Depresszió mint eutanázia ok? Mi erről a véleményetek?

"De az, hogy valaki lemond magáról és inkább a halált választja az élet helyett, az szerintem gyáva dolog. Sajnálom, hogy ezt mondom, de én azt gondolom, hogy így van."

2-es, kérlek válaszolj őszintén a következő kérdésekre (igen/nem):

- ha szerinted gyáva tett, te meg mernéd ölni magad? (most ne gyere azzal, hogy nem vagy hülye, hogy megtedd, igennel vagy nemmel válaszolj, ha adnék ma egy pisztolyt, meg mernéd tenni?)

- akartál már öngyilkos lenni?

- voltál már depressziós?

- te tényleg tudod, hogy egy depressziós miért szánja rá magát erre?

Magával az eutanáziával egyetértek bizonyos esetekben, depresszió esetén nem (pedig már sok éve depressziós vagyok). Nehezen lehet meghatározni, hogy a beteg tényleg gyógyíthatatlan-e, lehet, hogy 5 év múlva feltalálnak egy új gyógyszert, ami tünetmentessé teszi, vagy nagyban javít az állapotán, erre azért van esély. Azt is nehéz meghatározni, hogy a beteg mennyire szenved, itt nem fizikai fájdalomról van szó. A lelki szenvedés általában nem olyan intenzív, mint a fizikai fájdalom, például egy depressziós elfelejti a bajait arra az időre, amíg nagyon fáj a foga. Maguk a depressziós betegek se tudják meghatározni az eutanáziához szükséges szenvedés mértékét, ha megkérdeznénk a depressziós tiniket, akkor minden második azt mondaná, hogy már nem bírja tovább.

2-es vagyok és a kérdésekre a válaszaim a következőek:

- Nem.

- Igen.

- Igen.

- Valószínűleg.

Úgy gondolom, hogy az öngyilkosság egy, a társadalomra nézve gyáva dolog. Persze ahhoz, hogy valaki megölje magát hatalmas bátorságra van szüksége, ellenben nem azért, mert ez olyan hősies vagy szép tett. Bátorságra van szükség azért, mert az emberben van egy ösztön - mint minden más állatban -, ez pedig az életben maradási ösztön. Ezt a legnehezebb legyőzni, ehhez hatalmas nagy bátorságra van szükség. Külső szempontból viszont az látszik, hogy egy ember iszonyatosan meggondolatlan és gyáva, mivel inkább választja azt, hogy ellentmond ennek az életben maradási ösztönnek, mint azt, hogy szembenézne a világgal és megpróbálna benne boldogulni.

Persze felvetődik a kérdés, hogy most akkor az agyhalottakkal és azokkal, akik egész életükben gépre vannak kötve, azokkal mi a helyzet. Náluk még talán etikusnak lehetne mondani azt, hogy eutanázia alá vetik őket, mert az olyan élet, ahol azt sem tudod, hogy ki vagy, nincs emlékezeted, nem tudsz elmozdulni egy ágy mellőle, stb, az nem élet.

És most itt vannak az én kérdéseim a négyes válaszolóhoz:

- Ha én most adnék neked egy pisztolyt, altatóval teli tűt vagy akármi mást, és én azt kérném tőled, hogy ölj meg, akkor te megtennéd? Ha én azt mondanám, hogy nincs értelme az életemnek és téged szeretnélek megkérni arra, hogy segítsél már át a túlvilágra - vagy tudom is én hová -, akkor te meghúznád a ravaszt? Befecskendeznéd belém azt a szert?

- Mit gondolsz egy ember vajon tud azzal a tudattal élni - még ha nagyrészt le is veszi a válláról a súlyt az a gondolat, hogy ő ezt törvényesen csinálja -, hogy ő embereket öl, hogy neki ez a szakmája? Ugyanezt csinálta Hasfelmetsző Jack meg még jó pár ember a történelem során, igaz teljesen más eszközökkel.

Az az ember, aki az eutanáziában részt vesz, az gyilkos lesz, akárhogyan is próbáljuk meg szépíteni a dolgot. Most mondanám azt, hogy a keresztény vallás szerint az öngyilkosok mind a pokolba kerülnek, ám mivel a világ elvesztette az istenben való hitét, ezért ezt inkább csak megemlítem...

