Tegnap azt mondta egy régi "ismerősöm", hogy büszke rám. Miért, mert "életképtelennek" gondolt?

Vagy azt hiszi, hogy neki van bármi érdeme is abban, hogy orvos akarok lenni? Igazából tényleg vmilyen gyerekorvos akarok lenni én is, de már 5 éve ő lebeg a szemem előtt, mint negatív példakép.

Állatorvosnak sem engedném, gyerekorvosnak pláne nem.

Miért, ha óvónőnek mentem volna, ahogy sokáig gondoltam, "ostobább" lennék?

Áh, tudom, nem kéne idegeskednem, meg gyerekes vagyok, de egyszerűen kikészülök, hogy ezt mondta. Gyerekkoromban meg végig úgy viselkedett velem, mint vmi sz.ros ronggyal. Lett volna akkor benne egy csöppnyi emberség, akkor büszke lennék én is rá.