Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Ma már tényleg ennyire elfogad...

Ma már tényleg ennyire elfogadott, normális dolog az abortusz?

Figyelt kérdés

Egy távoli rokonom teherbe esett, de nem terveztek még egy gyereket, és addig gondolkodtak azon, hogy megtartsák-e, amíg kicsúsztak az időből. Az egész családunk, rokonság azt mondta, hogy nyilván támogatjuk őket, lelkileg és anyagilag is (leginkább az anyagi rész a gond, a kisfiuk most kezdte az iskolát, ami elég nagy kiadás), de hiba volt, hogy nem választották az abortuszt.


Én teljesen elképedtem, hogy képesek azok az emberek, akikkel lassan 20 éve együtt élek, így gondolkozni. A szüleim, nagyszüleim hithű katolikusok, az összes rokonom azon van kiakadva még akár karácsonykor is, amikor együtt vannak, hogy undorító, hogy ha valaki embert öl, kap 10-20 év börtönt, de az hogy ők meg akarták ölni a magzatot, az nem bűn???? Az nem lett volna gyilkosság, csak mert az a szerencsétlen még az anyja hasában van? Komolyan el sem tudtam képzelni, hogy ők ezt így látják, és elég rosszul esett....


Ezért bocsi, muszáj volt leírnom. Persze nem csak amiatt írtam ki a kérdést, de ezen döbbentem meg a leginkább, ez az ami a legszemélyesebben érint.


A kérdés még mindig csak annyi, hogy ez ma már teljesen normális, lassan hétköznapi dolog lesz, amit szinte bárki képes elfogadni?



2014. dec. 6. 12:39
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
50%
Az anya szervezete a fogantatás pillanatától átáll hormonálisan, emocionálisan, fizikálisan egy új élet fogadására. Ha ez nem így lenne, akkor a hormonális változások (vö. terhességi teszt) nem következnének be csak akkor, amikor a magzatnak már lába, keze, stb. (ki mikortól gondolja, hogy már ember) van, mert csak akkortól lenne "értelme". Ezzel szemben azonnal beáll, a szervezet azonnal jelzi az "idegen betolakodót, egy új életet" és nem valami vakbélkinövésként vagy egyébnek konstatálja. Ha rossz hasonlattal összevetjük a tumoros sejtek érzékelésével, akkor a szervezet sehogy nem reagál a rosszindulatú sejtburjánzásra (sajnos). Ezzel szemben a terhességnél olyan folyamatok zajlanak le kezdettől fogva, ami összetéveszthetetlen, abszolút tipikus. A test nem téved: ember. Ha fogyatékos, ha sziámi, bármilyen, az első pillanattól fogva anyává változtatja a nőt. Ha csak sejtcsomó lenne, nem tenne ilyent.
2014. dec. 7. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
100%

Többnyire elfogadott, de ettől még nem lesz normális. Sajnos azonban sokszor a két rossz közül kell választani, és ez nem csak az abortusz kérdésében, hanem az életnek rengeteg más területén is így van. Az újdonsült anya választhat, hogy művi megszakíttatást kezdeményez (abortusz), vagy kihordja a születendő gyermekét. Egyes esetekben mindkettő rossz, de egy felelősségteljesebben gondolkodó nő el tudja dönteni, hogy melyik a rosszabb: elvetetni a megfogant magzatot, vagy megszülni olyan körülmények közé, amelyek nem megfelelőek egy gyermek felneveléséhez.


Igen, írták többen is, hogy az eleve nem vall felelősségteljes gondolkodásra, hogy egy gyermek véletlenül becsusszan. Ám előfordulhat, hogy kiszakad a gumi, vagy nem megfelelően működik a spirál, vagy egyszerűen csak a nő hormonjai erősebbnek bizonyulnak a fogamzásgátló tabletta hatásánál. Ugyanakkor ott vannak a megerőszakolt nők esetei is, miért is kellene egy általa nem is ismert, rajta nemi erőszakot végrehajtó tökismeretlen "közreműködésével" megfogant gyermeket megszülnie és felnevelnie, főleg, ha még a gyermek felneveléséhez szükséges anyagi hátteret sem tudja biztosítani?


