Luther Márton utolsó szavai: "Koldusok vagyunk. Ez az igazság. "?
Virág Jenő "Dr. Luther Márton önmagáról" c. könyvében ezt olvassuk:
„Koldusok vagyunk. Ez az igazság.” Így szól Luther utolsó feljegyzése. Utoljára is arról tett bizonyságot, hogy kolduljuk Isten kegyelmét. Ő csak ebben a kegyelembe bízik."
Luther és a reformáció egyik fő szempontja épp az isteni kegyelem szükségessége, ti. ez szembehelyezkedik a rk. felfogással. Az akkori (és a mostani) katolikus egyház egyfajta arisztotelészi gondolkodásmódot követ, és ez alapján a "valamit valamiért" elven alapul a dogmarendszer. Bocsánat, ez a kifejezés talán túl erős volt, de a lényege, hogy ha én valamit adok, akkor mintegy jutalomként szinte elvárom, hogy adjanak is cserébe valamit, ill. ld. gyónás-penitencia. Ez is erős megfogalmazás, és emiatt senkiben nem akarok hitvitákat kirobbantani, csak a lényeget próbálom érzékeltetni. Luther épp ezt hangsúlyozta, hogy nincs ilyen "jutalmazás", csak isteni kegyelem, ami ajándék, és ezt nem lehet kiérdemelni. Ergo az emberi (jó) cselekedetek még nem eredményezik egyenesen az üdvösséget stb., ezt mind hit által nyerjük el, kegyelemből. (Ld. bibliai igehelyeket: Jn. 1,16; Róm. 3,28; Róm. 1,17 stb.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!