Ki hogyan ítéli meg a saját hibáit másokban?

Én általában folyamatosan beszélek magamban, másoknak címezve is akár, és elsőre mindig csúnyán kritikus vagyok.pl ilyeneket mondok: úristen, hogy lehet így felöltözni?/ Tömjed csak a fejed, disznó, rád fér/mi a fenéért cuppogtok itt a fülembe, senki nem kíváncsi rá, hogy cseréltek nyálat, nem bírjátok ki hazáig?/ azta ez a szag, mint egy szeszkazán/....és így tovább...de aztán mindig elszégyellem magam és elkezdek magamhoz beszélni: hogy lehetsz ilyen dög? azt hiszed, a te öltözködésed mindenkinek tetszik? / Nézz már magadra, az a lány nem sokkal dagadtabb nálad, majd akkor dumálj, ha lefogytál/ csak irigy vagy, mert neked nincs kivel a buszon cuppogni/ mintha te nem innál egy egy buli alkalmával, szerinted akkor milyen a szagod?

Szóval előbb ítélek másokat, aztán megszidom magam ezért és felhozom a saját példáimat, gyengeségeimet....

Rendkívül keményen tudok büntetni, ha érdekel az adott személy és nem akarom, hogy ugyanazokba a hibákba szokjon bele, amelyek valamikor rám voltak jellemzőek. Gyakran túl durván is nyilvánítom ki a kritikáimat, mert magamra ismerek és tudom jól, hogy nekem az adott helyzetben milyen szavak lettek volna a legjobbak, ha valaki mondta volna azokat nekem.

Az emberek gyakran érzékenyek és számomra pont ez az a tulajdonság, amire nem tudok tekintettel lenni - ebben a világban az érzékenységet kell a leginkább kiiktatni szerintem és egy önfejlesztő erővé alkotni, amelytől az ember észbe kap és nem a szívébe.