Szóval vannak bizonyos esetek, amikor a két rossz közül a kevésbé rosszat választhatja az ember. Persze, a gyermekáldás nem feltétlenül rossz, ne ezt értsétek ki az írásomból, nem ezt az elvet vallom. A gyermek áldás, és kell az egészséges társadalom fenntartásához, fejlődőképességéhez, hiszen utánpótlás, ami mindig is fontos volt. De bizony akadnak esetek, amikor az abortusz jobb választás, mint a születendő gyermeket kihordani. Ha már egyik sem jó választás, akkor legalább lehessen a kevésbé rosszat választani.


Valaki említette, mi van akkor, ha az a születendő gyermek zseni lenne? Igen, ilyen is lehet. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy egy gátlástalan rablógyilkos válik belőle, ennek is megvan az esélye, előre nem lehet tudni. Ráadásul ugyanakkora ennek is az esélye, mint egy leendő zseni születésének. Szóval ez nem érv a születendő gyermek megtartása mellett, legfeljebb önámításnak jó, abból viszont sok jó eddig sosem sült ki, a történelem is bizonyítja.


Ezeken túlmenően ma már néhány hetes magzat vizsgálatával is ki tudnak szűrni bizonyos születési rendellenességeket, pl. Down-szindróma. Ekkor még van lehetősége az anyának elvetetni a nem ép, beteg, rendellenesen fejlődő magzatot. Senki sem örülne egy vízfejű, degenerált gyermeknek, sem a leendő családja, sem a környezete, sem a társadalom. Az mindenki számára csak teher lenne, ilyen esetekben kifejezetten jótékony hatású is lehet az abortusz lehetősége.


Tehát az abortusz alapjában nem jó választás, de két rossz választás közül olykor valóban a kisebbik rossz opciója.

2014. dec. 7. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
13%

#11 Ez már csak szőrszálhasogatás. Nem az volt a kérdés, hogy hogyan reagál a nő szervezete, hanem hogy a magzat a fejlődése kezdeti szakaszában emberibb-e (vagy ha úgy tetszik, emberebb-e), mint egy emberi "alkatrész".


#12 "Senki sem örülne egy vízfejű, degenerált gyermeknek, sem a leendő családja, sem a környezete, sem a társadalom." Ez így van. Régen ezek az újszülöttek legtöbbször egyszerűen meghaltak. Annál nagyságrendekkel humánusabb, ha megakadályozzák a megszületését.

2014. dec. 7. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
51%

#13: Akkor leírom még egyszer: a nő szervezetének változása a fogantatás pillanatától igazolja, hogy egy ember-re készül fel (és nem mondjuk egy életképtelen "kézfej" születésére). A lombikbébik sem tudnának megszületni, ha az anya szervezete nem reagálna rájuk (akár mesterséges külső segítséggel) a beültetéskor, mert mondjuk még nincs fejük...!

A zseniket azért írtam, mert korábban valaki kijelentette, hogy a nem kívánt gyerekektől tönkremegy a házasság. Ennek semmi köze ahhoz, hogy akarták-e a gyereket vagy nem.

Az alternatívák között szerepel az örökbe adás is: sokan várnak kisbabákra, akit örökbe fogadnának, így azok szerető családban nőhetnek fel. Amit pedig figyelmen kívül szoktak hagyni, hogy az abortuszt nem tudják elfelejteni az érintett nők. A beteg gyerekek méhen belüli meggyilkolása pedig súlyos etikai kérdéseket vet fel, a fogyatékosok szelektálására az emberiség történelmében már mint bűncselekményre tekintünk.

2014. dec. 7. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
73%

"A zseniket azért írtam, mert korábban valaki kijelentette, hogy a nem kívánt gyerekektől tönkremegy a házasság. Ennek semmi köze ahhoz, hogy akarták-e a gyereket vagy nem. "


Tehát te még sohasem hallottál azon házasságok ezreiről, amelyek a nem kívánt gyermekszületés megtörténte miatt bomlottak fel, mentek tönkre.


