Tényleg ennyire nemtörődöm ma már minden ember?
Ma egy emberekkel teli, zsúfolt busszal jöttem haza (távolsági, kb 10 km, 20 perces út). Amikor beértünk a falumba elkezdett rólam patakokban folyni a víz, eszméletlenül beszorult a levegő, ráadásul minden oldalról nyomódott nekem valaki. Az utolsó 2 km-n elkezdett zúgni a fejem és szépen éreztem, ahogy hagy el az erőm. Ájultam már el, tudtam hogyha nem történik valami sürgősen, akkor valakinek az ölében, vagy a lábai alatt kötök ki.
Megkértem a közvetlenül mellettem ülő fiatal, 16-7 éves srácot, hogy: "ne haragudjon, de átadná a helyét csak 2 percre, amíg kicsit összeszedem magam, mert el fogok ájulni, ha nem tudok sürgősen leülni"!? A füle botját sem mozdította, úgy csinált mintha meg se hallotta volna. A mellette ülő rám nézett, de igazából nem foglalkozott a dologgal.
Na én kicsit odébb taszigálva a mellettem állókat végső "elkeseredésemben" leültem a földre, mire csak megvető és lekezelő pillantásokat kaptam, mintha valami rühes kutya lennék, vagy még annál is rosszabb. Véletlenül sem kérdezte meg senki, hogy tud-e valamit segíteni, mi a gond stb. Nem kell nekem semmi, de legalább ne néznének úgy rám, mint a véres rongyra, így is volt elég bajom. Az egyik még hangosan fel is hördült, amikor egy kicsit meg mertem lökni a lábát, ahogy ültem le.
Ma már ennyire természetes, hogy átnézünk egymáson? Hatalmasat csalódtam az emberiség ezen rétegébe, nagyon rosszul esett, hogy legalább 10-15 ember volt a közvetlen közelembe és annyit sem kaptam, hogy dögölj meg...
válasza:Sajnos ilyenek az emberek...de tisztelet a kivételnek. Én is ájultam már el, akkor segítettek az emberek, még a sofőr is leállította a buszt, és valaki adott egy üveg vizet, még a táskámat is fogták, nagyon segítőkészek voltak. Ez egy falujáró buszon volt.
De városban, helyijáraton otthagytak volna, szerencsére volt velem valaki, aki leszállt vele, akkor auz utcán lévők segítettek, de az utasok felől akár oda is ájulhattam a földre, lehet hogy csak berugdostak volna az ülés alá hogy ne legyek útban.
Általában le szoktam ülni minden tömegközlekedési eszközön, mert nem bírom a tömeget és melegben rosszul is leszek, olyan nézéseket kapok, hogy fiatal létemre hogy merészelek leülni.
válasza:Velem is volt már olyan, hogy meg akartak verni a cigányok és amikor odaszaladtam egy büdös, tetves anyukához, akkor még jól le is szúrt, pedig nem egyedül volt. Büdös, tetves anyuka. Még most is felhúz ez a dolog. De szerencsére pont jött a busz, így meg tudtam lógni ezektől a jótét lélek, szent, aranyos, kedves cigányok elől. Azóta hozzászoktam, hogy az emberek közönyösek.
Még egy kedvcsináló történet: Nagyon görcsölt a hasam, alig bírtam menni. Felszálltam a hévre és persze senki nem adta át a helyét, pedig halál sápadt voltam és én is fogtam magam és leültem a földre, nem érdekelt, hogy sáros. Akkor kaptam az oltást, hogy milyen mocskos vagyok, de nem foglalkoztam velük, mert nem igaz, hogy nem esik le nekik, hogy rosszul vagyok.
Durván ki van szolgáltatva ilyenkor az ember, sajnos sokan nem értik meg, hogy egy ájulást az ember nem tud kontrollálni...
Hozzáteszem, amikor leszálltam a buszról ültem egy kicsit a megállóban a padon, amíg valamennyire visszatért belém az élet. Jó 15-20 perccel a rosszullétem után értem haza és még mindig elképedtem a tükörképemtől annyira durván fehér voltam.
A legkevesebb, hogy nem hajlandó senki még csak megkérdezni sem, hogy mi a gond, de hogy mindenki megvetően köpköd kb, az szerintem gusztustalan.
Szerencsére ilyen zsúfolt buszokon nagyon ritkán utazok, de huszonéves fiatalként nem egyszerű helyhez jutni kisgyerekes anyukák és iskolából hazainduló tinédzserek között, amikor éppen az utolsó pillanatban sikerült elcsípnem a buszt indulás előtt.
válasza:Sajnálom, hogy ez történt. Én ilyenkor biztosan odamennék, és legalább megkérdezném, hogy tudok-e valamit segíteni.
Sajnos ilyen rossz tapasztalatom nekem is van. Egyszer felszálltam a barátnőmmel egy buszra, és követett minket egy csapat cigány (rossz érzés ezt leírni, de ők azok a tipikus fajta voltak), és elkezdtek fogdosni, egyszerűen nem hagytak békén. A végén már teljesen kiakadtam, és kiabáltam, hogy hagyjanak békén, az emberek pedig csak néztek ránk, és nem segített senki, pedig több felnőtt férfi volt ott, akik követtek minket, 14 meg 16 évesek voltak kb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!