Hogy lehet fölülemelkedni a munkahelyi ármánykodásokon?

Nagy káosz van most a melóban, de az volna a legkevesebb, hogy rengeteg plusz feladat ömlött a nyakunkba és nagy a szervezetlenség. Legnagyobb szívfájdalmam, hogy minden kolléga iszonyúan kifordult magából.

Jó, valakinél eddig is tudtam mire lehet számítani, meddig tart a "jó viszony". De akit a barátnőmnek tekintettem (és egy évig nem volt semmi konfliktusunk) iszonyú szemét velem. Jó, a nyomás alatt néha kicsit összeszólalkozunk a munka kapcsán, de azt hittem ezen túl tudunk lépni. Néha úgy is tűnik minden a régi, de aztán úgy random alattomosan odaszúr nekem a legváratlanabb pillanatokban, hétköznapi dolgokban. Mikor jól elvagyunk, néha akkor is érzem rajta, mintha csak műmosoly lenne rajta és valamiért nagyon utálna. De el nem tudom képzelni miért! Mindnyájan szívunk ebben az új helyzetben, nincs semmilyen oldala a dolognak, amiben azt lehet feltételezni, hogy én jobban járok.

Ráadásul mikor most szívességet kértem tőle, abban is szeret szívatni, hogy na jó, megteszi, de mégsem, jó-jó, azért ne vegyek rá mérget.. Mintha azon élvezkedne, hogy én most az alárendeltje lettem, hurrá, végre "játszhat" velem!

Miért ilyenek az emberek?:'(