Mért állítják egyesek, hogy nincs különbség a negrid és az europid rassz között?
Sok embert mért állítja, hogy nincs különbség a negrid és az europid rassz között. Nem külsőre gondolok, hanem fizikai, autonómiai felépítés, viselkedés stb.
Pl.: A négerek Iq-ja kisebb, mint a fehéreké átlag 80-90. míg a fehéreknél 100 fölötti.
Pl.: A négereknek jobb a fizikuma, lásd a legjobb futók
Nem vagyok néger ellenes, ezt senki sem állíthatja. Csupán nem értem, hogy egyesek, mért nem fogadják el, hogy a rasszok különböznek és mért hirdetnek egyenlőséget.
"Watson nem először kelt feltűnést megbotránkozást keltő kijelentéseivel. 1997-ben azt hangoztatta egy nyilatkozatában, hogy minden terhes nőnek feltétlenül joga van magzatának elhajtatására, ha az embrió genetikai vizsgálatából kiderül, hogy a gyermek homoszexuális hajlamú lesz. Egy másik nyilatkozatában a színes bőrűek "felfokozott libidójáról" (nemi vágyáról) elmélkedett. Megint másutt állást foglalt az eugenetika mellett (fajelméleti elképzelés a magasabb rendű emberről és annak kitenyészthetőségéről)."
Nagyon megbízható és mértékadó figurát linkeltél be.
Akkor próbálom leírni érthetően:
A biológusok és az antropológusok a rasszt gyakran csak úgy határozzák meg: „Egy faj alcsoportja, amely a faj egy másik populációjától eltérő fizikai tulajdonságokat örököl.” A kérdés azonban az: milyen tulajdonságok alapján lehet jellemezni az emberi fajon belüli különböző csoportokat?
Olyan tényezőket ajánlottak figyelembevételre, mint a bőrszín, a hajszín és hajszerkezet, a szem- és orrforma, az agytérfogat mérete és a vércsoport, de egyik sem bizonyult teljesen kielégítőnek az emberiség változatainak rendszerbe sorolásához. Ez azért van, mert nincs olyan természetes származású embercsoport, amelynek minden tagja egyformán hasonlítana egymásra e jellemző sajátosságokban.
Figyeld meg a bőrszínt! A legtöbb ember azt hiszi, hogy a bőrszín alapján nem nehéz öt rasszra osztani az emberiséget: fehér, fekete, barna, sárga és vörös. A fehér rasszról általában úgy tartják, hogy fehér a bőre, világos színű a haja és kék szemű. A valóságban azonban az úgynevezett fehér rassz tagjai között nagy változatosság tapasztalható a haj-, szem- és bőrszín terén. A The Human Species című könyv a következőkről számol be: „Európában nem csupán napjainkban nem lelhető fel olyan populáció, amelynek legtöbb tagja egyforma típusjegyekkel rendelkezik; soha nem is léteztek ilyen populációk.”
Az emberi fajt valóban nehéz rendszerbe sorolni, amint a The Kinds of Mankind című könyv megjegyzi: „Úgy tűnik, mindössze annyit jelenthetünk ki, hogy noha nem minden emberi lény látszik olyannak, mint az összes többi emberi lény, és noha világosan látjuk azokat a jellemzőket, amelyekben különbség mutatkozik az emberek között, a tudósok mégsem értenek egyet abban, hogy az emberiségnek pontosan hány fajtája van. Még nem döntötték el, hogy milyen ismérvek alapján oszthatunk be embereket egyik vagy másik rasszba. Némely kutató legszívesebben egyszerűen feladná, és azt mondaná, hogy ez a probléma túlságosan nehéz — lehetetlen megoldani!”
Ez az egész rejtélyesnek tűnhet. A tudósok szemmel láthatóan könnyen rendszerezik nem, faj és alfaj szerint az állatokat és a növényeket (valójában ez sem igaz, hiszen itt is sok-sok különböző, ellentmondó törzsfát állítottak, és folyton variálják!), az emberiség rasszokra történő felosztásánál azonban komoly nehézségeik adódnak. Miért?
Ashley Montagu antropológus szerint, sok ember hisz abban, hogy „a fizikai és az elmebeli jellemvonások összefüggnek egymással, és a fizikai különbségek kapcsolódnak elmebeli képességeket érintő igen határozott különbségekhez, ezek a különbségek pedig IQ tesztekkel és e populációk kulturális eredményeivel mérhetőek”.
Ezért sokan azt hiszik, hogy mivel a rasszok eltérő fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek, bizonyos rasszok értelmileg felsőbbrendűek, míg mások alsóbbrendűek. Montagu azonban az ilyen gondolkozást nevezi „az ember legveszélyesebb mítoszának”. Más szakértők is egyetértenek ezzel a megállapítással.
Morton Klass és Hal Hellman kifejtik a The Kinds of Mankind című művükben: „Az egyének biztosan nem egyformák; minden populációban vannak géniuszok és gyengeelméjűek. Arra azonban minden kutatás ellenére sem talált elfogadható bizonyítékot egyetlen felelősségteljes tudós sem, hogy örökletes különbségek lennének a populációk között az intelligencia vagy a tehetség tekintetében.”
