Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Ha Ádám az emberiséget,...

Ha Ádám az emberiséget, embert jelenti a Bibliában, akkor milyen bűnt követett el?

Figyelt kérdés
Mármint ha nem az almát szedte le, hanem akkor mi volt az emberek bűnbeesése? Mit követtek el, hogy a paradicsomból ki lettünk tagadva?
2010. febr. 15. 08:41
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
68%

Semmit, miután az egész mese.


De még ha komolyan is veszed, akkor se lehetett bűn, mivel ugye a mítosz szerint Isten mindenTUDÓ, mindenütt JELENLEVŐ és mindenHATÓ, amiből pedig az következik, hogy SEMMI nem történhet a világon a beleegyezése NÉLKÜL, mert MINDENRŐL tud, mindenhatóként pedig BÁRMIT megakadályozhat, amit nemkívánatosnak ítél. Amit tehát nem akadályoz meg, abba beleegyezik és helybenhagyja, következőképp az történik, amit akar és jónak lát - ez pedig már szükségképpen nem lehet bűn, elvégre ő akarta.


Mi több, ott van még elvileg a végtelen szeretete is, ami pedig azt eredményezné, hogy minden teremtményének a legjobbat akarja, és jó előre gondoskodik róla, hogy minden simán menjen, így a bűnnek már a lehetősége is eleve ki lenne zárva, ha valóban létezne egy ilyen Isten.

2010. febr. 15. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
90%

Előzőhöz: elfeledkezel arról, hogy Isten a mindenhatósága és mindentudósága mellett szabad akaratot is adott az embernek...szóval a döntés a mi kezünkben van, Ő csak a lehetőségeket teremti meg.

Amúgy nem Ádám, hanem Éva szakította le azt az almát..:o))

2010. febr. 15. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
Miért nem választhat mindenki, hogy szabad akarata legyen vagy sem?
2010. febr. 15. 09:34
 4/19 anonim ***** válasza:
68%

"elfeledkezel arról, hogy Isten a mindenhatósága és mindentudósága mellett szabad akaratot is adott az embernek...szóval a döntés a mi kezünkben van, Ő csak a lehetőségeket teremti meg."


Klasszikus, de nem igaz, mert te meg arról feledkezel meg, hogy a MINDENTUDÁSt a "szabad akarat" sem játssza ki, ugyanúgy alá van rendelve annak, mint minden más, így ilyen szempontból illúzió is. Mert hiába döntünk szabadon, egy mindentudó Isten a szabad döntések kimenetelével is abszolút tisztában van már jó előre, fel tud készülni rá és tudja kezelni, stb. ... tehát meg tudja teremteni azokat a körülményeket, amik a megfelelő döntést eredményezik, vagy legalábbis ellehetetlenítik a rosszat.


Végeredményben tehát még mindig ott vagyunk, hogy SEMMI nem történhet egy ilyen Isten beleegyezése és jóváhagyása nélkül. Rossz és bűn sem - ha viszont beleegyezik és jóváhagyja, akkor már nem is bűn és nem is rossz, hiszen ha az lenne, nyilván nem engedné.


Sorry, de ebből nem tudsz kimászni. ;) Nagyon szépen megásta magának ezt a kelepcét az ábrahámi mítosz a négy isteni tulajdonsággal. :D

2010. febr. 15. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
09:25 Légyszíves definiáld a szabadakaratot,ha nem jelent túl nagy problémát.
2010. febr. 15. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
82%

9:08, 9:43

látszik, hogy nem érti a szabad akaratot


ez nem egy látszat valami, amit a mindenható és mindentudó Isten felülír, amikor Neki úgy tetszik...

hanem SZABAD AKARAT, minden döntésével és következményével együtt

2010. febr. 15. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
51%

"Első számú illúzió: van szabad akarat.

Második számú illúzió: nincs szabad akarat.

Harmadik számú illúzió: dönthetek a kettő között."

2010. febr. 15. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
42%

"látszik, hogy nem érti a szabad akaratot.

ez nem egy látszat valami, amit a mindenható és mindentudó Isten felülír, amikor Neki úgy tetszik...

hanem SZABAD AKARAT, minden döntésével és következményével együtt"


Mint mondtam, ez bár egy nagyon kedvelt és klasszikus mentség, akkor sem oldja fel a problémát: NEM KELL ugyanis felülírnia Istennek a szabad akaratot ahhoz, hogy mégis elérje a kívánt hatást, hanem csak úgy intézi a kiinduló feltételeket, hogy azok pozitív irányba befolyásolják a "szabadon" meghozott döntést, illetve ellehetetlenítsék a negatívat. Mivel pedig végtelen szeretetű is egyben, éppúgy nem nézheti tétlenül, hogy a teremtményei bajba keveredjenek, mint ahogy a gondos szülő is vigyáz a gyermekeire. Mivel pedig a szülőkkel ellentétben neki tényleg MINDEN tájékozottsága és MINDEN eszköze meg is van ehhez, ezért ha végtelen szeretetű is, úgy egyszerűen KIZÁRT, hogy az általunk ismert emberiség az ő keze munkája lenne, illetve az ő felügyelete mellett válhatott volna olyanná, amilyen.

2010. febr. 15. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
42%
Logikát vár valaki is a bibliától és a vallásoktól?
2010. febr. 15. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
Nem. Épp ez a lényeg. :D
2010. febr. 15. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!