"Amit pedig figyelmen kívül szoktak hagyni, hogy az abortuszt nem tudják elfelejteni az érintett nők. "


Talán nem kellene felelősségtelenül lefeküdni olyanokkal, akiktől nem szándékoznak gyermeket szülni. De ha már megtörtént, akkor is van egy utolsó szalmaszál ahelyett, hogy a születendő gyermek olyan környezetbe szülessen, amely nem akarja őt, nem kívánja felnevelni, nem szándékozik törődni vele, nem tudja megfelelő módon ellátni, nem készült fel a jövetelére. Nem akarásnak nyögés a vége, és ennek leginkább a gyermek issza vagy inná majd meg a levét. Ezt te sem kívánhatod.


"A beteg gyerekek méhen belüli meggyilkolása pedig súlyos etikai kérdéseket vet fel, a fogyatékosok szelektálására az emberiség történelmében már mint bűncselekményre tekintünk."


Épp ezért nem tekintik gyermeknek, fogyatékosnak és hasonló emberi jelzőkkel rendelkező élőlénynek az embrionális szakaszban lévő sejtcsomót. A fogyatékosok kiszelektálása valóban súlyos etikai kérdéseket vet fel, de ha egyértelmű, hogy fejlődési rendellenessége van az embriónak, akkor azt mégis feltétlenül muszáj az illető nőnek megszülnie, tudván, hogy az egész élete rá fog menni az állandó felügyeletére, és cserébe semmit sem fog kapni? Vagyis húzzuk ki az illető nőt és egész családját a társadalomból egy tollvonással, annak ellenére, hogy megelőzhető lenne az évekig, évtizedekig tartó szenvedése, szenvedésük az abortusszal? Nyomorítsuk meg szándékosan a családot és egész környezetüket, csak mert szerinted etikátlan a fejlődési rendellenességgel induló magzat fejlődésének megszakítása? Ez talán még kevésbé humánus eljárás lenne, mint megszakítani a hibás génekkel induló magzat fejlődését, nem gondolod?

2014. dec. 8. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
100%

#14

Hiába írod le mégegyszer, ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy egy kifejletlen embrió kezdemény nem számít embernek.

Menjünk még tovább! Minden petesejtből ember fejlődhetne, ha megtermékenyítik. Ezek szerint hagyni a petesejteket megtermékenyítetlenül elhalni és távozni a szervezetből nem etikátlanabb? Az egyetlen különbség csak az, hogy az természetes folyamat, a terhesség megszakítása pedig nem. A végkifejlet ugyanaz. Pusztán a mesterséges mivolta teszi etikátlanná?

Más dolog: tegyük fel, hogy van egy terhes nő, aki örökíthető halálos betegségben szenved, vagy biztos hajlamot örökítene egy végzetes genetikai rendellenességre. Vagy akár csak baleset, droghasználat, bármi miatt a magzat súlyosan károsodott volna. A gyereke várhatóan igen rövid és fájdalmas életre számíthatna. Etikátlan lenne megkímélni ettől, a terhesség megszakítása által? Melyik a jobb? A kifejlődés általi létezés híjján semmit sem bánni, vagy megszületni és problémás, szenvedéssel teli, rövid és értelmetlen életet élni?

2014. dec. 8. 02:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
90%

Már bocsánat, de a petesejt az nem ember, mint ahogy a hímivarsejt sem. A petesejt és a zigóta között óriási különbség van... A petesejttől nem kezd a nő szervezete semmilyen terhességi tünetet produkálni, a zigótától már igen. Pontosan ez a bizonyíték arra, hogy ember. Csak az nem érti meg, aki nem akarja.

