A depresszív vagy szuicid embereket miért támadják le?

Miért támadják le őket mindenhol, itt is?

Tudom, néhány aspektusból talán gyávaság, talán bátorság, van aki odaszögezi a mondandó végére, hogy van fény az alagút végén. Esetleg a harmadik világgal példálózik. Arra senki sem gondol ezek közül, hogy az érintett egyén esetleg beteg - példának okáért enzimológiai vagy neurológiai rendellenességek - és komoly segítségre lenne szüksége?

Ezeknek az embereknek ajánlom, hogy próbáljanak ki egy napot színek, lelkesedés és 'jó érzésektől' mentesen.

De nem értem, hogy lehetnek a népek ilyen együgyűek. Azon vitatkoznak, hogy gyávaság, vagy sem. Önzés vagy sem. Pediglen az indíttatások, okok vagy körülmények palettája igencsak tág spektrumon mozog. Erre nem gondolnak? Esetleg, segítsenek valakinek? Megpróbáljanak?

Ahelyett, hogy közhelyekkel dobálóznak, undorodnak, netalántán a pokol legmélyebb bugyraiba átkozzák őket, vagy érzelmi zsarolással próbálkoznak, nem lehetne segíteni? Megismerni őket? Diagnózist felállítani? Igaz, nem mindenki képes rá, s helyzet válogatja helyzetét... de nem lehetne megpróbálni?

Istenem emberek, a depresszív állapot, esetleg komoly szuicid hajlam nem hiszti!

Ha valaki itt kér segítséget, akkor lehet magány az egyik elsődleges ok. S azért teszi fel a kérdést, mert még nincs biztos elhatározás. Ebben az esetben meglehet próbálni levelet váltani az illetővel... de nem.

Miért nem lehet megérteni, hogy nem szabad általánosítani ebben a helyzetben sem?!

Nem értem az emberi viselkedés normákat, de feltudom ismerni őket. S ez az idiotizmus több a soknál!

Megismétlem az alapkérdést: miért nem lehet megpróbálni segíteni nekik? Miért kell azonnal gyávának, vagy pokolravalónak titulálni? Miért emberek? Miért?

19/F aspie