Akkor azonban miért tartanak ki oly sokan azon hiedelem mellett, hogy a látható fizikai különbségek alapvetően megkülönböztetik a rasszokat egymástól? Miképpen vált a faji kérdés ilyen nagy horderejű vitakérdéssé?
Vagyis miért okoz annyi sok erőszakot és konfliktust a "rassz". (Én is csak idézőjelesen írom, mert annyira nem egyértelműek ezek a dolgok.)
A szomorú az, hogy akik itt osszák az észt, azoknak persze tök egyszerű minden, - "te olyan vagy, ő amolyan, emez meg megint más".
Szeretnének "beskatulyázni", osztályozni(!) mindenkit, nem tetszik nekik ez a színes világ.
Persze, sokunknak nem tetszik sok minden, de ez sohasem volt valóban faji kérdés, csak egyes szélsőségesek csináltak/nak belőle azt!!!
Miért ilyen nagy horderejű vitakérdés a rassz?
Amióta csak kezdetét vette a feljegyzett történelem, az „ők” és „mi” fogalma uralta az emberek gondolkodását. Sokan meggyőzték önmagukat arról, hogy egyedül ők a mindent helyes módon végző, rendes emberek. Ezt nevezik a tudósok etnocentrizmusnak, amely azt a fogalmat takarja, hogy valaki csak a saját népét és módszerét tartja értékesnek.
Az ókori görögök például nem tekintették sokra a „barbárokat”, amely kifejezéssel az összes nem görögöt illették.
A kínaiak századokon keresztül Zhong Guó, vagy Közép Királyság névvel illették országukat, mert meg voltak győződve arról, hogy Kína a föld, sőt talán a világegyetem közepe. Később, amikor vörös hajú, zöld szemű és pirospozsgás misszionáriusok érkeztek Kínába, a kínaiak „idegen ördögöknek” bélyegezték őket.
Persze ez oda-vissza ment, így volt ez Európában is.
De van egy lényeges tényező: hinni valakinek a (rasszbeli) felsőbbrendűségében, vagy megkísérelni bizonyítani azt pártatlan, és minden körülményre kiterjedő tudományos tények felhasználásával, nem ugyanaz.
Viszonylag újak azok a törekvések, amelyek azt az állítást kísérlik bizonyítani, hogy az egyik rassz felsőbbrendű a másiknál. Ashley Montagu antropológus írta, hogy „az a felfogás, amely szerint az emberiségnek olyan természetes vagy biológiai rasszai vannak, amelyek értelmileg ugyanúgy különböznek egymástól, mint fizikailag, egy olyan elmélet, amelyet csak a tizennyolcadik század végére fejlesztettek ki”.
Miért került a rasszbeli felsőbbrendűség vitakérdése ennyire előtérbe a XVIII. és a XIX. század folyamán?
A fő ok az, hogy a jövedelmező rabszolga-kereskedelem akkor hágott a tetőfokára. Afrikaiak százezreit hurcolták el erőszakkal Európába és Amerikába, s taszították rabszolgaságba abban az időben. Gyakran családokat téptek szét, férfiakat, asszonyokat és gyermekeket szállítottak el a világ különböző részeire, hogy soha többé ne lássák újra egymást. Hogyan tudták igazolni a magukat kereszténynek valló rabszolga-kereskedők és rabszolgatartók az ilyen embertelen cselekedeteket?
Azon felfogás terjesztésével, hogy a fekete afrikaiak természetes módon alsóbbrendűek. „Hajlok arra a feltételezésre, hogy minden néger és általában minden más emberfaj, természetes módon alsóbbrendű a fehérekhez képest” — írta David Hume, XVIII. századi skót filozófus. Hume valójában azt állította, hogy senki sem találhat „tehetséges iparosokat közöttük (a négerek között), sem művészeket, sem tudósokat”.
Lényegében ma is hasonló módon fogalmaznak egyesek, de mekkora hazugság ez?
A vallás és a rassz
A rabszolga-kereskedők figyelemre méltó támogatást kaptak rasszista nézeteik ápolásához a vallási vezetők részéről. A római katolikus pápák ediktumai már az 1450-es évek elején szentesítették a „pogányok” és a „hitetlenek” leigázását és rabszolgává tételét, hogy „Isten Királysága” számára megmentsék „lelkeiket”. Az egyház áldásának birtokában az első európai felfedezők és rabszolga-kereskedők nem éreztek lelkiismeret-furdalást a bennszülöttekkel szembeni brutális bánásmódjuk miatt.
„Az 1760-as években, majd a következő számos évtizedben a feketék rabszolgaságát szentesítették a katolikus, az anglikán, a lutheránus, a presbiteriánus és a református egyházi emberek és teológusok — mondja a Slavery and Human Progress című könyv. — Egyetlen modern egyház vagy szekta sem próbálta eltántorítani tagjait attól, hogy fekete rabszolgákat tartsanak, vagy velük üzérkedjenek.”
