Hogyan lehetne Magyarországot fellendíteni?
Most folyik erre kísérlet: [link]
Szerintem nem feltétlenül rossz irány ebből a szempontból, amit a fidesz csinál(t), lásd "merjünk nagyot álmodni" és társai.
Jobb ötletem nincs, propagandával bele kell tolni a fejekbe, hogy ugyanolyanok vagyunk mint más nemzet tagjai: mi is vagyunk annyira értékesek.
Köszönöm a válaszod. Igen ez szerintem is hasznos.
Bevallom kicsit több válaszolóra számítottam. Szerintem először az embereket kéne aktivizálni, hogy ilyen fontos kérdéseket megvitassunk.
Szerintem az egyének és a családok szintjén kellene változtatni.
Több felelősségvállalással. Álljanak ki az emberek magukért. Ne csak otthon és a kocsmában pampogjanak, hanem tegyenek is azért, hogy jobb legyen a sorsuk. Ne mások hibáival mentegessék magukat, hanem az adott körülmények között próbálják meg a lehető legjobbat elérni.
Több szolidaritással. Álljanak ki az emberek egymásért. A diák a nyugdíjasért, a nyugdíjas a diákért, a fővárosi a vidékiért, a vidéki a fővárosiért. Legalább a családtagok segítsék egymást, anyagilag és lelkileg egyaránt. Sajnos most éppen ennek ellenkezőjét látjuk, és ahol széthúzás van, ott siker biztosan nem lesz.
Több áldozatvállalással. A család érdeke legyen az egyéni boldogulás előtt. Amíg a saját kényelmét, karrierjét, egóját kergeti valaki, mert "ez neki jár, ezért ő megdolgozott", addig nem lesz semmi. Mert közben az utcán ott van mellette a hajléktalan, a gyerekével egy éve nem játszott fél óránál többet, a feleségével ki-tudja-mióta nem mentek kettesben nyaralni. Ez felőrli az embereket, és csak boldogtalanságot szül.
Tudom, nagy szavak. De amíg ezeken nem változtatunk, jöhetnek-mehetnek a kormányok, úgysem lesz jobb semmi.
Nem hiszem, hogy ezt felülről lehetne szabályozni. Talán nagyon-nagyon lassan, a családpolitikán, az oktatáson keresztül lehetne valamit tenni. A mostani kormány mintha próbálna is csinálni valami effélét, de rengeteg hibával, melléfogással, emberi gyengeséggel és bűnnel, amik miatt az amúgy is kérdéses és hosszú távú eredmény még bizonytalanabbnak tűnik.
Én úgy gondolom, hogy vagy elindulunk egyénenként, családonként, ki-ki a maga útján a jó irányba, vagy szépen átveszi a helyünket egy sikeresebb, életképesebb nép, ahol ezek a dolgok jobban működnek (tulajdonképpen ez zajlik most egész Európában). Ezt tartom én a népek evolúciójának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!