Magányosak! Ki érzi úgy közületek, hogy már hozzászoktatok ehhez az érzéshez, és már az lenne furcsa ha nem így lenne?

Hát, én sose tudnám megszokni. Kb 2 évig voltam olyan magányos, hogy a kutya sem keresett, de engem nagyon felőrölt. A legrosszabb emlékeim közé tartozik az az időszak, nem szívesen gondolok rá vissza, mert görcsbe szorul a gyomrom, annyira szörnyű volt. Senkinek sem kívánom, én komolyan azt hittem, hogy beleőrülök. De én úgy voltam magányos, hogy halasztottam az egyetemen és még a munkám is olyan volt, hogy végig teljesen egyedül voltam. Nagyon fel tud ez őrölni, egy embernek a magány a legnagyobb büntetés. Szóval a válasz: nem, nem lehet megszokni, mert az ember társas lény és megbolondul, ha egyedül van.

Én csöndes ember vagyok, nem igazán tudok beszélgetni, ha nincs kifejezetten jó kedvem, akkor szinte semmilyen téma sem jut az eszembe, amiről beszélni lehetne (amúgy se nagyon). Így meg nehéz kapcsolatokat kialakítani (23 évesen még nem volt barátnőm, még csak nem is csókolóztam). A magányt már elfogadtam, de ahogy az első írta, teljesen megszokni nem lehet, mert az ember mindig arra vágyik, hogy valakivel legyen.