Az áltudomány és a rassz
Az áltudomány hangja is hozzájárult a feketék alsóbbrendűségéről alkotott elmélet támogatásához. Joseph de Gobineau, XIX. századi francia író Az emberi fajok egyenlőtlenségéről című könyve fektette le az alapot számos azt követő, hasonló mű számára. Ebben a könyvben Gobineau három különálló rasszra osztotta fel az emberiséget, felsőbbrendűség szerinti ereszkedő sorrendben: fehér, sárga és fekete. Azt állította, hogy mindegyik rassz egyedi tulajdonságait a vér hordozza, ezért a vegyes házasságok okozta bármilyen keveredés korcsosulással és a felsőbbrendű tulajdonságok elvesztésével jár.
Gobineau szerint létezett valaha egy tiszta rassz: fehér, magas, szőke hajú, kék szemű emberekből állt, akiket árjáknak nevezett. Az árják voltak azok — bizonygatta —, akik bevezették a civilizációt, és a szanszkrit nyelvet Indiában, valamint az árják voltak azok, akik megalapították a civilizációt az ókori Görögországban és Rómában. Azonban az alsóbbrendű helybeli emberekkel kötött vegyes házasságok következtében ezek az egykor oly dicsőséges civilizációk elvesztek, az árja rassz tehetségével és nagyszerű tulajdonságaival egyetemben. A tiszta árjákhoz még legközelebb álló embereket — állította Gobineau — Észak-Európában lehet találni, nevezetesen a nordikus és a tágabb értelemben vett germán népek között.
Gobineau alapgondolatai — a három rasszra való felosztás, a vérből levezetett származás, az árja rassz — minden tudományos alapot nélkülöznek, és nem találnak elismerésre napjaink tudományos társadalmában. Mindamellett némelyek készek voltak gyorsan elfogadni azokat. Közöttük volt egy angol személyiség, Houston Stewart Chamberlain, aki annyira beleszeretett Gobineau gondolataiba, hogy Németországban telepedett le, és kiállt amellett, hogy kizárólag a németek által van remény a tiszta árja rassz megtartására. Nem is kell mondani, hogy Chamberlain írásai nagy olvasótábort vonzottak Németországban, és a következmények borzalmasak voltak.
Mint kifejtettem a kérdésem végén semmi bajom a rasszokkal, egyszerűen, csak nem értem, hogy egyes emberek próbálják azt sulykolni, hogy mindenki egyforma, hol ott ez nem igaz.
20:44
Az Iq csak példának hoztam fel, nem lealacsonyítani szeretnék vagy ehhez hasonlók, ezért is írtam 2. példának a fizikumot , ahol a feketék jobbak a fehéreknél.
20:48-nak
Gondoltam, hogy vki szóvá teszi, mint rossz példa. Én nem magát az egyént szeretném kiemelni, csak a kutatásban elért eredményét, ami rámutat az intelligenciahányados béli különbségekre.
Nem, itt hatalmas a keverés!
Vannak erők, azt is elárulom, hogy sötét erők, akik a háttérben manipulálnak és ilyen áltudományos állításokat tesznek és hirdetnek. Biztosan megvan az okuk rá, sőt magas végzettségű manus is lehet az illető (kb. annyira komolyan vehető életművel, mint a fenti példa).
A legtöbb személy csak terjeszti a fertőt, tehát viszonylag sokan vannak, akik ennek a néhány szélsőséges "kutatónak" a szövegét ismételgetik, mint a papagáj.
Ezen kutatások, melyekről szó van ezekben a cikkekben, valójában nagyon hiányosak a "kutatási mód", a számadatok, a helyszínek, a referencia értékek, stb. vonatkozásában.
Ha megfigyeled, csupán általánosságban dobálózik a "fehér lakosság", meg a "fekete lakosság" szavakkal, de hogy hol, mikor, milyen körülmények között, milyen módszerrel(!) vizsgálták, ilyenről szó sincs.
Valójában azért lehet eladni (és beadni) ezt a "mesét" az embereknek, mert rettentő sok benne a szubjektív elem, mellyel az ilyen szándékú emberek nagyon ügyesen tudnak manipulálni tömegeket is akár.
A korrekt, a lehetőségekhez képest minden szempontra odafigyelő tudósok kutatási eredményei pont az ellenkezőjéről szolnak, vagyis a felelősségteljes tudósok vizsgálati eredményei szerte a világon egyértelműen mítosznak bélyegzik azt, hogy a külső jegyeken kívül a szellemi képesség, vagy az intelligencia genetikailag különbözne!
El kellene részletesen olvasni a fenti történeti áttekintését, mert abból jól kiszűrhető, mikor, milyen alapokon alakult ilyen szélsőségessé, vaddá ez a sötét mítosz.
Valóban az emberiség legszörnyűbb mítosza (és ezért raktam fentebb idézőjelbe a "mese" kifejezést), melynek pont az a célja, amit időről-időre kihoznak belőle!
Vajon milyen felelőssége van egy ilyen embernek, ha csak a 20.-ik század borzalmaira gondolunk?!!!
Ezért is írtam, hogy a történelem megismétli önmagát!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!