Nektek tetszik a magyar himnusz?
Innen üzenem a kortárs zeneszerzőknek, hogy próbáljanak jobbat írni, amit az internettel már mindenkihez eljuttathatnak, így ha arra érdemes lesz, kollektív akarattal esetleg tovább léphetünk. Addig pedig, a szokás nagy úr, egy ilyen tradíciót nehéz lesz megváltoztatni, még ha sokaknak nem is tetszik.
Csehekkel beszéltem, ők hasonló cipőben vannak. A fiatalok nincsenek kibékülve a himnuszukkal.
Ugyan a kérdés már 11 éves, de a vita szerintem még mind a mai napig nyitott.
Én megértem mindkét tábort, ám személy szerint Kölcsey Himnuszát pártolom. Jogos, hogy egy vidám hangételű dal lelkesítőbb lenne. Az idei olimpiai játékokon több másik nemzet himnuszát is hallhattam, de egyik sem volt olyan sokatmondó, mint a magyar. A rengeteg francia teli torokból üvöltötte a Marseillaise-t, de ettől csak olyan hatása lett, mintha egy győzelmi nótát ordítanának. Nem volt meg az a komolysága, az a fennköltsége. Szerintem egy himnusz mögött legyen tartalom, és legyen megfelelően ünnepélyesen komoly. Ha örömömben énekelni akarok, arra vannak más dalok is. Amikor viszont felcsendült a mi Himnuszunk, annak egy komoly, jelentőségteljes hangvétele volt. Érződött benne nemzetünk szíve, lelke. Akik akkor a magyarokra pillantottak, láthatták, hogy mekkora összetartozás, erő és kitartás van bennük, akik kis nemzet ellenére nagyot tudnak alkotni.
Ami pedig a Himnusz komor hangvételét illeti. Lehet pesszimistának hívni, de véleményem szerint ez csak egy látásmód. Másik oldalról kifejezi a hitbe vetett reményünket, kitartásunkat, hogy ki tudjuk várni, míg újra dicső nép leszünk. Szerintem a szöveg a lelhető legemelkedettebb, ami az egésznek a gyönyörűségét adja.
Erkel zenéjét illetően pedig csak azt tudom mondani az előzőekre, hogy ez a lassú tempójú, sok helyen kötve jászott dallam a lehető legjobban passzoló a szöveg hangvételéhez és fennköltségéhez. Nem értem, hogy hogyan lehetne ebből indulót faragni. Ha legato nélkül jászanánk és gyorsabban, akkor sem lenne semmi köze szerintem egy indulóhoz, mivel egyáltalán nem olyan temperamentumú.
Bárki mondhat bármit, nekem a Himnusz mindig megmozgat bennem valami mély érzést. Nem vagyok hungarista nagymagyar, de ezt nyíltan kijelentem. Ennél szebb himnuszunk nem is lehetne. Szerintem pont azt szimbllizálja, amit már leírtam, hogy annak ellenére, hogy kicsik vagyunk és kevesen, Isten segítségével nagyot alkothatunk.
Ajánlom mindenki figyelmébe Liszt Himnusz-Szózat átiratát.
Most csak a Himnusz részéről beszélek. (Második fele a darabnak) Ha azt valaki meghallgatja és megpróbál elvonatkoztatni, akkor egy gyönyörű opera betétet is bele tudna fantáziálni az ember. Az ezen való tempógyorsítás csak tönkreteszi az egészet. Nekem a lassabb verziók tetszenek, abban benne van a magyarság.
Nem tudok mást elképzelni nemzeti himnusznak, mint a Himnuszt. Egyetlen mű veheti vele fel a versenyt mint zeneileg, mint szövegileg, az pedig a Szózat. Annak is megvan a hasonlóan mély mondanivalója. Liszt nem véletlenül csinált belőlük egy átiratot.
Csak remélni tudom, hogy egyszer ismét méltóak leszünk arra, hogy tiszta szívvel énekelhessük ezeket a dalokat. Addig viszont, amig egymást gyűlöljük az országon belül, nem vagyunk erre érdemesek. A mi kis Magyarországunknak akkor van csak esélye a túlélésre, ha nem szítjuk a belső feszültségeket. Ha nem küldjük el az embert azért az anyjába, mert jobbos vagy balos. Ha nem irigykedünk folyton a másikra, hanem örülünk a sikerének, és megpróbálunk mi magunk is minél többet elérni. Olyan kicsik vagyunk, hogy nem tehetjük meg, hogy egymást bántsuk. Talán Isten ad egy olyan Magyarországot, ahol mindenki utálkozás nélkül élheti a saját kis életét, úgy ahogyan szeretné, ahol nem lehet demagógiával egymásnak uszítani az embereket. Szerintem a Himnusz szövege erről is szól. Hogy széthúzunk, és egymást hátráltatjuk összefogás helyett.
"Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!"
"Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában"
Remélem senki nem értette félre, amit mondani akartam. Talán érthetően szavakba tudtam önteni mindazt, ami bennem megfogalmazódott. Talán én is valamit félreértelmezek, ezért örülnék, ha valakivel tudnék értelmesen erről vitatkozni.
ISTEN ÁLD MEG A MAGYART!
🇭🇺🇭🇺🇭🇺❤️❤️❤️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!