Miért "szólják meg" azt aki nem társasági ember?

Talán azért, mert az emberek többsége közvetlenebb nálad, és bizalmatlanságot feltételeznek arról, aki nem olyan közvetlen, mint ők. Van egy csoporttársam az egyetemen, fél év alatt két szót kb. nem váltottunk, pedig általában ha beszélgetek valakikkel, akkor ő is ott szokott lenni. Csak ő szinte sose szól semmit. Köszön és ennyi. Eleinte azt gondoltam, hogy beképzelt, mert nem áll szóba senkivel. Aztán rájöttem, hogy ő egyszerűen csak ilyen, másokkal sem beszélget, csak meghallgatja, amit mondanak neki, és annyit válaszol, amennyit feltétlenül muszáj. Mostmár eljutottunk oda, hogy 2-3 mondatot is váltottunk egymással. De mondom, másokkal sem beszélget többet. Amúgy nem buta, nem stréber, nem csúnya, semmi olyan, ami erre okot adna, meg igazából senkinek nincs vele baja, csak eleinte mindenki furcsállotta, hogy ő nem nagyon folyik bele a társalgásokba.

Szóval szerintem arról van szó, hogy aki különbözik a többségtől, akár viselkedésben, akár másban, azt egy ideig megszólják, de utána úgyis megszokják, ha az illető amúgy nem gonosz, nem aljas, stb. Mi is megszoktuk ezt a csajt olyannak, amilyen, ma már senki nem szólja meg.

Nagyon jól teszed. Én is ilyen vagyok, és nevetnek állandóan, hogy 21 évesen ilyennek lenni, és csak egy férfi van/volt az életemben eddig, míg nekik milyen sok, meg a disco meg minden baromság.

Lehet, de én többre tartom magam az átlagtól, aki 3 perc után másokra mászik és még sorolhatnám. Utálom a szórakozóhelyeket, én olvasok, művelem magam helyette, mert az érdekel. Az átlag emberrel nincs miről beszélnem, mert az alkoholon, bulin, férfiakon, nőkön kívül nem sok minden foglalkoztatja őket.

Azon ritka embereket, mint te is, viszont nagyon tisztelek, és szívesen csevegek bármikor ilyen emberekkel.

Légy büszke magadra!

Nekem is van hasonló problémám.

Bár én szeretem a társaságot, és egy idő után szinte mindenről el tudok beszélgetni az emberekkel.

Nekem az a bajom, hogy nehezen oldódok fel, főleg nagyobb társaságban. És nagyon félénk, szorongó,visszahúzódó vagyok.

Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb társaságba fél év, vagy egy év is kell, mire fel tudok oldódni. Utána viszont már mindenki elkönyvelt valamilyennek, és azt nehéz leküzdeni, hogy lássák, valóban én nem olyan vagyok.

Egyébként, ritkán egyes emberekkel olyan is van, hogy rögtön közvetlen tudok lenni, rögtön fel tudok oldódni,és első találkozáskor is fél napot végig tudunk beszélgetni.

De ez ritkán van. Általában olyan emberekkel, akik szintén nagyon szeretik a természetet.

Egyébként nekem saját magamban is probléma a visszahúzódásom.

Azért mert félelemből fakad. Abból, hogy nem merem elmondani a véleményem, mert félek, hogy kinevetnek.

Attól félek mindig, hogy ha ezt, vagy azt csinálok, mondok, akkor nem fognak szeretni. De közben meg pont az ellenkezőjét érem el vele. Hiszen így nem is tudok olyan könnyen közelebb kerülni az emberekhez.

A House, MD-t is nézik valamiért...

Hát nem tudom. Én se vagyok társasági ember. Kiskoromban azt hittem, ez baj. Hogy nekem is mosolyognom kéne, meg szóba elegyedni bárkivel.

De aztán rájöttem, hogy ez vagyok én. Nem erőtethetek rá valamit magamra, ami nem én vagyok.

Mondjuk én csak azokkal vagyok kedves, akiket bírok. Arrogáns vagyok és szarkasztikus, tudok róla. Aki elfogad így, az elfogad, aki nem, nem.

22/L

Szerintem mindenkit megszólnak és kibeszélnek, csak a visszahúzódóbb és sokszor önbizalomhiányos emberek nagyobb jelentősséget tulajdonítanak ennek, mint mások.

Nem kell foglalkozni vele.