Mit vegyek fel ebben a nyári kánikulában, férfi létemre, ha a Nemzeti Galériába megyek állásinterjúra?
Hosszú szövetnadrág, mellé fehér ing (hosszú), nyakkendő, zakó, fekete cipő.
És akkor pár dolog. Előttem jól leírták: állásinterjúra mész, úgy is nézz ki.
A szövetnadrág jóval vékonyabb, mint egy farmer, sokkal kevésbé izzadsz benne. Zakót pedig kézben vidd. Azt az egy napot ki lehet bírni.
Ha nagyon úgy gondolod, vihetsz magaddal váltóruhát, és akkor tudsz cserélni, de ezt csak akkor érdemes, ha valahol át tudsz öltözni, és le is tudod rakni addig a csomagot (sporttáskával eléggé furán néznél ki állásinterjún).
Ha pedig végeztél, leveszed a zakót, és nyakkendőt, kigombolod a felső gombot, és akkor úgy mész haza. Ha már kijöttél onnan, végül is már mindegy hogy nézel ki.
Az öltözet állásinterjú esetén függ attól, milyen állásra, milyen helyre megy az ember.
Természetesen, az említett hely önmagában hordozza a választ, azaz meg kell adni a módját, mint az előttem szólók mondták. Véleményem szerint, még akkor is, ha csak portásnak jelentkezel a Galériába.
Rövidnadrágban soha nem szabad interjún, megbeszélésen, hivatalos ügyben megjelenni!
Abban az esetben, ha ipari munkakörre jelentkezik valaki, nem kell öltönyben mennie, de mindenképp tiszta, konzervatív ruházat ajánlott. Mindenféle harsány szín, minta nélkül. (a poénos feliratú pólók főként kerülendők, de az esetleges konkurens cég logóját is hanyagoljuk)
Sajnálatos lehet állásinterjún a túlöltözés is! Mérlegeljük a megpályázott állás szintjét, a munkaerőpiacon betöltött szerepét. Megeshet, épp azért nem nyeri el, mert túl sokat néznek ki a pályázóból az adott pozícióhoz képest. Amennyiben a túlöltözés párosul a túl-képzettséggel vagy az előző munkahelyén magasabb kategóriába dolgozott, nem fogják kiválasztani, mert nehéz lenne megtartani a dolgozót.
Köszönöm!
Sejtettem, hogy ilyen válaszokat kapok majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!