Nektek mi lenne a véleményetek arról, ha egy barátotok félbeszakítana egy külföldi egyetemet és év közepén hazajönne? Lenéznétek érte?

"Nem kegyetlenkedni akarok, de sokezer másik diáknak is van honvágya, fűszerezve meg-nem értéssel, idegen környezettel, nyelvi nehézségekkel, pénztelenséggel"

Teljesen igazad van, de azért írod ezt, mert nem ismered a történet többi részét. Nyilván nem tudom az egész személyiségemet egyetlen kérdésbe beleönteni, de az a helyzet, hogy a középsuli kezdete óta vannak gondjaim. Eddig kibírtam valahogy, most azért vált ez ilyen égetővé, mert a valódi élet kapujában állok. És ami gáz, azt úgy érzem, még most kell helyretennem. Ha most leszarok mindent, és úgy folytatom az egyetemet, ahogy eddig éltem, akkor... akkor igaz, hogy befejezem, de nem lesz jó. Olyan ez szerintem, mintha mindenképp hajtani akarnál egy biciklit, ami hátul defektes. Igaz, hogy az lenn a legjobb, ha minél hamarabb célba érnél, de ha nem teszed előbb rendbe a defektet, akkor hamarabb megy szét a kerék, mint hogy eljutnál valahová és sokkal rosszabbul jársz. Én ezt valahogy így látom.

Kb. egész kamaszkoromban semmit nem szórakoztam, alig volt barátom és tele vagyok olyan állandósult félelmekkel és rossz mintákkal, amiket már régen helyre kellett volna rakni. Érzem, hogy ezen dolgoznom kell.

"- és mégse bujik egy ottani megélhetési orvos (fizetett) diagnózisa mögé..."

Igazából itteni orvos, de ez lényegtelen. Mindenesetre odakinn is voltam pszichológusnál és ő is, valamint egy másik doki is felvetette, hogy talán jobb lenne, ha most hazajönnék.

Szóval én igazából nem a kinti élettől és a honvágytól rettentem meg, mert ott is találtam jó barátokat. Mondom, a gond az az, hogy nagy zavarok vannak tök alapvető dolgokban (pl. féltem kimozdulni a szobámból) és ezekkel nem lehet éveket várni szerintem.