4-es vagyok, köszönöm az őszinte válaszokat, ez megér egy zöldet. Az enyémek a kérdéseidre:

-Nem. Ha depressziód lenne, akkor semmiképpen nem tenném meg, fent írtam, hogy miért nem helyeslem az eutanáziát depressziónál, itt is ugyanazok az indokaim. Ha más ok miatt kérnéd ezt, akkor extrém körülmények közt el tudom képzelni, hogy belemennék, de ennek szinte nincs esélye, nem vagyok orvos, nem tudom megítélni objektíven az állapotodat. Ha viszont a kezelőorvosod lennék, valami gyógyíthatatlan betegségben szenvednél, nagyon nagy szenvedéseid lennének, és nem lehetne azt csökkenteni, valamint többször kérnél az eutanáziára, és nem látnék semmi reményt, hogy jobbra fordul az állapotod, akkor megtenném. Ez hatalmas felelősség, de azt hiszem, ilyenkor a beteg akarata, ami a legfontosabb, és nem az orvos bűntudata. Csak rám számíthat, az lenne az önzés és a gyávaság, ha a saját bűntudatom határozná meg, mit teszek, és nem az ő érdekei. Az biztos, hogy 100-szor átgondolnám, előtte lennének álmatlan éjszakáim, utána még több, de megtenném.

-Igen, vannak ilyen emberek, akiknek ez nem okoz gondot, hóhérnak hívják őket. Bármilyen durván hangzik, ez egy szakma, nem tudom, manapság mennyi van belőlük, de régen voltak páran. De az eutanáziát végző orvosoknak nem az a szakmájuk, hogy embereket öljenek, őket a betegek gyógyítása érdekli, szerintem az nem gyakori, hogy az eutanáziában részt vesznek. Érdekes, hogy a közvélemény kevésbé ítéli el a katonákat, akik szintén embereket ölnek, mint az eutanáziás orvosokat. A Hasfelmetszőt nem kellett volna írnod, az nagyon magas labda. Az ő áldozatai élni akartak, de nem volt választásuk, míg az eutanáziánál a betegek meg akarnak halni, és van választásuk. Azért ez lényeges különbség.

Örülök neki, hogy beláttad, az öngyilkossághoz kell bátorság. Nekik is le kell győzniük az életösztönüket (ha kisebb is, mint a normális embereknél), ők is nagyon jól tudják, hogy utána nem lesz semmi (legalábbis sok ezt hiszi), és ők is félnek, hogy az egész milyen lesz, mennyit fognak szenvedni közben.

"Külső szempontból viszont az látszik, hogy egy ember iszonyatosan meggondolatlan és gyáva, mivel inkább választja azt, hogy ellentmond ennek az életben maradási ösztönnek, mint azt, hogy szembenézne a világgal és megpróbálna benne boldogulni."

Nem meggondolatlan, a legtöbb öngyilkos nem úgy lesz az, hogy eltalálja, hogy például ma délután legyen ez a program. Ez hosszabb idő alatt érlelődik, sokszor átgondolja azt, sokat gyötrődik (bár a kérdésekre adott válaszaidból azt hittem, ezt tudod). És semmiképpen nem gyáva, hanem inkább racionálisnak mondható a gondolkodása. A baj ott van, hogy beszűkül a tudata, és nem vesz figyelembe sok tényezőt, ezért hibás döntést hoz, de ezzel ő nincs akkor tisztában. Nehogy azt hidd, hogy nem próbál meg előtte szembenézni a világgal és boldogulni. Megpróbálja több százszor is, de ha nem megy, akkor saját nézőpontjából logikusan azt a következtetést fogja levonni valamennyi idő múlva, hogy felesleges bármit csinálnia, mert nem segít. Ha te tanulnál mondjuk úszni, de víziszonyod lenne, és nem menne az egész, akkor meddig próbálkoznál? Pár hónapig? Évekig? Ha évekig nem megy, egyszer úgyis feladnád. Náluk ugyanez van, csak egy sokkal értékesebb valamivel. Azt is vedd figyelembe, hogy nem mindenki egyforma erős lelkileg, van, aki jobban bírja, van, aki kevésbé, de ettől nem gyávább.

Engem az egészben csak az zavar, hogyha valaki öngyilkos lesz, akkor az átlagembertől általában 3 reakció várható:

- idióta barom (ő nem merné megtenni, de ez lényegtelen, a fontosabb, hogy nem tudja megérteni, miért tette, mert nem volt hasonló helyzetben, de ítélkezni, azt tud, annyira okos)

- gyáva tett, elmenekült a gondok elől (ezt az előbb kifejtettem)

- gyenge akaratú ember volt, selejt a normálhoz képest (azt nem tudják, hogy ez az ember a napjai során néha többet harcolt, mint ők a való életben. Ha dolgozol, akkor vagy fizikai munkát végzel, vagy gondolkodnod kell, ezt egy átlagember meg tudja szokni, a mély depressziót nehezebb megszokni véleményem szerint).

