Szerintetek megmutassam A Lánynak?

Volt egyszer egy....

Egy lány

kivel két napon keresztül, és joggal mondhatom, hogy két napon keresztül, mert

annyit beszéltünk két nap alatt, mint más egy hét alatt.

Beszéltünk, mindenről.

Egyszer csak szóba jött a palacsinta, hisz palacsintát sütött.

Komolytalankodtunk, hogy én is mennyire szeretem a palacsintát

(ekkor még nem tudtam, hogy mennyire).

Mondta is, hogy ha kell hoz nekem, nem gondoltam, hogy komolyan beszél, hisz minden

szó után jöttek is a kacagós jelek. Elindultam egy viszonylag közeli, de tényleg csak viszonylag, mert 5km dombra, egy hely ahová a környéki emberek vizet tölteni járnak,

nem a víz íze miatt, nem is az illata miatt, hisz jó büdös, talán a hely, a megszokás.

Én is ide indultam, ekkor még nem tudván hogy mi vár rám.

Lassacskán mentem én, egyedül.

Megtöltöm a palackokat, iszom is egyet.

Ránézek a telefonomra, hisz rabja vagyok. Egy üzenet fogadott engem, a lány egyik barátnője az, ezzel az üzenettel fogadott:

"Siess! ^Egy lány^ vár a helyi strand előtt"

Nem is tudtam hová kapjam a fejem, válaszoltam egy gyorsat: "Sietek"

Gyorsan vettem a bicajt, tekertem a dombra fel, alig hogy felérek a domb tetejére, érkezik Ő, egy palacsintával a bicikli csomagtartójában. Üdvözöljük egymást, szerényen, hisz még alig ismerem, és nem titkolom bátortalan tipus vagyok. Leülünk egy padra, a bicikli út mellé, ahol a kilátás fenomenális, szemben a pásztor tereli a juhokat, a domboldalon lovak futkorásznak, még egy magánhelikopter is odatévedt, az időt a hátunk mögötti domb szemben vetülő árnyéka jelzi, mely gyorsan emelkedett.

Az idő telt, a palacsinta rövidült.

Ilyen kellemes környezetben, társasággal, időben még ember nem sok palacsintát fogyasztott el, kiváltságosnak éreztem magam ezekben a percekben, sőt még mikor rá gondolok akkor is annak érezem magam.

Azt hittem, hogy ilyen csak a mesékben van, hogy valaki ennyire kitartó, sőt vakmerő.

Rögtön megkedveltem a lányt.

Elindultunk haza... hazaértünk mindketten. Utána még beszéltünk párszor, még egyszer megjártuk ezt az utat, ekkor fagyit hozott nekem.

Nem tudom mi történt ez az út alatt, talán valamit elrontottam, vagy csak szimplán kiábrándult belőlem. Mert nem volt ugyanaz a beszélgetés. Ez után is voltunk még vásárolni közösen, bemutatta az egyik barátnőjét is, még egy egész vagyány kerti partyra is meghívott. El is mentem, megismertem a barátait, nem volt semmit gond, jól kijöttünk, még a szeretőjével is megismerkedtem, ki tudta, hogy neki még olyan is van :)

Nem tudom, talán fáradt volt, vagy csak simán nem volt kedve az emberekhez, egész este alig látni. Mázlim volt hogy van egy közös ismerősünk, aki szintén ott volt, mert vele egész jót beszélgettünk. Majd viszonylag korán, esti fél 11 fele vettük a sátorfát a közös baráttal

és elindultunk haza. Fázott. Úriember módjára oda is adtam neki az ingemet.

Amit pár nap múlva a munkahelyen vissza is kaptam sikeresen :)

De ettől az estétől kezdve a beszélgetés mondhatni tönkrement. A munkahelyen beszéltünk egy keveset, az utam örökké hozzá vezetett, muszáj volt beszélnie ha már ott vagyok.

Rá is vett olyan dolgokra amiket nagyon ritkán csinálok, ha kényszerítik is alig.

De Ő rávett, az egyik dolog az olvasás. Nem voltam nagy olvasó, de pár hét alatt a másodikat olvasom, ez haladás.

Ő vett rá az írásra is, például amit most csinálok, habár tudom ezt nem olvassa senki, nem is azért írom le az életemet, ezt magamnak írom, de azt sem tudom mért.

Talán azért, hogy végre belássam, ez nem álom, nem látomás a fejemben,

ezek emlékek, melyek örökre megmaradnak.

Ha lesz folytatásuk ha nem.