Te mennyire érzed azt nőként, hogy nem tekintenek egyenlőnek?

Én férfiként érzem, hogy nem tekintenek egyenlőnek, de szerencsére csak a feministák.

Ők viszont rettenetesen lenéznek, ami eléggé zavar.

A nők pedig a társkeresés során nézik le a férfiak többségét, de akkor szintén nagyon. Ezt viszont tudom, hogy biológiailag beléjük van építve, úgyhogy csak ésszel lehetne változtatni rajta, de ugye a nők pont erről nem nagyon híresek (t.i.: hogy a társkereséshez az eszüket használnák).

Azt, hogy te nőként miért kaphatsz kevesebb fizetést, mint egy férfi, már leírtuk itt. Szerintem keresd vissza.

Nőből vagyok, de szerencsére komoly ügyek intézése során még nem találkoztam megkülönböztetéssel. Tudok ilyen helyzetekről, kb. minden rokon meg barátnő átélt már ilyet rajtam kívül.

Műszaki cikkek vásárlása vagy javíttatása esetén fordul ez leginkább elő, ahova a legtöbb ember - mindegy, hogy nő vagy férfi, csak a férfiakról alapból azt feltételezik, hogy értenek ezekhez a holmikhoz (szinte elvárás!) - úgy indul el, hogy fogalma sincs a készülékekről, azok lehetséges hibáiról. Ha rákérdez az eladó valamilyen adatra, a nők többnyire elkezdenek habogni, hogy hát ő azt nem tudja. A férfi sem feltétlenül biztos az igazában, de azért nagyon magabiztosan előadja a szakértőt. Így nyilván az marad meg az eladóban, szerelőben, hogy a nőtől nem érdemes választ várnia, a férfi meg partner a beszélgetésben. Tehát egy nőnek tennie kell azért, hogy elismerjék a véleményét. Ha meg erre nem vágyik, vagy nincs rá kapacitása, akkor felesleges szomorkodnia.

Egy munkahelyen találkozni pletykás nővel és férfival is, akik munkaidő alatt mutogatják egymásnak a privát fényképeiket és közben kibeszélik a kevésbé cserfes munkatársuk szexuális életét. Főnöknek pedig azt tartom jónak, aki nem személyeskedik.

A magánélet persze máshogy működik, ott jellemzően úgy állnak hozzám a férfiak, hogy "na, itt egy nő: mindjárt elkápráztatom őt valami mesével", és itt el is vágják nálam az esélyüket.

Miley Cyrusnak viszont köze nincs a feminizmushoz szerencsére, és ez a téma sem kizárólag a szexualitásról szól. Sokkal inkább arról, hogy a nők képesek önállóan gondolkodni, ezek alapján döntéseket hozni, és persze vállalni a kockázatot, a következményeket.

rendőrségen bepróbálkozik nálam a rendőr, a taxiban a taxis, de valami aljas egy lenéző stílusban, munkahelyen a dagadék portás szólt be mindig, mert azt hitte fenn hordom az orrom, csak mert nem álltam le vele a flörtjeihez, ha viszont van párom és egy férfi van mellettem, egyből tisztelettudóan beszél velem mindenki.

én szörnyen érzem magam ez miatt.

és főleg idősödő, koros férfiak ilyen alpáriak.

hányni tudnék tőlük.

Azt tartom, hogy az ember álljon ki saját magáért a nemétől függetlenül és ne tegye magát az áldozat szerepébe, akármilyenek is a körülmények.

A sztereotipiák kialakulásához és fenntartásához hosszú idő szükséges, tehát ez esetben két választás van, amely racionális: az egyik az, hogy a nő ne foglalkozzon az előítéletekkel és individualista módon bizonyítson az élete minden egyes lépésében, a másik meg az, hogyha adott nő mégis tenni akar egy világraszóló lépést a sztereotipia ellen, akkor készüljön fel mindent beleadni azért, hogy ezt elérje és legyen méltó ahhoz a célhoz, amit szolgál – ez utóbbira példa Margaret Thatcher, aki most hirtelen eszembe jutott; itt nem a feminizmusról van szó, hanem arról, hogy egy ambiciózus nő olyan helyet szerzett magának, amelyre addig nem volt példa az adott nemzet történelmében, viszont mindezt saját kezével érte el és kemény munkával, nem pedig úgy, hogy az utcán tüntetett és vonult feministának kiáltva magát.

Nem vagyok feltétlenül feminista ellenes ( de feminista sem ), mivel nőként egyrészt értem azt is, hogy mit akarnak sokan elérni ezzel, másrészt viszont a módszerekkel nem értek teljesen egyet. A feministák ugyanis az egyenlőtlenség eltörléséért küzdenek, csakhogy már ők is egy másik egyenlőtlenség felé hajlanak, avagy egyik végletből a másikba és az ilyen eljárásoknak soha nincs egy kedvező kimenetele, hiszen a megoldás ellentmond a problémának.

