Hogy tetszik ez az írás?

Be lehet mutatni igazán egy várost? Az összes illatot, embert, újságosbódét, falfirkát, utcát, bisztrót, emléket, bele lehet-e sűríteni néhány sorba? Néhány sor, gagyi kis iromány, csak egy papírdarab, semmi több. Most bezzeg kinevetsz, mindig is ezt tetted, csak ültél abban a nyomorult, dohos fotelben, és sorra szívtál cigit cigi után, sosem érdekelt. Pedig Zuglónak igenis vízipipa illata van, méghozzá epres, egy epres füst az egész. A sok szürkének kell a kontraszt, érted te ezt. Ők is látták mindannyian amit mi, még rá is játszottunk egy kicsit a nyolckerben a bérházak előtt, hogy olyan páluccaifijús legyen. Aztán eltelt egy év, kettő, három, a sörösüvegeket eltakarították, bérház helyett pláza, bicaj után villamos, halvány fényképek. Z. mindig könyvtárba járt, de a fővárosiba, és ott is írta a házidolgozatait, hadd lássa mindenki, puccos egy hely ez a Kálvin tér. Jaj igen, az ő kedvenc helye volt a körúton az a kis kávéház, a zegzugos. Esőillatú volt a lakása is. Múltkor a király utcai kisboltban láttam, láttuk egymást. Nem köszönt, csakúgy ahogyan P. sem. Nem tudtam hogyan került mellé az a három gyerek. Az egyiknek tintás volt az ujja, meg az orra is, mint az anyjának, mikor reggelente 7.40-kor leckét írtunk a villamoson. Alig bírtuk ki a délelőttöket, a kiflit akartuk a Dunába morzsolni a Szabadság hídon. S most nem jön az ímél, meg az esemes se, csak a sok emlék van, meg az a néhány fénykép. Mindannyian világi sznobok lettünk, büszkék, törhetetlenek. Téged nem érdekel, de én még mindig emlékszem, mikor együtt szidtuk Párizst, Rómát, Berlint, s énekeltük a nyugatinál: „Nékem csak Budapest kell…”