Hogy jelezhetném finoman egy barátnőmnek hogy vegye észre már magát, anélkül hogy megbántanám, össze vesznénk?
Teljes az őskorban kezdem, hogy kerek legyen.
Van egy barátnőm, akit én 2 éve ismerek, a férjem régebb óta.Egy időre az ex pasija miatt megszakadt a kapcsolatunk.Ahogy elkezdtünk megint találkozni kölcsön kért a páromtól 5000Ft-ot, amit azóta sem kaptunk vissza.
Igazából nem is kértük, mert fodrász tanuló a lány, és ezáltal vágja ingyen a hajamat.Bár megjegyzem én ezzel nem teljesen értek egyet mert én lényegében az élő próba babája vagyok, tehát ebből igazán neki van haszna.
Na de az igazi lényeg.Nap mint nap feljár hozzám, és önkiszolgáló életet él.Használja a sminkjeimet, parfümömet, hajlakkomat.Egyszer-egyszer oké, de ez rendszeres és ami a legbosszantóbb hogy a szempilla spirált nyitva hagyja és beszárad, a hajlakkomat teljesen elhasználja, nincs az hogy ha kevés van benne akkor nem vesz belőle, én meg amikor épp kéne szembesülök vele hogy üres a flakon.Már mondtam neki hogy már túlzásba esik, és legalább szóljon ha vesz valamiből meg figyeljen oda, de mintha a falnak beszélnék.
Szoktunk magunknak felrakni műkörmöt, csak a tippet.Megbeszéltük hogy veszünk közösbe a 100db-osta.Rá pár napra jártam olyan helyen és megvettem, persze a pénz felét nem kaptam meg.Ellenben én a 100db-bol egyszer raktam fel, neki persze 2-3 naponta letört valamelyik és 2 hét alatt elhasználta az egészet.Nem szóltam érte.
A vettem hajlakkot mert elfelejtettem hogy már előtte vettem, így az egy feles flakont neki adtam mert tudtam hogy nincs neki.Majd pár hét múlva jött csinálni a hajam és hozta magával a lakkot, és amikor elment itt hagyta.Még kb 2 fújás volt benne, nekem meg már nem volt lakkom.Azt a 2 újást elhasználtam.Erre ő teljesen felháborodott hogy nem azért hagyta itt hogy elhasználjam.Abban a pillanatba olyan ideges lettem hogy jobbnak láttam ha csöndbe maradok (lehet azt nem kellett volna), mert amúgy olyat mondtam volna amit a halálomig bántam volna.
Elhatároztam hogy megnövesztem a hajam és sötét marad.Erre megkért hogy majd a vizsgán legyek a modellje, de ahoz most lekéne vágni és szőkíteni kéne.De mindehhez én menjek vele a gyakorlati helyére mert ott fogja megcsinálni, de persze az alapanyagot fizessem ki. Ami kb 3x annyiba kerül mintha megvettem volna a boltba.De rááldoztam annyit, meg a tervemet.
És a pohár ma telt be.
Már egy pár napja mondogatom hogy akarnék venni körmöt, de vagy nem járok olyan helyen, vagy amikor igen akkor épp nincs nálam pénz.Erre ma jött és mutatta hogy vett magának, de csak a 20db-osat. Viccből megjegyeztem neki hogy igazán vehetett volna nekem is.Erre teljesen kikelt magából hogy én ezt mégis hogy képzelem , mikor vettem én neki bármit is, mi az hogy ő vegyen nekem körmöt ?!(150Ft).
Azonnal mondtam neki a fent említett 100db-os esetét, de nem folytattam mert láttam hogy elmegy a füle mellett.
De ezzel nagyon felbosszantott most, és nem azzal hogy nem vett, hanem azon amit mondott.
Nem akarnám őt megbántani, meg azt sem hogy össze vesszünk, de valahogy rá kéne ébresztenem arra hogy folyamatosan élősködik rajtam, ha meg én kérek valamit akkor az felháborító, vagy folyamatosan fel van emlegetve.
Csak azt nem tudom hogy hogy, mert az apró célzásokat nem veszi észre, ha mondom neki az elmegy a füle mellet vagy ha nem teljesen felháborodik.
Egyszerű, mikor megy hozzátok, előtte pakolj el mindent, ne legyen elöl semmilyen sminkcucc, hajlakk.
Majd észreveszi magát.
És ezentúl ne vegyetek semmit közösen. És ne legyél a hajmodellje.
Én is azt mondom, ha hagyod, akkor meg is érdemled, hogy kihasználjon.
Én már rég kipendrítettem volna. Ne csak itt panaszkodj, hanem cselekedj, és küldd el a fenébe...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!