Ingerbefogadó-készség?

Ha valaki extrém ingerszegény környezetben nő fel, elzárva a külvilágtól, társadalomtól (mint pl az amstadt-i rém által fogva tartott gyerekek), mennyi időbe telik, amíg beilleszkedik a társadalomba, miután kiszabadult? Be tudja pótolni, ami tizen x év alatt kimaradt? Most az érzelmi sérüléseket, pszichológiai problémákat ne vegyük, csak a "száraz tényeket", hogy nem járt óvodába, iskolába, nem voltak barátai, nem kommunikált idegenekkel, nem utazott, közlekedett önállóan, nem vásárolt, nem kellett semmilyen ügyet intéznie, problémát megoldania, stb stb... Ha mindezeket elkezdi csinálni 15-20 évesen, a nyakába zúduló rengeteg új ingert fel tudja dolgozni? Nem is annyira a dolgok megtanulására gondolok, mert ha értelmes, akkor könnyedén belerázódhat, hamar megszokja, mit hogyan kell. Inkább az ingermennyiség "megemésztésére", feldolgozására gondolok. Egy normál életet élő embernek is szüksége van egy kis időre egy mély benyomást tevő film megnézése után, vagy egy jó könyv elolvasása után, hogy leüllepedjen benne az, amit a film vagy könyv adott neki. Be lehet-e mégis gyorsítani ezt a folyamatot, ha az ember számításba veszi, hogy nem örökéletű, és nem biztos, hogy a hátralévő életébe belefér mindaz, amit meg szeretne élni az életben? Melyik a jobb: kevesebb, de jól feldolgozott élmény, közben bánkódva, mennyi minden kimarard, vagy pedig sok élmény felszínesebben megemésztve, kevesebbett rágódva a dolgokon?