Szóval jó lenne velük szemben egy minimális tisztelet, és nem gyávázni, meg idiótázni őket, sokszor emberileg magasabb szinten vannak, mint az ítélkezők.

A vallást inkább ne keverjük bele, az még az eutanáziánál is sokkal nagyobb témakör, egy feneketlen kút. Engem kereszténynek neveltek, de felnőttként nem követem egyik vallást se, mivel láttam, mit művelnek az emberekkel. Azért nem szeretek vallásos emberekkel megvitatni komolyabb dolgokat, mert a beszélgetés legtöbb esetben egy idő után mindig oda lyukad ki, hogy ez így van mert ezt írja a Biblia/Korán/Talmud, ezt mondja az egyházam. És hiába gondolkodsz, mondasz észérveket, ezeknek az embereknek általában elfogy a saját gondolatuk, és előveszik az előbb írt példákat, vakon hisznek nekik. Ezután vagy egyetértesz velük, vagy úgy könyvelnek el, hogy te tévedsz, más lehetőség nincs.

A vallások általában konkrétan meghatározzák, hogy mit tartanak bűnnek. Például a keresztényeknél van a Ne ölj!. Ezt aztán az egyház bővebben értelmezi neked (szándékos gyilkosság, önvédelem, állat megölése, stb.) Neked nem kell gondolkodnod, csak alkalmaznod kell ezeket az előírásokat. Én ebben nem hiszek, szerintem a cselekedetet a cselekvő szándéka és az okozott jó/rossz minősíti. Vagyis nemcsak azért hazudhatsz, hogy átverjél valakit, hanem hazudhatsz kíméletből is, hogy a másik ne sérüljön. Ugyanez a helyzet az eutanáziánál is (most mindegy, hogy őket gyilkosnak nevezzük-e), ahol valószínűleg a jó szándék vezérel, és véget vetsz egy beteg szenvedésének az ő akaratával. Tudom, hogy a kutya nem ember, de ha van egy gyógyíthatatlan beteg kutyád, akkor hagyod szenvedni (nézd majd meg, mit kapsz az állatvédőktől), vagy megkéred az állatorvost, hogy altassa el? Nem csak az állatorvos öli meg, hanem te is ugyanúgy, mivel a te döntésed, ha nem hívtad volna az orvost, akkor nem jön. Ráadásul az ember el tudja mondani a gondolatait, míg egy kutya csak a viselkedésével jelez. Akkor gyilkos vagy? Persze a Bibliában benne van, hogy az ember uralkodjon az állatok felett, az állatokat alacsonyabb rendűnek tartja, de lényegét tekintve ugyanarról van szó.

Nagyjából ennyi a véleményem erről a kérdésről.

"de lényegét tekintve ugyanarról van szó."

Sajnos, nem. Lényegét tekintve van egészen másról szó.

Az eutanázia bőven túlzás mint megoldás a depresszióra.

Több mint fél életemben depressziós voltam(most is az vagyok kicsit, még dokihoz járok és gyógyszereket szedek), az elején nem voltam hajlandó se enni se inni se kommunikálni csak feküdtem az ágyban, végül az orromon keresztül ledugott csővel kényszertápláltak. Korábban kb 12 évesen meg tusolócsővel próbáltam megfojtani magam.

Most 31 vagyok és már sokkal jobban vagyok a korábbiakhoz képest.

Az ember hangulata/közérzete nem csak a körülményektől függ, lehet hogy "rosszul van bedrótozva", valamiért nem termelődik elég boldogsághormon, ezen talán agyműtéttel lehet segíteni ami mégiscsak jobb a halálnál.

Amúgy kérdező, lehet hogy összességében javulás nincs, de gondolom vannak ingadozások amikor jobb kedvű vagy? Azokat a helyzeteket kéne kielemezni.

A kezelésekről annyit hogy a gyerekosztályokon nagyon jól bánnak az emberrel, 2 felnőttosztályon voltam és sokkal rosszabb állapotban jöttem ki mint ahogy bementem(egyik helyen hetente2 kilót fogytam, mindkét helyen leszarták a szorongásos tüneteimet), soha többé felnőtt pszichiátriát.

Gyerekosztályokon kb 3 helyen voltam, ott is minden helyen más diagnózist kaptam, sokára derült ki hogy szoc fóbiám és pánikbetegségem is van amik ráerősítettek a depire. Neked is érdemes lenne több helyen pontosabb diagnózist kérni, hátha a depin kívül más is van a háttérben.