Az, hogy hány nem kívánt terhességre megy rá egy házasság, ezt el lehet mondani a kívánt terhességekről is, erről volt már szó, szerintem nincs is mit ezen bizonyítani. Mint ahogy arra is van példa, hogy betegnek titulált magzat végül egészségesen jött a világra. Súlyos rendellenességek esetén a természet is közbeszól a vetéléssel. Nyilván vannak esetek, amikor az orvosnak egészségügyi okokból kell abortuszt végeznie, mert mondjuk a magzatnak élettel összeegyeztethetetlen tulajdonságai vannak és az anya védelmében is meg kell szakítani a terhességet. De a kérdés nem erre irányult. Eutanázia is létezik és agyhalál szervadományozás lehetőségével, de ez nem ugyanaz, mint amikor késsel leszúrok valakit.

2014. dec. 8. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
48%

"Már bocsánat, de a petesejt az nem ember, mint ahogy a hímivarsejt sem. A petesejt és a zigóta között óriási különbség van... A petesejttől nem kezd a nő szervezete semmilyen terhességi tünetet produkálni, a zigótától már igen. Pontosan ez a bizonyíték arra, hogy ember. Csak az nem érti meg, aki nem akarja. "


A petesejt és a hímivarsejt SZERINTED nem tekinthető embernek. Viszont a zigóta már SZERINTED embernek tekinthető. Mégis, mi emberi van egy megtermékenyített petesejtben? Se keze se lába se feje se gondolatai, se bélműködése, de még belei sincsenek. Nem termel hormonokat, nem életképes, nem tudja szabályozni a saját hőmérsékletét, nincs gerince, csontjai, nincsenek belső szervei, nincs anyagcseréje, önellátásra képtelen. Semmi olyan ismérvvel nem rendelkezik, amely az embert jellemzi. Akkor mégis mi alapján is tekinted embernek? Csak mert különböző hormonális változásokat indít be a nő szervezetében? Ennyi erővel akkor egy sima baktériumfertőzést is azonosíthatnál emberként, hiszen az is különböző hormonális változásokat indít be egy nő szervezetében.

2014. dec. 8. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
34%

"Eutanázia is létezik és agyhalál szervadományozás lehetőségével, de ez nem ugyanaz, mint amikor késsel leszúrok valakit."


Az abortusz sem, mégis egyesek annak akarják beállítani.

2014. dec. 8. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
15%

Aki egy kicsit őszinte önmagához, beláthatja, hogy nekünk embereknek itt a földön nem az a küldetésünk, hogy embereket öldössünk le méhen belül, csak azért mert felelőtlenek, önzők vagyunk és nem vagyunk képesek egy kicsi önfegyelmet tanulni. Az abortusz egy másik rossz következménye. Aki egy boldog, kiegyensúlyozott házasságban él eszébe sem jut az abortusz, várják örömmel a gyereket. Hol romlanak el a dolgok? A felelőtlen, önző kapcsolatokban. Tizenévesek arra büszkék, hogy már nem Szüzek. Azon versengnek kinek sikerül több fiúval, lánnyal lefeküdni. Pedig ezért még senki nem kapott Nobel dijjat. Következmény: abortusz, abortusz, abortusz...,tönkrement fiatal életek, apa és anya nélkül felnőtt gyerekek, csak azért mert most az a divat, hogy az ember nem kell uralkodjon magán, mindent a testnek, semmit az észnek. Könyörgök hát nem ment már túl sok élet tönkre emiatt a BUTA felfogás miatt, hogy végre változtassunk a életszemléletünkön, értékrendszerünkön, erkölcsi hozzáállásunkon. Lehet itt okoskodni, fejhez vágni dolgokat, de túl sok élet bizonyitja körülöttünk, hogy valamit nem jól csinálunk.

ÉLNI sokkal több ennél, SZERETNI sokkal több ennél, a VALÓSÁG sokkal több ennél mint amit megélünk belőle.


(Kedves 77%-os, ha anyukád mikor megfogantál kis embrióként, eltávolitható sejtcsomónak tartott volna, lehet nem kellene itt hősködj, okoskodj, nagyokat mondjál. Adj hálát az Égnek, hogy édesanyád többre tartott ennél, és adhatsz valamit ennek a világnak.)

2014. dec. 8. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!