Miért ilyen rasszisták a magyarok?

Kérdező, bocs de te miért vagy külföldi?

Magyarul írsz, ez az anyanyelved, a szüleid és az ő szüleik anyanyelve. Erdélyi magyar vagy, ami annyit jelent---Erdélyben élő magyar.

Akkor most mit külföldized itt magad?

"Nem azt mondom szeressük a cigányokat én is utálom őket"

"Én erdélyi vagyok, bármikor mikor ezt elmondtam cigánynak és zsidónak neveztek, mindíg!"

"Mondhattok bármit, ez is csak azt erősiti meg hogy rasszisták vagytok."

Dejszen te is rasszista vagy. És? Persze, a rasszizmus csak addig jó buli, amíg az ember nem érzi a saját bőrén, ha meg a szíve mélyén ő is utál egy népcsoportot, egyből előkerül a kettős mérce.

Kérdező, én adok neked egy egyszerű, ugyanakkor elgondolkodtató választ a kérdésre. Biztos vagyok benne, hogy utána száz turbómagyar fog rámugrani, hogy "eznemígyvan, nézdatörténelmet".

És igen, itt kezdődik a probléma. Történelem. Ezek az emberek a múltban, esetleg a múltnak élnek, folyamatosan azzal példálóznak. Képtelenek elszakadni a múlttól, mert az olyan szép volt, hogy inkább még mindig odaképzelik magukat, mintsem belássák azt a tényt, hogy ha megmozdítanák a habtestüket, lehetne ugyanolyan szép, mint akkor. Ez nem feltétlen az ő hibájuk, hanem előjön az "egy bolond százat csinál"-effektus. Ebben az országban mindenki negatív, sehol egy pozitív mondat. Az utcán, a rádióban, a tévében, mindenhol csak pesszimista, megkeseredett embereket látok. Nyilván hallottál már a placebo-hatásról - amikor valamit a fejedben elképzelsz, akkor az úgy lesz (gyógyászatban használják; beszedsz egy bogyót, elhiszed, hogy meggyógyulsz, ezért meg is fogsz gyógyulni). A negatív dolgok negatív élményeket vonzanak be, senki sem tud egy kicsit boldogabban tekinteni a jövőre; pedig ezzel sok stressztől megszabadítanák magukat. Sokan nem képesek örülni az apró dolgoknak, de sokszor még a nagynak sem.

Ilyenkor előjön az, hogy keresni kell egy bűnbakot, jelen esetben ők a cigányok, zsidók, románok, ésatöbbi. Hiszen sokkal könnyebb valakit cseszegetni a saját nyomorodért, semmint megkeresni magadban a hibát, és megpróbálni kiküszöbölni azt. Ezért tartunk ma ott, ahol. Mindenki a másikkal van elfoglalva, miközben azt sem tudja, hogy ő maga mit csinál. Mindenki mosolyogva járkál az utcán, de a mosoly mögött nem jóakarat, hanem a másikkal való kibabrálás, hátbaszúrás bújkál. Sokan nem képesek elfogadni, hogy ők vesztesek, és ahelyett, hogy a kicsiből is megpróbálnák kihozni a legjobbat, inkább szapulják a másikat, mert neki jobban megy.

Én is ilyen voltam egy időben, sajnos, aztán megtanultam, hogy ha arra figyelek, ami engem érdekel, és nem turkálok mások életében, sokkal könnyebb lesz az élet. Nem a múltban kéne élni, hiszen ha valakit, vagy valamit a múltja alapján ítélsz meg, meg is érdemled, hogy te is oda kerülj. Ezek tipikusan ott rostokolnak, ahol a mára sikeressé vált emberek kezdték, és nem tudnak előrébb jutni, mert még mindig a múlton rágódnak - ami ugyan folyamatosan kocogtatja a vállad, de ettől neked nem kell visszatekinteni.

Ideje lenne egy kicsit a jelennel és a jövővel foglalkozni, valamint örülni annak, amit elértünk, bármi legyen is az. Hiszen a mondás így szól: "Ha találsz valamit, ami neked jó, ne indulj el egy még jobbért. Amint megérteted magaddal, hogy neked most jó, akkor ez a jó a legjobbá fog válni." Kicsit bonyolult, de sok igazság van benne.

Remélem, kielégítő választ kaptál, és lesz min rágódnod a nap folyamán, valamint azt is remélem, hogy a sok pesszimistának nyújthatok egy kis segítséget. :)

*A negatív gondolatok negatív élményeket vonzanak be,

Bocsánat, félreírtam. Valamint annyit még hozzátennék - és ezt főként a nagymagyaroknak, nacionalistáknak és hungaristáknak üzenném -, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy tovább fogod-e ezt az unalmas könyvet, és csak lapozol előre, vagy eldobod, és belekezdesz egy sokkal érdekesebb kötet olvasásába.

"Miért ilyen rasszisták a magyarok?"

Mert ez nem legalább akkora előítélet-beszólás, mint maga a rasszizmus...