Melyik a kedvenc versetek, ami szerelemről szól?

Ady Endre: Csoki-nász az avaron

(Írta: Laár András verse)

Két nagy mohó csoki

egymásra rádobva,

egymásra rádobva,

olvadós máz-nyákot

csuszpájzoz egymásba,

csuszpájzoz egymásba,

– flotty és flötty – vonaglik

az olvadék nyúlvadtan,

az olvadék nyúlvadtan,

egymásba átbarnul

meleg-kéj-ragacsban,

meleg-kéj-ragacsban.

Egyre totymékosabb-

lögymösebb a behnye.

...A csokikat egyébként

egy párocska feledte

maga alatt sajnos,

miközben a kertben

minimum

smároltak.

Majdnem egyidőben tettük fel a kérdéseinket :)

Én verseket a halálrol elmúlásrol olvasnék.

Remélem írsz te is.

Az én kedvencem:

József Attila:Óda

Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifju nyár

könnyű szellője, mint egy kedves

vacsora melege, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz -

idesereglik, ami tovatűnt,

a fej lehajlik és lecsüng

a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -

homlokod fényét

villantja minden levél.

Az úton senki, senki,

látom, hogy meglebbenti

szoknyád a szél.

És a törékeny lombok alatt

látom előrebiccenni hajad,

megrezzenni lágy emlőidet és

- amint elfut a Szinva-patak -

ím újra látom, hogy fakad

a kerek fehér köveken,

fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,

ki szóra bírtad egyaránt

a szív legmélyebb üregeiben

cseleit szövő, fondor magányt

s a mindenséget.

Ki mint vízesés önnön robajától,

elválsz tőlem és halkan futsz tova,

míg én, életem csúcsai közt, a távol

közelében, zengem, sikoltom,

verődve földön és égbolton,

hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint a fémbe a savak,

ösztöneimmel belemartalak,

te kedves, szép alak,

lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,

de te némán ülsz fülemben.

Csillagok gyúlnak és lehullnak,

de te megálltál szememben.

Ízed, miként a barlangban a csend,

számban kihűlve leng

s a vizes poháron kezed,

rajta a finom erezet,

föl-földereng.