Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Nektek is vannak Nyugaton élő...

Nektek is vannak Nyugaton élő nagyképűvé vált ismerőseitek akiket megrészegített a "sok" pénz?

Figyelt kérdés
2015. ápr. 4. 14:08
 1/2 anonim ***** válasza:
88%

elég sok ismerősöm él kint Németországba meg Angliába is vannak ismerőseim. Sokukban nagyot csalódtam, van akivel már több mint 2 éve nem is beszéltem, ő tipikusan szerényen élő ember volt, amikor idehaza dolgozott akkor is volt neki pénze, autóval járt elég sok helyre, itt is szépen megdolgozott a keresetéért, nagyon szorgalmas, becsületes jól dolgozó illető volt. de aztán ugye kiment Németországba egy ottani céghez dolgozni raktárba, mivel vannak kint élő rokonai. Amint ott meggazdagodott szinte, egyből mindent lenéz idehaza. Az imádott autóját amit itt kellett hagynia már undorodik tőle, pedig semmi baja, sőt küldött haza pénzt apjának a felújítására, de mondta hogy már nem is kell neki mert ott vett jobbat. Mindent fikáz idehaza, szinte rá sem ismerni, én azóta utálom is őt, teljesen kifordult önmagából.


Van egy másik kint élő ismerősöm, eleinte semmi bajom nem volt vele, de amint elkezdett dolgozni és látta hogy mennyi pénze van, ő is rögtön elfelejtette hogy létezem, pedig barátai sem voltak kint csak az anyukája akivel kimentek ugye, de ott amint barátokra talált meg összejött ott egy szlovák sráccal aki magyarul is beszél egyből kifordult önmagából, már ő is külön él, mondta hogy többet nem is jön haza mert az itteni emberek egy szerencsétlen bunkók. engem is lehordott mindennek amikor kint voltam nála 1 hetet mivel legjobb lány barátom kisgyerek korom óta 1 hét után úgy hazajöttem mint a sicc. Azon a helyen nehéz munkát találni, én is azért mentem ki hogy körbe nézzek mik a lehetőségeim eredetileg 1 hónapot terveztem de 1 hét után már gyomrom nem volt ott lenni, annyi pénzem nem volt hogy szállást találjak magamnak, mert valamiből haza is kellett jönni ha nem találok semmit.


Van kint egy másik ismerősöm is ő az egyetlen aki még normális. Ők is jól keresnek a barátnőjével, és elég jól élnek, de ugyan akkor nem felejtenek el semmit, hálásak is sok mindenért, gyakran járnak haza 2-3 havonta, ott kint mindenük megvan, biztos albérlet, saját autót is nem rég vettek, de nem nagyképűek mert ott kint is spórolnak amit csak lehet, nem fikáznak semmit, nem néznek le senkit és nagyon sok magyarnak segítenek akik akkoriban mennek ki, mert ott sokukat letojják nagy ívbe.


A tesóm legjobb barátnője pedig Angliába él Londonba már lassan 2 éve, ő is szerencsére normális még, pedig ő kint tényleg meggazdagodott, mert idehaza nem tudott megélni a végzettségével, és elég rosszul keresett a boltba amit sajnos be kellett zárnia, de rá sem panaszkodhatok mert nagyon rendes maradt, ő az összes pénzével ami volt kiment úgy hogy csak 1 hónapig bírt megélni belőle de annyit össze szedett már hogy autót vett magának, szép lakásba költözött, elég sok mindene meglett amit itt nem tudott megteremteni magának, és nagyon rendes mert nem lett nagyképű, ugyanúgy maradt szerény, kedves lány mint eddig. Jó látszik rajta hogy megvan könnyebbülve mert nincsenek problémái, de nem vág fel azzal hogy mi irigykedjünk rá.

2015. ápr. 4. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Én inkább azt vettem észre, hogy aki Magyarországon van, az szinte keresi az alkalmat, hogy beleköthessen a kiköltözött és meggazdagodott ismerőseibe. Irigység, komplexusok... nem tudom miért, de minden családban van egy ismerős, akiről úgy beszélnek, hogy kiköltözött és nagyképű lett, meg dicsekszik, aztán megismerem az illetőt és egy kedves, aranyos, normális ember az, aki rohadtul nem dicsekszik, hanem csak mesél a kinti életéről, de valamiért az ittmaradt emberek ezt támadásnak, személyes sértésnek veszik.
2015. ápr. 5. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!