Felvették dolgozni, de nem akar menni mert fél?

Ez nem csak antiszociális viselkedés, hanem pánikbetegség!! (és lehet, hogy depresszió is)

El kellemen mennie pszichiáterhez/pszichológushoz minél előbb, mert ezt egyedül nem fogja tudni kezelni!

Jól mutatja a magyar mentalitás pár válasz, ami ezt a dolgot csak emberi gyengeségnek tudja be.

Nekem rokonom pánikbeteg/szorongásos, a szülei is legyintettek rá, "csak össze kell magát szednie". Lényegében a végén alig járt be gimnáziumba, volt, hogy direkt lebetegítette magát, csak hogy ne kelljen bemennie.

Egyszer elkísértem orvoshoz, öt ember volt a váróteremben, és szabályszerűen rosszul lett, izzadni kezdett, végül ki kellett mennie az épület elé, úgy szóltam neki, hogy ő következik...Gondolhatod, hogy egy tanteremben, ahol csend van és vagy 30 ember, mennyire ki volt készülve.

Most kezdett el pszichológushoz járni én is segítek neki, de a környezetében még mindig "lelustázzák".

Ez már betegség, és nem szégyen.

Kísérd el és ha megvan a bejárat engedd el a kezét. Mondd el, hogy keresse a főnököt, nyugodtan kérdezzen, ha valamit nem tud, nem ért. Szembe kell néznie a félelmeivel.

Mondom ezt én, aki lassan 30 éves fejjel ugyan ilyen vagyok, ha mennem kell ismeretlen helyekre. 15 percig ülök egy telefonszám fölött, mielőtt felhívnám, közben kétszer kimegyek vécére. Ez van. Aztán erőt veszek magamon és felhívom. utána meg nevetek, hogy milyen buta voltam, hogy ott reszkettem.

Ez szerintem csak hiszti.

Az iskolában semmi baja nem volt, vagy mégis?

24-es!

A telefonálással nekem is iszonyú problémáim voltak még nem is olyan rég. "Jó" olvasni, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Engem mindig kinevettek/leszidtak. :(

# 26

=)

Nyugi, sokan vannak így, csak nem merik bevallani.

Én is el tudok tökölni, ha hívni kell valakit, vagy gyakran hadarni kezdek, és mentegetőzni.

Igenis össze kell szednie magát. Ez nem magyar mentalitás, hanem elhatározás kérdése.

Nekem tériszonyom van. Gyerekként nem tudtam kezelni, magas helyre én nem mentem fel, ha olyan helyen kirándultunk mondjuk a családdal.

Ma már megemberelem magam, és 5 perc megszokási idő után képes vagyok egy budai 10 emeletes ház tetejéről megnézni, hogyan is fest Budapest onnan. Mert érdekel, és mert este pl kifejezetten hangulatos. A sástói kilátóba is felmentem már szétnézni, mert érdekelt. Ha tehát valakit érdekel (vagy érdeke) a dolog, az képes uralkodni magán, felnőtt emberként. A Kérdező lánya is már felnőtt ember. Még ha kicsit szorong is, meg kell tanulnia uralkodnia magán, mert nm élheti le az életét 4 fal között.

# 28

Ezt most így komolyan gondoltad?

Összemosod a sima tériszonyt a pánikbetegséggel/depresszióval? :D

Igen, ez a magyar mentalitás, tényleg.

Nekem volt tériszonyom és pánikbetegségem-is van.

A tériszonyt messze könnyebb leküzdeni, egyáltalán nem olyan összetett dolog, mint egy pánikbetegség.

Nevezzük inkább az én mentalitásomnak, mert 10 millió emberből biztosan van olyan, aki nem így gondolja. Itt vagy pl rögtön Te is. Ne általánosíts, kérlek! (ha már ilyen fenn hordod az orrod, akkor én is így fogok tenni)

Nem mondom, hogy nem sajnálom és nem tudom átérezni annak a helyzetét, akinek ilyen problémái vannak. De akkor is, valahol el kell kezdenie megoldani. Ez pedig pont az a "fél-éles" helyzet, amiben gyakorolhat (alacsonyabb a tét, mert akkor sem fognak éhen halni, ha ez a munka most nem jön be). Sok mindenkinek nem adatik meg, hogy pszichológust fizessen magának, vagy hogy neki fizessenek ki ilyet. Akkor az mit csináljon? Csak egyet tehet: összeszedi magát. Nincs igazam?