, a pökhendi arisztokrata urakat. Ezt a Mein Kampfban le is írja, hogy a nemesi, dinasztikus patriotizmust mindig megvetette, csak a népi-faji alapon nyugvó - mondjuk ki: proli - nemzetiszocializmust fogadja el.

Hitler egy frusztrált proli volt, aki az alsó-középosztályra épített. Horthy pedig egy szintén elég frusztrált királyi kormányzó. Hitler egy káplár, akinek nagy hadi érdemei nem voltak, Horthy egy tengernagy, aki a klasszikus katonai tekintélyelvben hitt.

Hitler neki egy lumpen volt, egy külvárosi sörpincék alkoholgőzében szocializálódott paprikajancsi, aki az apostoli királyság kormányzójánál normális esetben lovakat csutakolhatna esetleg.

Horhy pedig Hitler szemében egy bukott, letűnt nemesi világ bigott és nevetségesen arrogáns képviselője volt, aki nem vette észre, hogy miközben egy birodalom urának képzeli magát, valójában már rég jelentéktelen pojáca az ő kezében.

A szomorú, hogy mindkettejüknek nagyban igazuk volt a másikkal kapcsolatban.

Nehéz érdekkapcsolat volt az övék, amiben Horthy Hitlernél is sokkal rosszabbul érezte magát. Ő egy elegáns úr volt, daliás katona, aki jóformán semmiben nem értett egyet Hitlerrel.

Bár zsigeri antiszemita volt, de az antiszemitizmusa klasszikus nemesi szalonantiszemitizmus volt, amely a zsidóságot porig akarta alázni és a végsőkig diszkriminálni, de nem kiirtani, mert a mészárlás mocskos dolog, ami egyrészt csúnyán össze tudja piszkítani a híresen patyolatfehér tengernagyi-kormányzói kesztyűket, másrészt már nem fér össze a bigott keresztényi lelkiismerettel és a felvett, rákövesedett apostoli-királyi-kormányzói pózzal.

Úriember nem vaddisznó, úriember nem gyilkolja a büdös cselédeket és tetves zsidókat, hanem elegánsan nyomorgatja őket!

Horthy ilyen "úriember" volt, a klasszikus magyar antiszemitizmus megtestesítője, aki azonban egy többedgenerációs áttért zsidót például már nem tekintett zsidónak. A zsidókat nem föltétlenül faji alapon gyűlölte, hanem kulturális, vallási, szociális jelenségként, teljes asszimilációjuk és identitásvesztésük esetén pl. már el bírta viselni a létezésüket.

Önként és dalolva vezette be elsőnek Európában a zsidótörvényeket, boldogan lehetetlenítette el a zsidóságot, tette őket másodrangú állampolgárrá, és szívesen elnézegette volna az idők végezetéig a megkülönböztetésüket, megalázásukat. De lemészárolni az más dolog, olyat jó keresztény nem csinál, főleg ha apostoli kormányzó, Isten kegyelméből.

Hitler szemében ez gyáva, meghasonlott, hazug, álszent attitűd, amivel le kell számolni épp úgy, mint a lelkiismeret, az irgalom, a megbocsátás értelmetlen fogalmaival és magával a kereszténységgel is. Az ő koncepciójában csak fajok léteztek, a fajokon belül pedig az erős egyed a domináns, nem a jó családból származó, a nemesi vérű, az arisztokrata stb.

Hosszasan ecseteli csodálatos művében, a Mein Kampfban azt a megrendítő felismerést, miszerint az erősebb hím b..szik, és ez milyen nagyszerű, csodálatos dolog. Páratlan éleslátással azt is megfigyelte, hogy a macska nem barátkozik az egérrel és nem gyakorol irgalmasságot vele szemben (ilyen korszakalkotó megfigyelései voltak!). Mondjuk azt már nem sikerült észrevennie, hogy a macska nem eszik meg más macskákat, és nem gondolja róluk, hogy más fajhoz tartoznak, még ha különböző alfajú, színű, szőrű, méretű egyedek is. Sőt, azt sem sikerült észrevennie, hogy a macska az egereket sem mint fajt üldözi, és nem törekszik kiirtani a fajt magát, hanem csak éppen akkor vadászik, ha konkrétan éhes...

Na de még egy ilyen ragyogó elme sem vehetett észre minden apróságot, úgyhogy nézzük el neki. Lényeg a lényeg, azt mindenesetre sikerült megállapítania, hogy a macska nem kedves az egérrel, és a róka sem irgalmas a libákkal szemben, bármily könyörgően gágogjanak is azok. Ebből pedig azt a zseniális következtetést vonta le, hogy az irgalom, a kegyelem, az empátia, a szeretet, a humanizmus, a megbocsátás, mind-mind csupa balgaság, amely gyengíti és veszélyezteti a fajt.

A Horthy-féle "kegyelmes urakra" úgy tekintett mint elfajzott élősködőkre, akik az erő helyett a rang és származás, a természet kegyetlen törvényei helyett pedig a jog, a hagyomány, az ilyen-olyan erkölcsök és efféle csacskaságok talaján állnak.

Ilyen értelemben ez a két ember nem is lehetett szimpatikus egymásnak, párhuzamos univerzumokban éltek.

"Ha Horthy szerint számottevő "teljesen asszimilálódott" zsidó létezett, akkor nagyon buta volt."

Rengeteg ilyen volt. Horthy még fiatalként az első világháború előtti kiegyezéskori idillben nevelkedett, szinte az összes akkori híres gyárosunk, tudósunk zsidó származású, elmagyarosodott ember volt.

"Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk."

Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz 1940. október 14-én

"Aki szerint számos asszimilálódott zsidó volt akkoriban, az semmit sem tud a zsidóságról. "

Szerintem te abszolút semmit, de semmit nem tudsz a zsidóságról, ami önmagában még nem is baj, ami inkább az, az az hogy a történelemről is.

A kiegyezés utáni időszakban, egészen az első világháborúig hatalmas mértékben asszimilálódott a zsidóság (utána is, csak hát elég nehéz volt úgy, hogy lépten-nyomon üldözték őket). Áttértek a keresztény hitre és magyarként tekintettek magukra, csak ugye az ilyen félhülye antiszemitáknak már az is elég volt, ha a nagyszülők közül valaki zsidó volt, azt is annak tekintették faji alapon.

Középfokú érettségi. :DD

Csak egy magadfajta filoszemita lehet ilyen rosszindulatú. Látom, mínuszozni is tudsz. Az egyik ismerősöm is ilyen, ő nem is érti, miért utálják a zsidókat (nem tud róluk semmit), a másik kisebbséget viszont utálja. A többség ezen a szellemi szinten áll. Ha tudnád, hogy a Tanácsköztársaságot pl. kik csinálták, nem hinnél az asszimiláció-mesében. Vagy ha valaha ismertél volna egyet vagy csak hallottál volna egyről.

Pont a tanácsköztársaság vezetői összetétele reprezentálja ragyogóan hogy mennyi zsidó hagyta el a vallását abban az időben.

A személyeskedés meg látom megy. Felőlem maradhatsz a mesevilágodban már mondtam :)