Egyetemisták? Mit gondoltok erről?
Jelenleg első éves hallgató vagyok egy egyetemen,és arra lennék kiváncsi önző dolognak tartod-e az olvasottakat.
Általában ha tehetem bejárok előadásokra,viszont vannak olyan ismerőseim és "barátnőim",akiket abszolút nem érdekel a tanulás,és szinte semmilyen szorgalom és akarat nincs bennük. Igy van ez az én szobatársnőimmel is. (Nem vagyunk túl jó barátnők,de megvagyunk egymás mellett). Lényeg az,hogy nem szivesen adom oda az ilyen embereknek az egész szemeszteri jegyzetet. Nem járnak előadásokra,én járok,ha kell korán felkelek,ha kell este fél6ig órán vagyok,mig ők alszanak vagy épp agybutitó szappanoperákat néznek(ők viszont nagyon ritkán),ezt abszolút nem tartom igazságosnak,hogy megkapják azt amit magamnak jegyzetelek.
Van barátom akinek szivesen odaadom,mert ő is segit rajtam,és bármikor számithatok rá,de ilyen hanyag embereknek nem.
A héten történt,hogy eddig egy állitólag nagyon jó barátnőmnek gondolt személynek adtam oda egy majdnem egy szemeszternyi jegyzetet,megkértem rá,hogy ne küldje tovább,tegnap már a szobatársaim kezében volt a kinyomtatott változata...
Dühös és egyben csalódott voltam!
Akkor döntöttem el,hogy soha többet senkin nem segitek (olyanon aki rajtam sem soha)
Mit gondolsz erről az egészről?
Önzőség lenne?
Köszi válaszodat előre is :)
20L
bár még nem vagyok egyetemista, csak nagyon közel állok ehhez a "léthez", a következőket gondolom:
abszolút jogos a felháborodásod. én egyszer adtam volna oda a jegyzeteimet, másodszori kérésre meg közöltem volna, hogy nekik is ugyan annyi bejárni, mint nekem...
tanulj az esetből és legyél irigy, ne hagyd, hogy kihasználjanak, még akkor sem, ha ezek fényében nem fognak kedvelni.
nehogy már nekik legyen kényelmes a dolog: "dolgozzanak" meg saját jegyzetükért, ha már egyszer jelentkeztek az egyetemre.
Persze, hogy nem önzőség!
Micsoda undorító alakok, remélem mihamarabb kikerülnek az egyetemről. És a lelkesebb, ám de kevesebb pénzzel bíró emberek helyére mennek az ilyenek, ez annyira elszomorító..
És ez neked is egy jó tanuló pénz volt, hogy többet ilyen alakoknak ne add oda a jegyzeteket.
Sok sikert az iskolához és a vizsgákhoz! :)
20:06!
Ilyen az igazi csapatmunka,ezt nagyon jó olvasni,kár,hogy nálunk ilyen nincs,legalábbis az én környezetemben. Jó ha az ember tud kire számitani,bizni,és viszont is tud segiteni.
Én ezt mind megadnám olyannak akin látom,hogy komolyan veszi azt amit csinál,mert ha már most nem végez alapos munkát vagy legalábbis nincs meg benne még egy kis akarat sem,később sem lesz más ember.
Igen, egy önző kis dög vagy, meg is mondom, hogy miért.
Neked SEMMIBE nem tart elküldeni, viszont mindenkinek joga a tanuláshoz. Te most ettől a jogtól fosztod meg őket. Különben is, ilyen nemtörődöm hozzáállással nyilvánvaló, hogy úgy sem tudnak majd lediplomázni. Nem teljesen mindegy, hogy elküldöd nekik, vagy sem? Mellesleg velük élsz egy fedél alatt, ne csodálkozz ha majd ők is nemet mondanak ha szükséged lesz rájuk. Baromság néhány nyomorult jegyzet miatt lerombolni egy alapból normális kapcsolatot. Ja, mellesleg én büszke lennék arra, ha az én vázlataimból tanulnának az emberek. Hová az Istenbe tűnt belőletek bajtársiasság, a segítőkészség és végül az ÖNZETLENSÉG??
Ezt most rohadt jól esett leírni. Én még gimnazista vagyok, de pont három hete volt nálunk az úgynevezett előrehozott érettségi. Szükségem lett volna tételekre, amit jeleztem is az osztálycsoportba - erre az egyik csaj elküldött engem a jó büdös *****ba, hogy mégis mit képzelek magamról. Végül az lett, hogy elment az egész tavaszi szünetem a tételek kidolgozására. Minden hevenyesnél jobban sikerült az érettségim.
Tavaly angolból is volt ilyen cucc. Kérlek szépen, ott minden tételt kidolgoztam tisztességesen a nyári szünet alatt, és el is küldtem mindenkinek, aki kérte - csak éppen a tanár a kezünkbe nyomta az összeset. Nos, ilyen az én formám.
Elősször is,abból a néhány nyomorult jegyzetből vizsgázik le az ember, (ami nem 10 oldal,se nem 20)szerzi meg krediteit. Nem fogok 25-30emberre jegyzetelni (ennyien vagyunk az egyik csoportba),nem fogok mások helyett hetente többször kora reggel felkelni (mig ők átbulizták az éjjelt vagy éppen volt "hasznosabb" dolguk is,mint éjfélkor lefeküdni),nemfogok mások helyett előadáson ott ülni,és gépelni,mint az őrült,mert ők éppen másnaposak.Én is tudnék aludni,én is tudnék relaxálni,de ami a kötelességed,az a kötelességed. Nemfogom más szájába adni a kreditet. Ha nincs benne annyi szorgalom,és épp eszű gondolkodás,hogy legalább hébe-hóba bejárjon órákra,és minden mindegy neki,nemtörődöm,olyan nem érdemli meg.
Természetesen van ember akinek bármit odaadnék,mert látom rajta,hogy komolyan veszi a dolgát,és ő is segit rajtam ha ugy adódik,neki bármikor,de senki helyett nem fogok dolgozni. Mindenkinek megvan rá a lehetősége.
Látszik,hogy még nem vagy egyetemista!
Nem azzal leszel menő és népszerű,hogy mindenkinek odaadsz mindent,mert egyetemen nem igy megy. Azért vagy ott,hogy elvégezd,nemhogy más felelőtleneken jótékonykodj. Aki ilyen,vessen magára,csak saját minősiti,én arról már nem tehetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!