Mindenesetre én nem keresek és nem is látok értelmet abban, hogy bármely nem képviselőit bűnbakknak állítsuk be.

Adott ember jelleme nem attól függ, hogy az férfi vagy nő, hiszen ez egy rendkívül felületes és primitív kategorizálás lenne és talán itt tévednek igazán nagyot a feministák is és a himsoviniszták is, hogy az embert nemekre osztják ahelyett, hogy jellemekre osztanák. Az összes előítélet és általánosítás tévhitekből származik és a tévhitek ezen esetben abból erednek, hogy az emberek gyakran felületesek és türelmetlenek, ezért ha 1x-2x megtapasztaltak adott jót vagy rosszat adott dologra nézve, akkor nem is gondolkoznak rajta többet, hanem berakják egy skatulyába és abban a hitben élnek egész életük során.

A főkérdésre válaszolva az a válaszom, hogy egyáltalán nem élek ebben az „ egyenlőtlen ” világképben. Ahogyan már eddig is írtam, véleményem szerint az embernek lehetősége van akár áldozatot, akár győztest csinálni magából és nőként írom, hogy bár a nőknek is számos nehézséggel kell megküzdeniük életük során, azért a férfiaknak is van számos keresztjük és ha valaki időt szánna arra, hogy végiggondolja a másik helyzetét, akkor rájönnénk, hogy senkinek sem könnyebb, csak a fű mindig zöldebbnek tűnik a másik udvarán.

Az egyenlőtlenségekről meg egy humoros idézet jut eszembe : „ Ha az élet mindenkivel igazságtalan, akkor végül is igazságos, nem ? ”

Én úgy érzem, a közvetlen környezetem egyenlőként kezel engem, de ez azért van, mert szeretem értelmes emberekkel körülvenni magam. A férfi ismerőseim közül páran igazi feministák, a többiek meg, ha erről beszélgetünk, elismerik, hogy hát igen, egyenlőség azért még nincs, de jó úton haladunk felé.

Viszont én még tanulok, úgyhogy mondhatni 'steril' környezetben vagyok, most még megtehetem, hogy a hímsovinisztákat figyelmen kívül hagyom, nem kell együtt dolgoznom velük szerencsére.

A médiából viszont áramlik felém a tömény hímsovinizmus. Egyszerűen undorodom már tőle, hogy terméktől függetlenül szinte mindent alulöltözött 'nőkkel' reklámoznak, a zenei videóklipekről nem is beszélve. És a gyerekek ezen szocializálódnak. A kisfiú azt tanulja, hogy a nőnek szépnek kell lennie, megszólalnia,bármi értelmeset mondania nem szükséges és az a feladata, hogy a férfiak előtt szexin illegesse magát. Nem csoda, hogy felnőve is ezt várja el. De persze a kislány is ezt látja és, ha anyu nem vigyáz, ezt tekinti követendő példának.

Ami meg Miley Cyrust illeti, nem értem mióta számít feminizmusnak saját magunk szexeszközként való beállítása. Ő pont az előbb említett jelenséget képviseli.

Tudod, a reklámokkal az a helyzet, hogy a férfiak nagyon vizuálisak és egy szép nő igen erősen megindítja őket.

Ugyanakkor a nők közel sem ennyire vizuálisak, és egy szép férfi teljesen vegyes hatást tesz rájuk.

Viszont egy szép nőt ők is erős érzelmekkel néznek meg (vagy utálják/irigylik, vagy értékelik - ez már mindegy).

Tehát a reklámban szép nők lesznek, és kész.

Mert a marketingesek - akár férfiak, akár nők - nem hülyék.

Megint úgy csinálunk, mintha az összes nő ugyanúgy viselkedne, és a férfiak is mind egyformák lennének. Pedig ez nagyon nem így van.

Az pedig, hogy a média, hogyan manipulál minket, formálja át véleményünket, már egy teljesen más téma.

Miért érzem férfiként, hogy nem tekintenek egyenlőnek? Ezt is lehet kérdezni, ugyanaz... max más helyzetekben.

A természet a nőknek sok szempontból eleve komoly lépéselőnyt adott amúgy. Magyarországon meg az egyenjogúságot nem egy-két hölgy hajlamos úgy értelmezni, hogy mindig csak előnye származzon belőle, rugalmasan. :)

(Pl. egy olyan nő, aki elkötelezett híve az egyenjogúságnak, az nyilván föl kell háborodjon azon, ha a szórakozóhelyen a nőknek ingyenes a belépés, a férfiaknak meg nem. Mondván, hogy akkor az szexuális diszkrimináció.)